2015. október 20., kedd

Verses Kedd 3.





Johannes R. Becher :
Varázserdő 

Siklom a már kirajzolt hócsapáson, 
a fehér erdőt hangtalan szelem. 
Az ismeretlenek nyomát bejárom, 
mit már csak alig-alig lát a szem. 
A sí-vágányon szállok egymagamban, 
minthogyha új országba siklanék. 
Fehér erdő simul rám puha-halkan, 
s kezemhez ér a fehér sűrűség. 
A fák kinyúlnak, és a vad harasztra 
a hóköpeny szelíden ráborul. 
Kiáltok egyet, és a hang befagyva, 
mint holt csilingelés, a csendbe hull. 
Még nem lebbenti szét a napsugár a 
varázsfüggönyt az alvó fák fölött, 
de sejteti a kristálycsillogásba, 
hogy vissza tudja varázsolni őt. 
Időtlen száguldás a végtelenbe, 
s érzed már felejthetetlenül: 
varázserdőben szállsz, hóval befedve, 
és téged is varázslat vesz körül. 
Még befagyott dalok szólnak a csendből, 
de már itt-ott madárkák szállanak. 
Olykor egy pici hó porzik le fentről, 
és megremegteti az ágakat. 


0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése