Talán nem túlzok, ha azt mondom Csernus neve mára már fogalom. Aki egy kicsit is foglalkozik magával, vagy akit kicsit is érdekel a lélektan, biztosan találkozott Vele valamilyen formában. Én először tévében láttam, nem volt szimpatikus, később kezembe került a Drogma - nem tudtam letenni, többször is megforgattam, ittam minden szavát. Vonzott, de mégis taszított és nem kerestem a könyveit. Azt hiszem túl igazak és túl mélyek a mondatai, nem éreztem magam elég felkészültnek. Ezt a könyvet ajándékba kaptam. Megettem és kiittam. Életszerű és finom ételillatú. Barátok beszélgetnek, érett férfiak az életről, arról hogyan jutottak oda, ahol épp állnak. Legyen az épp siker vagy kudarc. Hétköznapi trécselések, férfiak egymás között. Ugyanúgy, mint én és a barátnőim.
"Hogy csinálod a húslevest?" "Mi lesz az ebéd?" "És tényleg mond, miért nem tudnak az emberek boldogok lenni?" "Kiegyensúlyozottnak látszol." "Pedig hidd el, megvívom mindennap a magam csatáit." "Hát elhiszem, én is."
Egyszerű hétköznapi beszélgetések, hétköznapi gondolatmenetekkel, na de mennyi minden tud ki kerekedni belőlük! Akár a főfogásból indulunk ki, akár a kávéból.
"A szerző személyes története, amelyet ebben a könyvben elmesél, világosan bemutatja, hogy neki magának is saját árnyaival kellett megküzdeni az őszinte mosolyért. Hiszen mindenki csak azt eszi meg, amit megfőz..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése