"Ne pityeregj, leányzó - mondja Laci. - Hiszen visszajövök.
- Küldjük Balambért repülni - mondom hirtelen. - Küldjük a jövőbe. Húsz év múlva, huszonöt év múlva...
- És mit akarsz látni ott? - kérdezte Laci.
- Egy szép házat, kertet... és béke van... és hat gyerekünk lesz. És lesz köztük egy tizenhat éves lányom is, és egyszer el akarom majd mondani neki ezt az estét, de akárhogy mondom is, nem figyel rám, csak bámul udvariasan, mintha moziban látná az egészet, vagy olvasná egy régi könyvben... És én mondjam majd tovább, hogy a járdákat fehérre meszelték, és a Dunán szomorúan, hosszan, reménytelenül búgott egy gőzhajó, és álltunk, álltunk az Erzsébet-híd íve alatt, egymás kezét szorítottuk, és úgy éreztük, hogy a szívünk meg fog szakadni... És a messzi jövőben, ezerkilencszázhatvanban vagy ezerkilencszázhetvenben, a kislányom csodálkozva hallgassa ezt a történetet, és ne értse meg... ne értse meg... ne értse meg."
Emlékszem, mikor kicsi voltam, a nagyszüleimnek volt egy kicsi házikönyvtáruk. Akkor megfogadtam, hogy egyszer nekem is lesz. Őszintén szólva, egyelőre nagyon messze vagyok ettől. ...
Órákig tudtam állni a falnál, felnézve a polcokra, amik olyan magasan voltak, elérhetetlenül, mindegyik könyv olyan titokzatos volt.
Repültem a boldogságtól, amikor egy nap épp szokásomhoz híven nézegettem a könyveket, bejött a nagymamám és a kezembe nyomta anyukám egyik pöttyös könyvét. ... Életem első pöttyös könyve volt.
Már nem emlékszem sem a címére, sem a történetre, de arra igen, hogy úgy éreztem ez egy mérföldkő. (Mint amikor a Bucimaci helyett az IM-et kaptam már.)
A Bezzeg az én időmben viszont kimaradt.
Gyerkőc elaludt rajtam, nem akartam lefektetni az ágyába, hagytam, hogy rajtam szundítson, könyvem fogalmam sincs hol volt, viszont a géphez le tudtam ülni és így találtam rá a MEK oldalán a történetre. Azalatt az 1-2 óra alatt végeztem is vele.
Néhol próbáltam visszafogni a kacagásomat, néhol a könnyeimet nyeltem.
Egy teljesen más korba nyerhettem bepillantást.
1940/1941.
Ekkoriban még a dédnagymamám se ismerkedett meg a dédnagypapámmal. Még a nagyszüleim, a szüleim, még én se voltam tervbe. ... Egy teljesen más Világ volt, más elvekkel, szokásokkal. Egy olyan kor tárult a szemeim elé, amelyben a dédnagymamám élte a fiatal lány életét.
Az a dédnagymamám, akivel kiskoromban boldogan játszottam iskolásdit. Szegénynek folyamatosan osztogattam az egyeseket, "Jaj Dédike, ezt nem úgy kell írni!".
Látom magam előtt a szinte megrajzolt betűit, csodálkozva hallgattam, hogy csak 4 osztályt végzett el, hogy lehet. Nekem ez a 90-es években fura volt.
A játék végén mindig mesélt nekem. A fiatalkoráról, amikor megismerkedett a dédnagypapával, a háborúról, és ami utána jött. ... Most még is úgy érzem, túl keveset kérdeztem tőle. ...
"Bezzeg az én időmben!" Hányszor hallhattuk ezt az idősebbektől? Néha-néha már mérgesen vontuk meg a vállunkat és dünnyögtük el az orrunk alatt, "Kit érdekel mi volt a te idődben, most MOST van és kész."
Szinte akkor még fel se foghattuk, hogy a múlthoz állunk így.
Akkor megfogadtam, hogy én sose fogok "bezzegezni" a gyerekemnek. :o) Na, majd meglátjuk. ...
Rövid kis történet egy 15 éves lány első szerelméről, miközben bepillantást kaphatunk a családi életekbe, az iskolai életbe, és a történelem egy szeletébe.
„Igenis, nekem is van udvarlóm” – hazudja Horváth Kati tornaórán osztálytársnőinek. És kitalál egy Lacit, mesél és ábrándozik róla – addig, amíg valóban megjelenik egy magas, huszonkét éves Laci, és vele az első szerelem.
Kati úgy érzi, őt nem érdeklik a régi, „bezzeg az én időmben” történetek, ő most tizenöt éves, most szerelmes. De egyszerre ráébred: 1941-et ír a naptár, a történelem, a felnőttvilág kegyetlenül széttépi a gyerekkort, az első szerelmet.
Fehér Klára (1922-1996) 1979-től szabadfoglalkozású író volt.
Humora és emberismerete tette népszerűvé.
Férje, Nemes László, az emlékére irodalmi díjat alapított.
A Bezzeg az én időmben 1966-ban jelent meg.
A Nagy Könyv játékban az első 100 legnépszerűbb könyv között szerepelt.
forrás: wikipédia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése