forrás |
Niki: ó igen! Pár hónappal ezelőtt pont orvosi rendelőben ültem és vártam, hogy sorra kerüljek. Ilyenkor, hogy elüssem a várakozási időt, természetesen olvasni szoktam. ;o) Már nem tudom melyik könyv volt nálam (tán a "Jézus szeret engem?", nem vagyok benne biztos), de nagyon kellett nevetnem. Először csak mosolyogtam, próbáltam visszanyelni a nevetésemet, majd mikor nem sikerült, akkor diszkréten nevetni, aztán egyszer csak kitört belőlem, jó hangosan és nem tudtam abbahagyni. Csak kacagtam-kacagtam, de már folytak a könnyeim, az emberek döbbenten néztek rá, fejemet takartam a könyvvel, de nem bírtam befejezni. :o)
SzaMárti: Velem nagyon sokszor előfordult ilyen. Wodehouse-t nem is említem, mert az ő könyveinél természetes velejáró a nevetés. Amikor viszont Jack London Aranyásók Alaszkában című regényét olvastam még a mai napig nem tudom megmondani, hogy miért találtam az aranyásók libasorba vándorlását az aranylelőhelyre annyira mulatságosnak, hogy nem bírtam elmondani a nevetéstől mit is nevetek. Én az ilyen könyeket nagy szeretem, mert még napok múlva is képes vagyok nevetni rajta, ha eszembe jut a sztori .És ha nyílvános helyen látok valakit nevetni olvasás közben, hát teljesen meg tudom érteni!
koalány: Nekem is volt már ilyen, többször is, utazás közben is. Ha jól emlékszem, nálam is pont a Jézus szeret engem olvasása közben volt az, hogy akkorákat nevettem, hogy a férjem megkérdezte, mi a bajom. De Bihari Viktória Tékasztorik c. könyvét is röhögve olvastam a villamoson.
Adri könyvmoly: Engem Vavyan Fable humora és szóhasználata, szóalkotásai tudnak kikapcsolni és megnevettetni teljesen.
épp ideje is lenne olvasnom megint tőle valamit.
Ha besokallok a könyvekből vagy itthon, akkor mindig előveszem egy könyvét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése