Ez a mondat egy varázsütésre eldöntötte, hogy fogok én még sok Mikszáth művet olvasni.
A szülői háztól örökölt Két választás Magyarországon című regény volt az első, tévedésből persze, mert azt hittem elbeszélés gyűjtemény. Ezt a kötetet 1955-ben adták ki és a bejegyzés tanúsága szerint az apukám kapta "kiváló munkájáért".
A komoly cím ellenére egy meglepően könnyed olvasmányt találtam, amely három részből áll.
Az első részben megtudjuk hogy kicsoda Katánghy Menyhért és hogyan lett országgyűlési képviselő.
A második részben Katánghy leveleit találjuk, amelyeket a feleségéhez írt.
A harmadik részben az derül ki, hogyan lehet valaki országgyűlési képviselő egy következő ciklusban egy egészen másik helyen.
Nem kezdenék most bele ecsetelni, hogy milyen nagyszerű író Mikszáth Kálmán, hiszen ezt azért tudjuk.
Az élményeimet szeretném most megosztani a könyvvel kapcsolatban és egy kis tartalmat.
Fogtam a könyvet és olvastam, de már az első oldalaktól kezdve nevetgéltem, minden oldalon egy mulatságos megállapítás, humoros helyzet.
Ám elértem egy fejezethez, ahol nevető görcsöt kaptam. Orvostudományt tanult Katánghy és éppen egy halotton gyakorolták volna a csontszú eltávolítást, mintha élő beteg lenne. Az volt a feladata, hogy lelket öntsön a betegbe, mert a műtét altatás nélkül történt volna.
"- Kezdje hát!
Hősünk erre odaugrott a halott fejéhez, ki meredten, fehéren terült el az asztalon, borzalmas, kinyitott szemeivel, melyeket puha, szelíd kéz be nem fogott a szomorú kórházi nyoszolyán. Harminc éves férfi lehetett, sűrű hajjal, vastag bajusszal.
- Ne hagyja el magát, barátom! Szorítsa össze a fogait.
Az orvosnövendékek nevetni kezdtek a komikus szituáción, melyet a tanár pedánssága teremtett, s alig figyelt valaki Csepenkára, ki a csontszú ismérveit vázolta terjedelmesen, mielőtt késével bevágna a hulla ujjába. Menyus úrfi pedig zavartalanul folytatá a biztatást:
- Ne féljen, nem tart sokáig! Hiszen Csepenka tanár úr csinálja, a nagy Csepenka. Örüljön, hogy a nagy Csepenkához jutott.
A napfény beszűrődött a zöldes zsalukon s ott pajkoskodott a hulla arcán. Valóságosan olyan volt, mintha mosolyogna, hogy a nagy Csepenkához jutott. Az orvostanulók a hasukat fogták, úgy nevettek. Maga Csepenka is mosolygott.
- Biztosítom, hogy meg lesz elégedve. Egy kis fájdalom nem nagy dolog. Történtek már nagyobbak is a világon. A szegény Dózsa Györgyöt egy tüzes trónba ültették. Mi a maga esete ahhoz képest? Hát a Jókai »Kétszarvú emberét« olvasta-e? Az volt a parádé. Megnyúzták elevenen és egy bivalybőrbe varrták. Mit szólna ön az ilyesmihez?
Itt megállt Menyus úrfi, mintha a halott feleletét várná, de az néma maradt.
- Pfuj. Ne jajgasson! Mit ordít? Azt hiszi, hogy az használ? Képzelje, hogy egy bolhacsípés. Higgye meg, katonadolog az egész, én hát csak azt mondom, barátom, hunyja be a szemét...
A nevetés megfagyott az ajkakon. A halott behunyta az egyik szemét.
- Él! Él! - ordítottak a tanulók. A halott a másik szemét is behunyta, és melle emelkedni kezdett."
A könyvet ilyen szép illusztrációk is ékesítik.
Akkor jöjjön egy kis tartalom.
Az író rendszeresen közölt országgyűlési tudósításokat a Pesti Hírlapba, amelyek nagyon népszerűek voltak. Ám egyszer csak felbukkant egy Katánghy Menyhért nevű képviselő, aki a feleségéhez írt leveleit közzététette a lapban, ezzel a népszerűségi lista élére került. Az író kötelességének érezte kideríteni, hogy ki ez az ember, mert egyébként nagyon titokzatos volt a személye. Az írásait is egy Varga Mihály nevű ember vitte be a szerkesztőségbe. Miután elkészült a nyomozással közzétette a Nagyságos Katánghy Menyhért képviselőúr viszontagságos élete, kalandjai, szerencsétlensége és szerencséje
című írásban.
Katánghy Menyhért a országban akkoriban jellemző dzsentri család harmadik gyermeke. A családi kupaktanács eldöntötte, hogy miután az első fiú mérnöknek tanult és nem gazdagodott meg, a második fiú prókátórnak tanult és szintén nem gazdagodott meg , Menyusból legyen orvos, mondván:
"A doktoroké a világ, mert beteges. Hiszen már nincs is egészséges ember. A Menyus csinos fiú, kellemes modora van, és derekasan tud szelet csapni. Ezen a pályán sokra viheti. Hány gazdag ember van a doktorok közt! Csak az nem boldogul, aki nem akar.
....
Menyus édesanyja, szül. Pribolszky Johanna is osztotta ezt a nézetet.
- Könnyű tudomány - mondá. - Ha az orvos meggyógyít valakit, az hálás és dicséri, ha pedig ki nem gyógyítja, örökre elnémul, nem tehet neki szemrehányást."
Így aztán orvos lett Menyusból, de munkája az nem volt, mert a családi birtok környékén senki nem akart beteg lenni.
Megkapta kevéske örökségét és fürdőorvosnak állt Prixdorfban. Azzal a céllal telepedett le, hogy az ott lebzselő fürdővendégek között hátha talál egy gazdag, feleségnek való leányt, addig eléldegél valahogy. Páciensekre nem volt remény, mert ő volt a 13. orvos a fürdőhelyen, de úgy csinált mintha folyton betegekhez járna, hol a városka egyik, hol a másik végén bukkant fel. E kis szélhámosság hatására el is terjedt a híre, hogy milyen jó orvos lehet, biztosan fontos betegei vannak stb. Fel is figyelt rá a szintén elszegényedett család leánya Bodrogszeghy Klára, de ő is egy kicsit szélhámos volt, mert el tudta hitetni Menyussal, hogy gazdag és van egy gazdag nagybácsija is, akitől örökség várható. Így aztán egymásra találtak és csak a mézes "napok" alatt derült ki, hogy egyiküknek sincs semmije.
Volt viszont a nagybácsi, aki elhatározta, hogy képviselőt csinál Menyhértből, méghozzá Székelyföldön. Néhány év múlva egy kis furfanggal sikerült is rávenni a keményfejű székelyeket Borontón, hogy válasszák meg Katánghyt képviselőjüknek. Így került Budapestre és bevetette magát az országgyűlési képviselők családtól független, léha életébe, mert otthon hagyta a feleséget és az időközben született porontyokat.
A következő fejezetben Budapestről írt leveleket olvashatunk számszerint tizenkettőt.
Érdekes beszámolók az Országgyűlés életéből, amelyekből kiderült, hogy a képviselők lényegében semmit nem csináltak, csak megtapsolták a minisztereket, megszavazták a szavaznivalókat, utána pedig lumpoltak. Minden levél szabadkozásokkal zárul, hogy sajnos nem sikerül lakást találni Pesten, ahová a feleség és a pulyák is odaköltözhetnének.
A harmadik rész A körtvélyesi csíny címet viseli.
Miután felesége ráunt a férj dorbézolására Budapesten, rábeszélte a borontói asszonyokat, tegyenek róla, hogy a férfinép ne Menyust válassza képviselőnek és így is történt.
De a képviselőt aki már egyszer azzá vált nem olyan fából faragták, hogy csak úgy lemondjon az édes életről a fővárosban.
Körtvélyesen, ahol már eldöntött tény volt, hogy ki lesz a képviselő egy helyi népszerű ember személyében, egy csínnyel hogy, hogy nem Katánghy Menyhértet választották képviselőnek, aki azelőtt soha nem járt ott.
Ebben a részben mindent megtudunk Körtvélyesről, lakóiról, életéről, ismét mulatságos helyzetek közepette.
Számomra a tanúság az volt ebből a könyvből, azon túl, hogy tényleg nagyon jól szórakoztam, de mai képviselőink valószínűleg örökölték Katánghy Menyhért mentalitását, képviselőnek lenni minden áron, ha törik, ha szakad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése