Zima Szabolcs: A makedón összeesküvés

A fülszöveg: "A londoni székhelyű British Library bőkezű támogatójának lányát elevenen megsütik egy antik ércbikában. Az ókori kéziratok után kutató Enid Markopoulos feltehetően olyan leletre bukkant, amely nem csupán világraszóló irodalmi csemege és kultúrtörténeti szenzáció, hanem potenciális fegyver is – az árából akarják fedezni egy őrült politikai játszma költségeit. Minderről azonban fogalma sincs a könyvtár két ifjú munkatársának, akiket a másik főszponzor, egy különc MI6-ügynök lord állít rá az esetre. Pat Foster könyvtári mindenes és Bertie Hook restaurátor, akik kalandos küldetéseiken már bizonyították rátermettségüket, Európa legizgalmasabb városaiban követik a halott lány verses rejtvényüzeneteinek nyomát. A szédületes száguldás közben Pathez csapódik egy titokzatos, gyönyörű nő, Rómában pedig feltűnik a halott lány húga, aki nem marad közömbös Bertie iránt. A CIA is tud a kézirat létezéséről, ám érdekeik azt diktálják, hogy az ősi pergamen ne kerüljön nyilvánosságra. A klónozott Qayin ügynököt vetik be, aki mindig egy lépéssel a könyvtárosok előtt járva gyilkol. Két ember látta eddig a kéziratot, már mindkettő halott…"

Többször említettem már, hogy szkeptikus vagyok a mai magyar írókkal szemben, viszont páran kezdik megtörni az ellenállásomat. Ettől függetlenül, sokáig nem akartam elolvasni ezt a könyvet. Aztán annyi jót hallottam, olvastam róla, hogy végül úgy döntöttem próbát teszek vele.

Mire számítottam az olvasása előtt? Több helyen azt olvastam róla, hogy a magyar Da Vinci-kód. Mivel Dan Brown története tetszett, így ugyanúgy számítottam egy történelmi rejtélyre, nyomokra, nyomozásra, nagy csattanóra. Ugyanakkor nem kicsit féltem attól, hogy túl sok lesz a hasonlóság.

És mit kaptam? Nos, A makedón összeesküvés tényleg próbál a magyar Da Vinci-kód lenni. Már a fülszövegéből is látható pár hasonlóság, de itt nem a katolikus egyházhoz vezetnek a szálak, hanem egy teljesen más történelmi lelet irányába. Érdekes olvasmány volt, olvasmányos is, de nem tudtam maradéktalanul élvezni.
Ugyanis míg Dan Brownál tudtam vele együtt nyomozni, itt nem tudtam a szereplőkkel. Feltűntek a nyomok kis versikék formájában, de egyszerűen ha utána lépésről-lépésre nincs leírva, hogy mit jelentenek a mondatok, rá nem jöttem volna. Úgy érzem, hogy a laikusok nem tudnak a könyvben olvasható jelek alapján együtt nyomozni a szereplőkkel. Így inkább hagytam, hogy a szereplők menjenek a saját útjukon, a végén majd csak kiderül, hogy merre vezet mindez. Tán élvezetesebb lett volna, ha úgy épülnek fel a jelek, hogy érthetőek legyenek.
Na de visszatérve A Da Vinci-kódra. Mint ahogy említettem, nagyon emlékeztet rá. Viszont a könyvben is több utalás történik a regényre és ez néhol a nevetségesség határát súrolta. Képzeljetek el egy jelenetet, amikor a szereplők épp egy nyom után kajtatnak, aztán az egyik kiböki, hogy nem olvasta a másik A Da Vinci-kódot? Mert akkor tudnia kéne ezt+azt. Nem kellett volna ennyi utalás a másik könyvre, mert így még jobban az olvasó szeme elé kerültek a hasonlóságok, és nyilván mindenki az eredetiséget szereti inkább.
A karaktereket is nehéz volt magam elé képzelni. Ki voltak dolgozva, ezzel probléma nem volt, de még se jelentek meg előttem.
Amikor pedig bekerült a képbe a klónozott szereplő is, hát ... akkor már kapartam a falat. Minek kellett ez? Túl sok volt már!

Összességében: A makedón összeesküvés egy érdekes olvasmány, olvastatja is magát, de nálam egyáltalán nem újraolvasós és nem is épp a kedvenc kategória. Egyszer elment, végülis szórakoztatott és kikapcsolt, de azért egy kicsit többre számítottam, és több eredetiségre is. De ha csak a történelmi részt nézem, azok magyarázatát, az nagyon a helyén van és sok minden megtudható belőle. Emiatt ajánlom a figyelmetekbe!

__________