2009. november 11., szerda

James Patterson: Sam levelei Jennifernek

Igazából ezt a könyvet a sógornőmnek vettem még születésnapjára, de nem bírtam ki, hogy ne kérjem tőle költsön és ne olvassam el.

Nekem már akkor mikor megrendeltem, olyan "Szerelmünk lapjai" érzetem volt.
Hasonló a regény és közben mégsem.
Könnyed, néhol szívfacsaró, és elgondolkodtató nagyon.

Olvashatjuk a nagymama leveleit, amikből kiderül a múlt, egy rossz házasság, egy szerelem, és egy titok. Nagyon megdöbbentem mikor a könyv végén kiderült, hogy ki is volt a nagy szerelme.
És ott van Jennifer. Akinek meghalt a férje, végre újra szerelmes lesz, és kiderül, hogy a férfi haldoklik. ...
Hogy amolyan "minden jó, ha a vége jó" lesz-e a könyv vége, nem árulom el, de tényleg nagyon jó.

Ami leginkább megfogott benne, az a múlt.
Belegondoltam, hogy milyen jó lenne, ha pl. a nagymamám vezetett volna naplót, ha jobban megismerhettem volna a gondolatait. Vagy épp őt magát is. Az érzéseit. A múltat. (És ez csak még egy ok volt arra, hogy vegyek egy bőrkötetes könyvet és írni kezdjem a legmélyebb érzéseimet bele. ... Emlékül. ... A gyermekeimnek, unokáimnak. ...)

"A harmincas éveiben járó Jennifer egy chicagói napilap munkatársa, és éppen soros cikkét írja, amikor asztalán megcsörren a telefon. A hívás a Geneva-tó partján fekvő üdülőfaluból jön, és szörnyű hírt tudat: Samet, Jennifer nagymamáját kórházba szállították - kómában van.
Jennifer autóba vágja magát, és száguld Genevába, a családi fészekbe, ahol oly boldog nyarakat töltött gyerekkorában. A házban egy köteg neki címzett levelet talál: a nagymamája írta őket. S miközben a lány a leveleket olvassa, megelevenedik előttünk is a múlt: a nagyszülők tökéletesnek hitt házassága, amely tele volt keserűséggel és bánattal.
Jennifer maga is nehéz terhet cipel, nemrég halt meg imádott férje. A tóparton összetalálkozik gyerekkori játszópajtásával, az immár orvos Brendannal. A fiatalok között feltámad a szerelem, ám a boldogságukat beárnyékolja a férfi súlyos betegsége..."