Neil Gaiman: Anansi fiúk

"Minden embernek, aki valaha volt, van vagy lesz, van egy dala. Ezt a dalt nem írta senki. Van dallama, van szövege. Nagyon kevesen jutnak odáig, hogy elénekelik a saját dalukat. A legtöbben attól félünk, hogy a hangunk nem elég jó hozzá, vagy a szöveg túl butácska, túl őszinte, netán túl fura. Így az emberek inkább megélik a dalukat."

Na, azért nem végig ilyen kis "örök igazságokkal" van tele, de ez a pár mondat nagyon megfogott.
A Sosehol után ez második elolvasott könyvem Neil Gaimantól.
Kicsi nehéz róla írni, mert ez is egy nagyon különös regénye. Valahogy nekem egy picit nehezen megemészthető.
Mese felnőtteknek, egy különös Világgal, ahol szintén nagy szerepe van az állatoknak.

Igazából fogalmam se volt, hogy mire számítsak, azon kívül, hogy "mese" lesz.
A borítón levő póktól borsódzott a hátam, én ugyanis rettentőn félek ezektől a szőrös lábú-veszélyes-félelmetes-undorító- szörnyektől. Fura ránéznem a borítóra azzal a tudattal, hogy itt a pók egy ember.

A sztori lényege annyi, hogy Kövér Charlie már 20 éve nem tartja a kapcsolatot az apjával. Haraggal gondol rá, mert gyerekkorában mindig megszégyenítette őt mások előtt.
Most az esküvőjére készül, és a menyasszonya ráveszi, hogy hívják meg őt is. Ekkor tudja meg, hogy meghalt.
Odautazik a temetésre, majd utána a szomszéd néni elmeséli neki, hogy az apja egy igazi isten volt, Anansi, aki amúgy pók, de ember és Charlie-nak van egy bátyja. Ha látni akarja őt, akkor csak szóljon egy póknak.
Charlie persze nem hiszi el az egészet, aztán mégis csak úgy adódik, hogy poénból szól egy póknak, hogy látogassa meg a bátyja, aki másnap meg is jelenik.
Bátyust nemes egyszerűséggel Póknak hívják és isten. Totál ellentéte Charlie-nak.
Teljesen felfordul az élete, de a látogató nem akar távozni. ...

Charlie a jófiú. Az elvek embere, akivel semmi izgi nem történik, éli megszokott rendszerességgel a napjait.
Pók vagányabb, bátrabb, optimistább. És tán ezért is, minden összejön neki, amit szeretne.
De ha jobban belegondolunk, minden emberben egyszerre ott van Charlie és Pók is. A kérdés csak az, kinél ki az uralkodó. ;o)

Ebben a történetben, a pókok a királyok.
Nem a bátor oroszlán, vagy a ravaszdi róka, vagy a szorgalmas hangya, hanem a pókok. Akitől fél a Tigris, aki átveri a Madárnőt, aki megeszi az Elefánt zsírját, akiről minden mese szól, az isten, aki mindig a középpontban van. Érdekes volt. :o)

"Kövér Charlie Nancy normális élete kizökken abban a pillanatban, ahogy apja meghal egy karaoke-színpadon Floridában. Charlie nem tudta, hogy az apja egy isten. És nem is sejtette, hogy van egy testvére. Ez a testvér most bekopogtat hozzá, hogy sokkal érdekesebbé tegye Kövér Charlie életét. És sokkal, de sokkal veszélyesebbé…"

Kb. a közepéig elég gyorsan haladtam vele, de aztán épp úgy, mint a Sosehol-nál, az utolsó kb. 100 oldal megint lassan csúszott. Addigra valahogy lanyhult bennem a mese.