Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában

A kontinuum-elv

Sok véleményt olvastam erről a könyvről, mielőtt a kezembe került. Voltak, akik magasztalták, voltak akik, a valóságtól elrugaszkodottnak tartották. Anyukák körében ugyanúgy beszédtéma volt, mint ahogy sok újság is cikkezett róla, idézett belőle. Eleinte nem akartam elolvasni, mert az minden véleményen átjött, hogy szélsőséges, ami távol áll tőlem. Végül rászántam magam, mert győzött a kíváncsiság. 

"Venezuela dzsungeleiben egy fiatal amerikai felkeresi a ma is kő körszaki körülmények között élő jekána indiánokat. Ezeknek a "vadembereknek" a szemmel látható boldog és kiegyensúlyozott élete lenyűgözi, és két és fél évet tölt el a törzsnél. Az ott töltött hónapok során egyre inkább az kezdi érdekelni, hogy mi az oka annak, hogy az indiánok annyival boldogabbak nálunk civilizált embereknél." ...  "Jean Liedloff az indiánok boldogabb életének kulcsát a csecsemőkkel és a gyermekekkel való bánásmódban találja meg. A kontinuum (folytonosság) elve az evolúció alatt kialakult emberi szükségleteket jelenti. Az indiánok a gyerekek eredeti szükségleteit követik, azokat az igényeket, amelyeket a csecsemő magával hozott."

A könyv sokadik kiadását tartom a kezemben, így az első oldalak a szerző és könyv kapcsolatáról, illetve később a benne megfogalmazottakkal való kapcsolatáról szól. Hogyan jutott a felismeréshez, miként próbálta magáévá tenni, és a cél, hogy mások is boldogok lehessenek. Jean pszichológus és saját tapasztalait ossza meg velünk. Szinte ott éltem én is a jekánák között, és ahogy haladtam a sorokkal rájöttem, hogy valójában én is hasonló "helyen" nőttem fel. A szüleim hordoztak, igaz nem kendőben, hanem kezükben, apukám a hasán altatott, soha nem hagytak sírni engem és a testvéreimet. Tudom, hogy mindent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat ebben a világban, a legnagyobb szeretetben. Ahogy ez megfogalmazódott bennem, felmerült a kérdés, hogy lehet ez? Akkor én és a családom és a hasonlóan falun és szeretetben felnövő társaim nem számítanak civilizáltnak? 

Majd a nagy kérdés, vajon elegendő volt e ez a boldogságomhoz? Igen, azt hiszem sok múlott ezen. Leginkább az, hogy kellően naiv tudjak maradni. Ez viszont nem kevés pofonnal járt a társadalomtól, és ezek szintén kellettek ahhoz, hogy boldog ember lehessek. A jelenben élni és jól érezni magunkat ebben a társadalomban, itt a Kárpát medencében az elengedés, az ösztönök eszközeivel másként működik, mint Venezuelában. Legfőképp más szavakkal.

Lényegében egyetértek a kontinuum-elvvel. Hiszen "A gyerek kíváncsisága, az a vágya, hogy mindent saját maga próbáljon ki. azt mutatja, hogy képes úgy tanulni, hogy fejlődésének egyetlen részét se kelljen feláldoznia."  Fontosnak tartom az ősbizalom megőrzését, és az első évek jelentőségének kiemelését, bár Liedloff szerintem súrolja a idealizmus határát, ami abból fakadhat, hogy kívülállóként beszél a szülő-gyerek kapcsolatról. 

Ugyanakkor azt is gondolom, ha az élet mégis úgy alakul, hogy megszakad valamiért a kontinuitás, akkor sem lesz elveszett az ember. Mindenki visszatalálhat arra az útra, ami a boldogsághoz vezet.

Mindenkinek ajánlom, aki gyerekvállalás előtt áll. Gondolatébresztőnek pedig bárkinek.