Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre

Megjelenés: Gut gegen Nordwind (2008.)
Magyarul: Gyógyír északi szélre (2010.)
Kiadó: Park Könyvkiadó
Oldalszám: 238
Ára: 2500
Az író oldala ITT
Értékelésem: 4*

Egy könyv, amiről csak áradozásokat olvastam.
Egy történet, ami a PestiEst Kult Toplistáján 2010-ben az év legjobb könyve lett.
Egy színdarab, ami ebből a könyvből készült és alig lehet jegyet kapni rá, olyan gyorsan elkapkodják.
Ez a könyv pedig nem más, mint a Gyógyír északi szélre.

Sokat gondolkodtam azon, mit is írjak róla. Terveztem, hogy én is e-mailt írok Leonak, de olyan sokan tették már meg, hogy újdonságot igazán nem is tudnék megfogalmazni.
Tetszett az ötlet, hogy egy rossz címzettnek küldött e-mail üzenetnek köszönhetően szerelem szövődhet két fiatal között, mert egyáltalán nem tartom ezt lehetetlennek a mai világban.
Tetszett, ahogy mindezt Daniel Glattauer megfogalmazta, összehozta.
Tetszettek a karakterek annak ellenére, hogy Emmi néha az agyamra ment. Szorítottam nekik, néha kupán vágtam volna őket, néha már sírni támadt kedvem, néha épp emiatt eluntam magamat, néha meg a körmömet rágtam értük. Röviden így tudnám jellemezni a történettel a kapcsolatomat.

Kedvesen, humorosan indult, élveztem az olvasását. De amikor az elolvasott oldalak száma csak nőtt és nőtt és még mindig nem találkoztak, akkor legszívesebben rájuk kiáltottam volna, hogy mit totojáznak már, könyörgöm! Felnőtt emberek, ha kíváncsiak egymásra, akkor minek húzzák az időt?
Értettem Emmit, akiről már az elején kiderül, hogy akármennyire nem akar róla beszélni, de a házassága már csak úgy van, éldegélnek együtt, de igazán semmit se érez már a tiszteleten kívül a férje iránt. Persze ebben az esetben se könnyű megtenni azt a bizonyos lépést, hisz a biztonság mindig biztonság, a bizonytalan meg bizonytalan. Főleg akkor nehéz, ha még gyerekek is vannak a családban. Szóval megértettem őt és igazán nem is tudom, hogy egy ilyen szituációban én mit tettem volna, de így kívülállóként néha már a fejemet vertem tőle a falba.
Megértem, hogy sokan egy picit beleszerettek Leoba. Nagyon intelligens, talpig úriember, akivel nagyon kellemes lehet beszélgetni.

Az egész könyv e-mail üzenetekből épül fel. Emmi ír, Leo válaszol. Hol igen, hol nem. Aztán Emmi vagy reagál, vagy nem. Mindezt bonyolítja, amikor Leonak döntenie kell, hogy ez a kapcsolat meddig mehet így tovább. Nyilvánvaló, hogy szép lassan egymásba szerettek, de vajon ebben az esetben elég, ha csak a monitor túloldalán érinthetik meg egymást?

Voltak a történetben mélypontok, amikor az időhúzás nagyon az agyamra ment, de a végén mégis összeszorult a szívem. Ha nem várt volna már rám itthon a folytatása, nem is tudom mihez kezdtem volna.
Ha tudjátok, nézzétek meg a színdarabot is, de siessetek, mert már alig lehet jegyet foglalni! Íme egy kis videó a balatonföldvári előadásról: