2018. április 23., hétfő

# Animus # Böszörményi Gyula

Könyv és fesztivál együtt, ez a Könyvfesztivál!


A Könyvfesztiválról, ha megkérdezik az embert, hogy miért jár oda, sokféle választ kaphat: a könyvek és akciók miatt, új megjelenések okán, a programok vonzották, esetleg a dedikálások, vagy csak szeretne minél több könyvmoly ismerőssel találkozni. Ha valaki engem megkérdezne, miért mentem ki, azt mondanám: mindezért.


„Napfény járja át a szívem újra”

Most volt negyedik éve, hogy kint voltam a Könyvfesztiválon, de ilyen napos idő egyik alkalommal sem volt. Én ezt ki is használtam, és a legtöbb programok közötti időt az ismerőseimmel töltöttem a fűben. Nagyon jó hangulatot adott az egésznek az, hogy ilyen jó idő volt, és lehetőség arra, hogy kint is csak úgy ellegyünk.
A kinti napozásnak és lazulásnak, esetleg a kinti programoknak megvolt a maga negatívuma is, méghozzá a leégés veszélye. Senki se gondolta volna, hogy ilyen jó idő lesz, így több ismerősömet is megkapta a nap, kicsit jobban, mint kellett volna.



Könyvek és könyves dolgok

Most kivételesen felkészülve mentem a könyvfesztiválra, és csütörtök délután vásároltam be. Egy nagy táskányi könyvvel tértem haza, főleg új megjelenésekkel. Első utam a Fumax volt, ahol egy nagyon nagy, de kellemesen akciós csomagot tudtam átvenni, majd a Főnix pultjánál is nagyobb kedvezménnyel tudtam vásárolni, most kifejezetten a frissen megjelent magyar szerzők könyveit. Következő Állomásom a Tilos az Á volt, mely alapvetően ifjúsági könyvekkel foglalkozik, azon belül is az érzékenyítő könyvekkel. Egy nagy kedvencemet szereztem be, és egy friss megjelenést, ajándékba pedig egy harmadik könyvet is kaptam.
Az utamat folytatva átmentem a másik épületbe, ahol az Animus standjánál megvásárolhattam a legújabb Rowling könyvet (melyről májusban egy értékelés is fog érkezni). Mivel nagy fantasy fan vagyok, a GABO pultja mellett sem mehettem el, ahogy sajnos kedvezményt nem, de nagyon jó, és méretükhöz képest olcsó könyveket sikerült beszereznem. A kinti standokon pedig a Galaktika pultjánál kalandoztam el, és ahol be is szereztem egy Galaktika különszámot.
Persze nem csak könyveket vásároltam: A Petőfi irodalmi Múzeum is kint volt, ahol egy rengeteg könyvhez köthető dolgokat árultak. Ilyen volt a verses idézettel ellátott csoki, a kitűző, amely iszonyúan jól néz ki, radír és még idézetes könyves tetoválás is. Imádtam őket, főleg, mert viszonylag olcsó volt, így párszáz forinttél beszerezhettél valamit, amivel hirdetheted: te könyvmoly vagy.

Könyvtárosként az élet

Mivel én könyvtárosnak tanulok, így a Magyar Könyvtárosok Egyesülete programjain is részt vettem. Ezek között nagyon változatos témákról esett szó: főleg az ifjúságot járták körül az engem érintő előadások. Elsőként az ifjúság olvasási módszereiről volt szó, majd az érzékenyítő könyvekről, ezután pedig az ifjúsági programokról és csoportokról, amelyek a könyvtárban alakulhatnak. Nagyon érdekes volt számomra, de sokszor bennem volt a különféle fejlesztési gondolat is.
Később a Szegedi Képregény fesztiválról is volt egy előadás, melyből sajnos nem tudtam meg olyan sok mindent, mint szerettem volna, de általánosságban nagyon hasznos előadás volt.
Szombaton másik két előadási blokkot hallgattam meg: az egyik a Typotex adatbázisának bemutatásáról, majd pedig újfent az ifjúsághoz visszatérve német irodalomról szólt, illetve a média órák a könyvtárban. Nagyon érdekesek voltak, és hasznosak, főleg, ha könyvtáros szemmel néztem rájuk.


Könyvmolyként az élet

Nagyon szeretek programokra járni, így nem csak a könyvtáros előadásokra ültem be, de más, könyvmolyoknak szólókra is. Ilyen volt szombat reggel a workshop, könyves bloggereknek. Nem csak itt szeretném fejleszteni magam, de később egy specifikált blogot is szeretnék majd, emiatt fontosnak éreztem, hogy képben legyek ebben a témában. Számomra nagyon általános volt, de így is adott egy-két jobb ötletet, de főleg az utána lévő beszélgetés adott nagyon sok lehetőséget arra, hogy mások segítségét kérhessem, és kaphassam.
Később szintén egy workshop volt a szinopszisírásról. Nem titok, hogy írok is, de egyenlőre még csak novellapályázatokra adtam be jelentkezésem (több-kevesebb sikerrel). A szinopszisírásról tudom, hogy nem könnyű, főként egy regény szerzőjének, de az előadás sok mindent letisztázott. Nagyon jó volt benne, hogy egy olyan személy tartotta, aki nem csak külföldi, így a külföldi viszonyokról is tudott beszélni, és független volt, de tapasztalt is. Sok olyan praktikát is megtudtam, és a példákon keresztül elsajátítottam, amely számomra nem tűnt annyira fontosnak, mégis az. Sajnálatos módon viszont túl általános volt, mert olyan tanácsok és praktikák is voltak benne, melyről tudom, hogy egy-egy kiadó nem szívesen fogad, vagy nem ilyen formában.
Ezután rohantam is a Kötetlen beszélgetésre a Főnix Könyvműhely íróihoz, ahol útközben megmaradtunk Szilágyi Zoltánnál. Örültem a találkozásnak, mert a könyveit nagyon szeretem, és a fantáziája, amit papírra vet, egyszerűen végtelen. Nem ezen a programon belül, de más alkalommal beszélgethettem a többi Főnixes íróval is. Külön öröm volt Peter Sanawaddal találkozni, mivel ő viszonylag kevés nyilvános programon vesz részt, ahol én is ott vagyok. Rögtön bezsebeltem egy dedikálást is tőle.
Este pedig az Alexandra ügyes előadásra ültem be, ahol nem csak a könyves piac helyzetéről volt szó, de egy újfajta újításról is, méghozzá a Varázsszőnyeg gyermekantológia megalkotásáról, amit minden másodikos meg fog kapni (elméletileg ebben az évben már), az olvasás fejlesztése miatt. Nagyon jó kiindulópont, én várom a fejleményeket. Ha pedig valaki kíváncsi az előadásra vagy a részleteire itt tekintheti meg a Prológusnak hála. 
Vasárnapra már elfogyott a lendületem, így kevesebb programon vettem részt. Az egyik a már szokásosnak mondható beszélgetés a fantasy és sci-fi irodalomról. Ezen már harmadik éve veszek részt, és míg az első alkalommal a felét nem értettem, a másodikon csak úgy a negyedét, most már teljesen képben voltam az előadás során. A témák, amiket felvetettek érdekesek voltak, bár számomra sok érdekes kérdés kimaradt, ezt sajnálom is. Akit érdekel az előadás itt tudja megnézni az ekulturának hála. 
Ezután a Móra Pink sorozatáról szóló előadást hallgattam meg, mely a LOL sorozat egy kisebbeknek szóló változata lesz. Megtudhattunk mindent a modern lányregényekről, és az is, milyen könyvek vannak ebben a sorozatban eddig. Aki pedig még jobban megismerkedne a sorozattal, annak egy felolvasás is volt az előadás keretein belül, két különböző könyvből is. Nagyon érdekesnek indul, remélem sikeres kiadói sorozat lesz, legalább annyira, mint a LOL.
Este pedig Ambrózy bárónk felé terelt az élet, ahol egy érdekes beszélgetést hallgathattam meg Böszörményi Gyulával, az Ambrózy sorozatról. A nagy különlegesség talán nem is ez volt, hanem a Lúzer Rádióról szóló hírek. Lehet, hogy kedvenc Lúzereink filmet kapnak, ami itthon nagyon nagy lehetőség lenne. Másik nagy hírünk a Kucó, mely nemsokára felújított állapotban fog újrakiadásra kerülni. Nagyon örülnék neki, mert Böszörményitől még az ilyen komoly témákat is szívesen olvasnám, főleg, hogy valamennyire valós ihletésű. A váratlan fordulat pedig nem más volt, mint egy levél. Az előadást itt lehet megtekinteni a Könyvmolyképzőnek hála. 


Négy nap, ezer élmény

Nagyon nehéz lenne összefoglalni a Könyvfesztivált, hiszen, bár nem sokat írtam róluk, de ezer és egy ismerőssel találkoztam, olyanokkal is, akik nem feltétlen olyan könyvmolyok, mint én. Emellett rengeteg íróval, kiadói munkatárssal, bloggerrel, és mindenféle más személyekkel is találkoztam. Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, és annak is, hogy ennyi színes programon vehetek részt. Sajnos mindenhol én se lehetettem ott, a legtöbb előadásról van videó, én amiről tudok (és ott voltam) belinkeltem. 
Nincs egy élmény, amit ki tudnék emelni, mert rengeteg van, és mind hatalmas. Amit tudok viszont mondani, az az, hogy találkozunk Könyvhéten, vagy ha könyves program van Budapesten, akkor még előbb is. Gyertek ki, pacsizzatok velem, és nézzetek majd szét a kiadók kínálatában: lehet, hogy felfedezhetsz egy ígéretes új címet ;)
Molymacska 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates