John Vaillant - A tigris

Szeretem az igaz történeteket, de a fikciókat is. Mondhatnám azt is, hogy majdnem mindegy mit, csak olvashassak. :-) Persze ez azért nem egészen így van, de mindenesetre, amikor csak rábukkanok egy igaz történetre, valahogy mindig örül a szívem. Olyan jó olyasmit olvasni, ami tényleg megtörtént. Valahogy mindig megfognak az életből merített témák, melyekből sugárzik maga az élet.

Ez a kötet, John Vaillant műve egy alcímet is visel: Igaz történet a bosszúról és a túlélésről.

Hát igen. A tigris egy igaz történet. Számomra izgalmas és megdöbbentő is volt egyszerre, és semmiképpen sem olyan, mint amire számítottam. Ezt pedig jó értelemben mondom, ugyanis sokkal könnyedebb műre számítottam.

Hogy miért is vonzott annyira a kérdés? Elsősorban a táj miatt, ahol a történet játszódik. Világ életemben nagy utazó szerettem volna lenni. Két vágyam volt mindig is, amelyek a mai napig elkísértek. (Persze több is volt, de azok az "apróbb" úticélok már vagy megvalósultak jobb esetben, vagy már abszolút nem vonzanak.) Na szóval mindig is vágytam Amerikába...és utazni Ázsiában a Transszibériai Vasútvonalon. Van ez utóbbiban valami vad kaland ígérete, valami őrült izgalom, hogy egy eléggé rossz hírű vonalon az ember végigvonatozzon, beszívja a szibériai levegőt, és elmondhassa a kaland után, hogy megcsináltam és életben maradtam. Lehet, hogy ez így kicsit erős, de mikor az elején elkezdtem beszélni erről a vágyamról, mindig azt emlegették a beszélgetőpartnerek, hogy ott a helyi "kiskirályok" kirabolják, rossz esetben megölik az utazót. Őrülten kíváncsi voltam arra, hogy mindez városi legenda csupán, vagy van valóság tartalma.

Nos, elárulhatom, a mai napig még nem jártam Amerikában, és a Transszibériai Vasútvonal meghódítása is várat magára. Ennyi kitérő alapján viszont biztos vagyok abban, hogy sejtitek, mivel is fogott meg ez a kötet. Hát nem azzal, hogy Amerikában játszódik, hanem, hogy Szibériában.

A könyvet bár a Könyvmolyképző Kiadó adta ki, de a Sötét örvény sorozat egy tagjaként találtok rá a boltok polcain, és ez azt jelenti, hogy elsősorban felnőtt olvasóknak ajánlható, valamint, ahogy a kiadó írja, "erős lelkű nőknek". Bizony ez egy komoly könyv, de ennek ellenére számomra hatalmas élmény volt elolvasni. A lassan 12 éves unokaöcsém meglátta, közölte, hogy el szeretné olvasni. Kértem, hogy olvassa el a fülszöveget, és ha még mindig akarja, akkor viheti. Akarta. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mit fog szólni hozzá.

A kötet 1997 decemberében játszódik az orosz Távol-Keleten. Egy kis falu mellett hatalmas emberevő tigris portyázik, és úgy tűnik, hogy a gyilkolászás nem feltétlenül éhsége csillapítására folyik, hanem valami más miatt...Mintha bosszúszomjas lenne, és próbálná levadászni azokat, akik valamiért az útjába kerültek...

A főszereplő tigris egy szibériai vagy más néven amúr tigris, ami hatalmas, a világ egyik legnagyobb és legfélelmetesebb ragadozója, a vidék ura.

Nem csoda, hogy nagy elővigyázatosság kell már csak ahhoz is, hogy Juris Trus főnyomozó a nyomába eredjen, miután felfedezték egy orrvadász "megsemmisített" tetemét.

Különös világba cseppenünk a könyv lapjain. Oroszország nagyon távoli vidékén járunk, ahol feltételezem kevesen jártak közülünk, ahol nagy a szegénység, és a férfiak - bár néha ott hagyják a fogukat, vagy a kezüket, vagy akármilyüket - a családi kasszát orvvadászattal egészítik ki. Az ő kínlódásaikat is megismerhetjük a kötetből az életbe maradásért.

Úgy vélem, érdemes volt elolvasni ezt a kötetet, sok mindenen elgondolkodtam, és most úgy érzem, hogy a transszibériai utazás lehet, hogy csak a következő életemben lesz reális. :-)

Mindenesetre, mikor befejeztem a könyvet, a vörös cicám, Bambi a hasamon feküdt. Hirtelen beugrott, hogy micsoda sorsom lenne, ha a Bambi véletlenül és váratlanul egy amúr tigrissé változna...:-))