Nem is tudom elmondani, milyen régóta szerettem volna elolvasni ezt a könyvet – valahogy kimaradt a középiskolai és a főiskolai olvasmányaim közül. Tényleg kár, hogy nem jutottam hozzá korábban, ugyanis nagyon klassz kis könyvről van szó!
Nekem a stílusa tetszett a legjobban. Főleg azért, mert az utóbbi időben elég sok romantikus könyvet olvastam (ill. egy-két komolyabb szépirodalmat), és valami egészen másra vágytam már. Ez meg egy vagány kamaszsrác elbeszélése kissé szleng stílusban.
A sztori röviden:
„Egy amerikai kamasz életének három napja, első személyben és ötszáz szóval elbeszélve. A történet régi: Holden Caulfield „kibukik” az intézetből félévben, nem mer hazamenni, inkább elhatározza, hogy a karácsonyi vakációt kedvére tölti, mielőbb a szülői pofonok ideje elérkezik.”
Ez a „kedvére tölti” persze azt jelenti, hogy ezalatt a három nap alatt szórja a pénzt, taxival utazik, hotelban száll meg, bárokban tölti az éjszakát (és ahol tud, szeszes italt iszik, pedig még kiskorú)… Emellett persze sok más kaland is történik vele. Külön ki kell emelnem a húgával való szoros kapcsolatát, mert ő az egyetlen, aki valamilyen szinten hatással bír bátyja zűrös életére.
Ami még tetszett még a könyvben az az, hogy részletesen leírja a srác gondolatait. Pl. zajlik egy párbeszéd, és közben teljesen máshol jár az esze és összevissza csaponganak a gondolatai.
/Sajnos a „fő kérdésre” nem kapunk választ: Mi történik a kacsákkal télen, amikor befagy a tó vize? :)))/
Szóval jó kis könyv, és tényleg sajnálom, hogy nem olvastam korábban, úgy 16-18 éves koromban. Akkor biztos másképp éltem volna át, ha benne vagyok én is a kamaszkorban és hasonló problémákkal küzdök, mint most, így „vén fejjel”, amikor is csak mosolygok Holden útkeresésén és nagy tervein.
„…Azt hittem, a zabföldeken. Mindegy, elképzelek rengeteg kis krapekot. Egy nagy tábla zabban játszanak, meg minden. Ezer meg ezer kis krapek, és senki sincs a közelben, senki felnőtt, csak én. Én meg ott állnék egy mafla nagy szikla szélén, és az volna csak a dolgom, hogy ha a kis srácok közül egy bele akar szaladni, mármint úgy értem, ha például szaladgálnak, és nem tudják, merre mennek, akkor én ott teremnék, és megfognám a srácot. Nem is csinálnék semmit, csak ezt egész nap. Én lennék a srácfogó a zabban. Tudom, ez hülyeség, de ez az egyetlen, ami igazán szívesen lennék. Tudom, hogy hülyeség.”
Jerome David Salinger (New York, 1919. január 1. – Cornish, New Hampshire, 2010. január 27.) főbb művei:
Zabhegyező (1951), Kilenc történet (1953), Franny és Zooey (1961), Magasabbra a tetőt, ácsok és Seymour: Bemutatás (1963).
(Forrás: Wikipedia)
Nekem a stílusa tetszett a legjobban. Főleg azért, mert az utóbbi időben elég sok romantikus könyvet olvastam (ill. egy-két komolyabb szépirodalmat), és valami egészen másra vágytam már. Ez meg egy vagány kamaszsrác elbeszélése kissé szleng stílusban.
A sztori röviden:
„Egy amerikai kamasz életének három napja, első személyben és ötszáz szóval elbeszélve. A történet régi: Holden Caulfield „kibukik” az intézetből félévben, nem mer hazamenni, inkább elhatározza, hogy a karácsonyi vakációt kedvére tölti, mielőbb a szülői pofonok ideje elérkezik.”
Ez a „kedvére tölti” persze azt jelenti, hogy ezalatt a három nap alatt szórja a pénzt, taxival utazik, hotelban száll meg, bárokban tölti az éjszakát (és ahol tud, szeszes italt iszik, pedig még kiskorú)… Emellett persze sok más kaland is történik vele. Külön ki kell emelnem a húgával való szoros kapcsolatát, mert ő az egyetlen, aki valamilyen szinten hatással bír bátyja zűrös életére.
Ami még tetszett még a könyvben az az, hogy részletesen leírja a srác gondolatait. Pl. zajlik egy párbeszéd, és közben teljesen máshol jár az esze és összevissza csaponganak a gondolatai.
/Sajnos a „fő kérdésre” nem kapunk választ: Mi történik a kacsákkal télen, amikor befagy a tó vize? :)))/
Szóval jó kis könyv, és tényleg sajnálom, hogy nem olvastam korábban, úgy 16-18 éves koromban. Akkor biztos másképp éltem volna át, ha benne vagyok én is a kamaszkorban és hasonló problémákkal küzdök, mint most, így „vén fejjel”, amikor is csak mosolygok Holden útkeresésén és nagy tervein.
„…Azt hittem, a zabföldeken. Mindegy, elképzelek rengeteg kis krapekot. Egy nagy tábla zabban játszanak, meg minden. Ezer meg ezer kis krapek, és senki sincs a közelben, senki felnőtt, csak én. Én meg ott állnék egy mafla nagy szikla szélén, és az volna csak a dolgom, hogy ha a kis srácok közül egy bele akar szaladni, mármint úgy értem, ha például szaladgálnak, és nem tudják, merre mennek, akkor én ott teremnék, és megfognám a srácot. Nem is csinálnék semmit, csak ezt egész nap. Én lennék a srácfogó a zabban. Tudom, ez hülyeség, de ez az egyetlen, ami igazán szívesen lennék. Tudom, hogy hülyeség.”
Jerome David Salinger (New York, 1919. január 1. – Cornish, New Hampshire, 2010. január 27.) főbb művei:Zabhegyező (1951), Kilenc történet (1953), Franny és Zooey (1961), Magasabbra a tetőt, ácsok és Seymour: Bemutatás (1963).
(Forrás: Wikipedia)
1 hozzászólás:
Baromi jól írtál róla.Én 14 vagyok, izgalmas az életem, de azt érzem, mint Holden a kacsákkal;NEM ÉRTEK SEMMIT.
Megjegyzés küldése