Nagyon kedvelem Moldova György műveit, de a riport könyvei idáig valahogy elkerülték a figyelmemet. Pedig szép számmal jelentek meg ebben a műfajban is könyvei, tudtam róluk, hiszen kiadásuk idején nagy visszhangja volt valamennyinek. A társadalom változatos képét mutatja be ezekben a riport könyvekben, közülük Az Őrség panasza az ország egyik eldugott tájegységével foglalkozik.
Mielőtt belekezdtem az olvasásba kénytelen voltam belátni, hogy nem tudom pontosan hol van az Őrség.
Az Őrség az a tájunk, amely a nevéből is tűnik, határvidéken van ,méghozzá olyan határvidéken, amely a Trianon előtti Magyarországnak is határvidéke volt. Nyugat-Dunáltúlon Vas megye dél-nyugati , Ausztriával és Szlovéniával határos területén helyezkedik el.
A riport könyv is földrajz órával kezdődik, az író nyilván tudta, hogy olvasói közül sokan szorulnak egy kis felvilágosításra ezen a téren. A földrajz óra után történelem óra következik, a tájhoz ugyanis fontos történelmi tények is tartoznak, elsősorban az, hogy az itt élő népek, akik ősidők óta a mezőgazdasági munkájuk mellett a határőrséget is ellátták , ezért évszázadokon keresztül a különleges szabad paraszti státuszban éltek. Vagyis nem jobbágyok voltak, a megművelt föld a saját tulajdonuk volt, mellette ingyen , mintegy hazafias kötelességből őrizték a határt is a betolakodók ellen. Így volt ez egészen addig, amíg egy nagyrabecsült nemesi família a Batthyány család úgy döntött , hogy az Őrség területe az ő birtokuk és a szabad parasztokból jobbágy lett. Perek sorozata zajlott több évszázadon át, de az őrségiek csak az 1848-as jobbágy felszabadításkor kapták vissza önállóságukat.
A táj nevét néhány települése is őrzi, közülük legfontosabb város Őriszentpéter. Itt élt az író fél évig és innen járta be a környező néhány fő patak által felosztott dombvidéket. Az ismerkedés középpontjában természetesen az itt élő emberek álltak, általuk derült ki miről panaszkodik is Őrség.
Egy olyan könyvet tarthattam a kezemben, amely úgy mutatott be és szertetett meg egy számomra ismeretlen tájat, hogy magáról a táj szépségéről alig esik szó, mégis az emberekkel való beszélgetésekből az derült ki, hogy érdemes lenne itt eltölteni jó pár hetet, mert nyugalom van, nincsenek nagy városok, sokat lehet kirándulni, rengeteg emléket őriz ez a vidék. Pedig nem is az volt a cél, mert tényleg minden korban megvolt az indok, hogy az itt élők mostoha gyereknek érezzék magukat. Az író a tőle megszokott alapossággal kitér minden területre, de azért a középpontban a legfontosabb dolog, a föld áll. A panaszok is főként ebből adódnak. Az Alpok közelsége miatt egészen másként kell itt a mezőgazdasággal foglalkozni, mint a síkvidékeken és ehhez a munkához nagyon kevés megértést és segítséget kaptak az itteniek.
Szívesen ajánlom ezt a könyvet annak a figyelmébe, akit érdekel egy eldugott, békés kis világ és a 40 évvel ezelőtti múlt valósága.
A könyvet a Magvető Könyvkiadó adta ki, én a 3. kiadást olvastam ami 1987-ben került a könyvesboltokba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése