Verses Kedd 35.

Rozsonits Judit: Foghatnád kezem

"Foghatnád kezem, míg a szívedig elérek,
és az én szívemet eléd helyezem.
Foghatnád kezem, míg a lelkemet megérted,
és elandalodsz dallamán csendesen.

Simíthatnád arcom finoman, gyengéden
kutatva, ismerkedve velem,
túrhatnál hajamba, tarthatnád a tarkóm,
míg ajkadhoz ajkammal odaérkezem.

Szememet döbbenten nyitom tágra,
s egy mozdulattal hátrahőkölök:
hiszen centikre van szájamtól a szája
- csókoljon meg, mert megőrülök!

Bizsereg a bőröm, tarkómon
vitustáncot járnak a pihék,
ereimben vadul száguldó vérem
megannyi szikrát szállít szerteszét.

Tenyereddel közelítsz, ujjadat
finoman állam alá helyezed,
mélyen szemembe nézve látod,
hogy egész testemben remegek.

A pillanatot elodázod. Habozva,
várakozva tartod fejemet,
kérdés izzik tekintetedben,
némán várod feleletemet.

Ajkam résnyire megnyílik,
de hang nem jön ki a torkomon,
úgy érzem, végem, hát erőt gyűjtve
a szememet most behunyom.

Sóhaj szakad fel mélyről belőlem,
mely ajkadon omlik el, érzem én,
és nem létezik már sehol e világon más,
csak ketten vagyunk: te meg én."