1924. "Futótűzként terjed a hír: Meghalt a nagy Giacomo! Az emberek bambán, értetlenül néznek maguk elé. Elképzelhetetlen a számukra: az élet rajongó szerelmese, akiben a legmagasabb lánggal lobogott a szenvedély, nincs többé. Egész Milánó gyászba öltözik és gyászol egész Itália, és gyászol az egész világ: Róma, Bécs, Párizs, Buenos Aires, Budapest. Az operaházakban elmarad az előadás: az énekesnők nem tudnak énekelni, a karmesterek nem tudnak vezényelni... Milliók siratják Giacomo Puccinit: nyomorult kis emberek, könnyelmű kis nőcskék. "A mi költőnk volt!", mondják zokogva. Maestro cuccumeggiante. A kicsinyek, az üldözöttek mellé állt mindig. Egész életében." A csapongó temperamentumú, bővérű maestro mozgalmas és romantikus életútját ábrázoló nagyregényt a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben százezrek olvasták lelkesen.
Az 1970 -es években volt ez a könyv nagyon kedves olvasmányom.
A könyvtárosom ajánlotta és én egy kicsit idegenkedtem, mert az életrajzok nem tartoztak a kedvenceim közé, de biztatott, hogy csak olvassam el. Végül legszívesebben vissza se vittem volna a könyvtárba, de azért reménykedtem, hogy könyvesboltban is találkozom vele. Sok idő eltelt, mire megvehettem és cselesen Anyukámnak ajándékoztam, hogy majd csereberével hozzám fog kerülni. Így is történt és pár évtizeddel idősebben újra elolvastam Puccini életének regényét.
Az író részéről nem kellett nagy bátorság hozzá, hogy Pucciniről írjon, hiszen egyrészt kortársak is voltak, másrészt atyai jó barátok, tehát alaposan ismerte a nagy maestro életét. Egyéb munkássága többnyire műfordításokból ismert.
Vannak olyan könyvek, amelyeken elejétől végig izgul az olvasó, ez a könyv pedig abba a kategóriába tartozik, amelyen elejétől végig sír az ember. Amikor először olvastam nem volt olyan fejezet , amit ne könnyeztem volna meg.
Egészen kicsi gyerekkorától követi nyomon a könyv Giacomo életét, Lucca városkától,ahol több generáción keresztül tehetséges zenészeket adott a Puccini család, a világsikerekig és az utolsó , befejezetlen operáig. Volt tehát miért sírni, az első apró sikereken, a szerelmeken, a nagy bukásokon, a nagy elismeréseken. Ez mellett még izgalmas is volt a könyv, úgy olvastam ki, hogy szinte le se tettem, pedig több mint 500 oldal.
Amikor másodszor is belekezdtem már egészen más érzéseim voltak.
Giacomo volt maga a tökély, amit túlzásnak éreztem, mert az élet minden területére vonatkozott. Már-már olyan volt , mint egy szappanopera, csöpögött, irreálisnak tűntek dolgok, azt gondoltam, hogy csak illúzió volt, hogy olyan kedves könyv volt számomra. Hogy ne rontsam el az illúziót egy idő után azon gondolkoztam, hogy jobb lenne nem is olvasni tovább. De szerencsére nem tettem félre, újra végigolvastam és lassan visszatért az a kellemes élmény, amit az első olvasás okozott. Közben felfigyeltem olyan eseményekre is , amik felett átsiklottam fiatal lányként. Történt egyszer pl. , hogy a felesége féltékenykedése tragédiába torkollott, erre az részre egyáltalán nem emlékeztem.
Végül újra jöttek a könnyek is , az utolsó oldalakat úgy olvastam, hogy nem láttam a sírástól, de mindegy is volt, mert már tudtam mi történik.
Ajánlom ezt a könyvet azoknak , akit szeretik a megható történeteket, aminek még valóságalapjuk is van. Nem kell opera kedvelőnek lenni, ahhoz, hogy élvezze az ember a Puccini életéről szóló mesét, az majd jön után úgyis. Olvasás után majd lehet hallgatni a sok csodálatos operát, amelyet a zseni Giacomo szerzett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése