Az első nap a halálom után

"Ha meggondolom, nem is olyan kellemetlen a vég.

 Szenvedni nem szenvedek. Könnyűnek érzem magam, képlékenynek.

 Nevetséges. Ez volna a halál? Egyáltalán nem olyan, mint képzeltem. 

Egyrészt egyszerűbb, másrészt felfoghatatlanabb…"

Jacques Attali: Az első nap a halálom után

Teljesen véletlenül akadt a kezembe (virtuális polcokon válogattam...) ez a kis könyv egy antikváriumban. A címe keltette fel a figyelmemet. Végül egyáltalán nem bántam meg, hogy magamhoz vettem.

Nagyon érdekes elgondolás az, amiről olvastam. Az alapsztori szerint egy ötvenes fickó, Julien Clavier meghal. Nem tudjuk, hol, mikor, miért. Ráadásul ő is nehezen ébred rá arra, hogy mi történt vele, miért olyan furcsa minden. Közben gondolkodik, mi is történhetett, hogy is történhetett. Szépen eljutunk oda, hogy a 28 éves barátnője, Sarah lakásán fekszik New York-ban. Eljön a reggel, Sarah hazajön és halva találja a pasiját. Közben a Julienben emléktöredékek jönnek elő elmúlt dolgokkal kapcsolatban, gondolkodik a halálon, azon, hogy hogy lehet, hogy látja a saját testét, és azt, hogy mit csinál Sarah a lakásban. Mindezt úgy, hogy ő kétségkívül halottan fekszik az ágyon. Közben eszébe jutnak emlékek, hogyan ismerkedtek meg, milyen problémák vannak egy másik nő és Sarah között. És hogy milyen fontos neki az a másik nő. És különben is, mi lesz ezután. Merthogy Julienről közben egy sor érdekesség kiderül: már évek óta elég sokat gondolkodik a halálon és úgy tartja, hogy a halál utáni első nap a meghatározó az "élet utáni életben". Vajon mi történik Juliennel ezen az oly' fontos első napon? És különben is, hogyan halt meg?

Forrás: weheartit

Ez a nyúlfarknyi kötet (mindössze 125 oldal) érdekes kérdéseket vet fel és kifejezetten jól megteremti az alaphangulatot (rövidsége ellenére), amit persze nem valami vidám, de nem is a szomorkás, borongós, nemszeretem. A téma többször előkerült mostanában mind könyvekben, mind filmekben, mégsem volt olyan érzésem, hogy ezt már olvastam vagy láttam máshol. Számomra a legfurább az volt, hogy Julien milyen sokat gondolt a halálra még életében... Lehet ötven fele már máson töri a fejét az ember...
A könyv végével mindazonáltal nem voltam maradéktalanul elégedett... szerintem elég... méltatlan befejezés.

De maga a regény összességében tetszett, jó választás volt.

(Attali egyébként amellett, hogy könyveket ír, francia közgazdász és főtisztviselő, Algériában született.)

"Memória: egyetlen átruházhatatlan poggyászunk. 

Az emlékeimet, szerelmeimet, reményeimet senki sem birtokolhatja utánam."

 10/10