2019. június 20., csütörtök

# dráma # ifjúsági

Gayle Forman: Itt voltam

Még áprilisban olvastam el ezt a könyvet, és valahogy teljesen elfelejtettem írni róla, pedig tetszett és megfogott.

A regény komoly témát feszeget. Ez pedig nem más, mint az öngyilkosság és a fiatalok öngyilkosságra való buzdítása, melyhez sajnos számos csoport terjeng az interneten.

A főszereplő, Cody legjobb barátnője (Meg) öngyilkosságot követ el. Cody nem akar ebbe beletörődni, hiszen nagyon jól ismerte Meg-et, mindent megosztottak egymással. Vagy mégsem? Mert előfordulhat, hogy azt hiszed valakiről, hogy ismered, közben még előtted is titkai vannak. 

Cody tehát elutazik az egyetemi városba, ahol barátnője élt, és nyomozásba kezd. Sorra érik a döbbenetek, korábban például azt sem tudta, egyáltalán kik a lakótársai a lánynak. Amikor pedig Meg számítógépébe és emailjeibe is belenéz, még jobban érzi, hogy valami nem stimmel. Felbukkan közben egy zenész pasi is (Ben), akivel furcsa kapcsolata szövődik.

Cody karaktere szimpatikus volt, át tudtam élni érzelmeit, döbbenetét, bánatát, haragját, a "fel nem adását".  Olvasmányos, érdekfeszítő könyv, szinte végig izgalomban tart és várod a következő fejezetet, történéseket. 
Gayle Forman korábbi könyveit (Ha maradnék, Hová tűntél?) sajnos nem olvastam, de be fogom szerezni őket is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates