2019. október 3., csütörtök

Öt könyv, amit nagyon várok ősszel

Szerintem nincs is jobb annál, amikor a hűvösebb idő beköszöntével készítünk egy forró teát, és bekuckózunk a szobánkba egy jó könyvvel. Bár az utóbbi időben nagyon sokat vettem, az őszi megjelenéseket látva attól tartok, ez a jövőben sem lesz másképp.
Öt olyan könyvet választottam, amit valamilyen okból különösen szeretnék a polcomon látni. Nézzük ezeket a várható megjelenés sorrendjében. :)

1. Baráth Viktória: Az igazság ára - Igazság III.
Az írónőtől először az Egy év Rómában című könyvet olvastam, és már akkor teljesen elvarázsolt. Egy olyan romantikus történetet kaptam, mely több szempontból kiemelkedő, különösen a megdöbbentő, "bátor" befejezése miatt. Biztos, hogy az Igazság-sorozat harmadik részének is helye lesz a polcomon.

Fülszöveg:
FÉKEZHETETLEN INDULATOK A TÁRGYALÓTEREMBEN

Hannah élete legnehezebb ügyével néz szembe, amikor egyik pillanatról a másikra a saját jövője lesz a tét. Egy napsütéses reggelen minden összedőlni látszik, és ő az egyetlen, aki ezt megakadályozhatja. Munkája már eggyé vált a magánéletével, nem szabadulhat a döntései súlya alól. Most mindent kockára kell tennie. Nem menekülhet tovább a múltjában elkövetett hibái elől. Vagy mégis?

Te mit tennél, ha az életedről kiderülne, minden csak hazugság volt? Harcolnál a szerelemért még akkor is, amikor már te magad sem vagy biztos az érzéseidben? Meddig mennél el, hogy megvédd a saját családodat?

A többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt Baráth Viktória nagy sikerű Igazság-trilógiájának befejező része olyan meglepetéseket tartogat, melyekre az olvasó nem is számít.

Várható megjelenés: 2019. 10. 08.

2. Sienna Cole: A köd után 
Sienna a Lefelé a folyón című thrillerével annyira belopta magát a szívembe, hogy azóta több művét is beszereztem. Bár az Elmejátékkal még el vagyok maradva, nagy örömömre mindjárt érkezik legújabb könyve, A köd után is.

Fülszöveg:
San Francisco monoton hétköznapjai felbolydulnak, amikor egy fiatal nő megcsonkított holttestére bukkannak a Csendes-óceán partján. Az első halottat hamarosan még több követi, és Mike Marshall nyomozó számára világossá válik, hogy egy sorozatgyilkos szedi áldozatait a város környékén.

Amikor azonban belekezd az ügy felderítésébe, még sejtelme sincs arról, hogy kivel vagy mivel áll szemben. A gyilkos több lépéssel jár a nyomozócsapat előtt, és tökéletesen eltűntet maga után minden bizonyítékot. Amikor az FBI profilozója, Wade Nelson különleges ügynök is bekapcsolódik a nyomozásba, váratlan és megdöbbentő fordulatok következnek be: kiderül, hogy a gyilkosságok térben és időben is jóval messzebbre nyúlnak a vártnál. Talán mindeddig téves úton jártak?

Talán nem is a megfelelő gyilkost követték? Vajon a hosszadalmas kihallgatások során már találkoztak a valódi tettessel, majd tovább üldözték a "Ködember" névre keresztelt fantomot?

Egy sokrétű és minden ízében kegyetlen játszma veszi kezdetét, ami tíz évvel ezelőtt kezdődött egy véletlen találkozással. Mike Marshall ismét szembesül azzal, hogy semmi sem az, aminek látszik, és a gonoszt ott kell keresnie, ahol a legkevésbé számít rá.

Sienna Cole a Lefelé a folyón című pszichológiai dráma és az iskolai erőszak témáját körüljáró Elmejáték után egy újabb lélekfacsaró és sokkoló rejtély megfejtésére invitálja az olvasót.

Várható megjelenés: 2019. 10. 13.

3. Ludányi Bettina: Kettőnk titka - Függőség 1. 
Őszinte leszek, Bettinától még nem olvastam, de annyian dicsérik a könyveit, hogy ezt a hiányosságomat igyekszem majd minél előbb pótolni. :) Főleg, mert legújabb könyvének már a borítója is rendkívül felkeltette a figyelmemet.

Fülszöveg:
Mi az erősebb: a függőség vagy az akarat?

Niki Varela alkoholista. Lassan egy éve nem iszik, mégis különös dolgokat tapasztal maga körül. Időről időre üres borosüvegek tűnnek fel a lakásában. Hiába állítja, hogy nincs köze hozzájuk, még a legjobb barátnője sem hisz neki. Nem is csoda, hiszen egyetlen betörésre utaló jel sincs.

Alexios Hallas pszichológust valaki felkérik egy nyomozáshoz,így hozza össze a sors Nikivel. Hiába foglalkozik évek óta függőkkel, még így sem ismeri fel időben, mi folyik a lány körül.

Egy alkoholfüggő képzelgéseiről lenne szó csupán, vagy valaki az őrületbe akarja kergetni a lányt? Mi a különbség a valódi tettes és az áldozat között? Meddig képes egy függő uralkodni a sóvárgáson, ha mindent elveszít, ami fontos volt számára?

Ludányi Bettina írónő új regénye, a Kettőnk titka ezúttal a függőség lélektanát járja körül. A pszichológiai thriller és a pszichológiai dráma jegyei keverednek össze egy történetben, amelynek nem fogod kitalálni a végét.

Várható megjelenés: 2019. 10. 14.

4. Borsa Brown: Gyalázat és szerelem
Nagyon kíváncsi vagyok, Borsa mit tud még kihozni ebből a történetből, így izgatottan várom a folytatást. Az első rész, a Gyalázat és hit tetszett, a másodikat, a Gyalázat és szenvedélyt imádtam. Bízom benne, hogy a harmadik rész végén is elégedetten fogom bezárni a könyvet.

Fülszöveg:
Dorothy Miller, a sokat elszenvedett amish lány visszakerül a saját közösségébe, Sarasotába, ám már semmi sem olyan, mint volt. Amikor a sok csapás után megkezdheti Rumspringáját, a szabad életet, még nagyobbat fordul vele a világ.

Gregory Hamilton kemény üzletemberként ragaszkodik a terveihez, ám a fellobbanó vágyait ő sem képes kordában tartani.

Samuel Zookot, az amish fiút olyan veszteségek érik, amiket nehezen dolgoz föl. Elveszíti az uralmat a saját élete fölött, miközben az amish maffiában betöltött szerepe egyre csak nő...

Három ember, akik rádöbbennek, hogy sokszor nem irányíthatják saját sorsukat, ugyanakkor mások életét pecsételhetik meg. Három ember, akik rájönnek, hogy józanul dönteni, észnél maradni nem mindig a jó irány. Mert igenis "részegedni kell a szerelemtől"...

A különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írásairól ismert Borsa Brown új sorozatában, a Gyalázat-trilógiában ezúttal is egy elzárt közösségbe, az amishok világába enged betekintést. A sorozat befejező kötetében kiderül, hová vezetett Dorothy, Gregory és Samuel különös, olykor fájdalmas, máskor szívmelengető utazása.

Várható megjelenés: 2019. 10. 21.

5. Palotás Petra: Igazgyöngyök
Petrától jelenleg épp a Vénasszonyok nyarát olvasom, és egészen rabul ejtett, ahogyan fogalmaz. Csodálatos a nyelvünk, éppen ezért amikor valaki kihasználja a benne rejlő gazdagságot, számomra mindig nagy öröm. A borítóról már ne is beszéljünk... Komolyan, hova lehet ezt még fokozni??? :) Már a Vénasszonyok nyaráé és a Szárnyaszegett pillangóké is gyönyörű volt, viszont ez a rózsaszínes... Elképesztően szép! Tudom, hogy ne szaladjunk ennyire előre, de így a borító és a fülszöveg alapján ez a könyv karácsonyi ajándéknak is tökéletes lehet.

Fülszöveg:  
Lélekmelengető történetek az ezerarcú szeretetről 

Ki ne szeretne a rohanó, kapkodó világunkban olykor megpihenni néhány pillanatra, hogy egy csésze forró tea társaságában elmerüljön egy könyv lapjai között? Ez a kötet több tucatnyi, érzelmekkel teli novellát köt csokorba: melegséget, mosolyt vagy éppen könnyeket fakasztó írásokat, olyan érzelemkovácsoló történeteket, amelyeket a valós élet ihletett. Születésnapok, szentesték, szerelmek vagy éppen végső búcsúk... Remény, öröm, megbocsátás, vágy vagy akár félelem...

Palotás Petra jól ismert, kifinomult és érzelmes stílusában olyan hétköznapi csodákat, gondolatokat és pillanatképeket hoz el legújabb művében az olvasóknak, amelyek, mint a tenger mélyén lapuló igazgyöngyök, csak arra várnak, hogy megmutathassák a szépségüket.

Várható megjelenés: 2019. 11. 10.

Ti melyik könyv megjelenését várjátok a legjobban? :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése