2010. március 2., kedd

# dokumentumregény # krimi-thriller

Camilla Lackberg: Jéghercegnő

Mikor a kezembe vettem a könyvet, látva a borítón eluralkodó fekete-fehér színt, a cím "jeges" feliratát, alul meg a "skandináv krimik"-et, rendesen libabőrös lettem.

Számomra egy jó krimi olyan, mint egy puzzle. Együtt nyomozol az aktuális nyomozókkal, és szép lassan helyrekerül előtted a kirakós a darabjaiból.
A Jéghercegnő számomra pedig jó krimi volt. Nem olyan hű de jó, de jó volt. ;o)

Nagy lendülettel estem neki, az első kb. 100 oldalt csak faltam, folyamatosan volt elméletem ki lehet a tettes, aztán folyamatosan rájöttem, hogy rossz nyomon járok és elkövettem a legnagyobb hibát amit egy krimi olvasása közben el lehet, ... igen, előre lapoztam a végére, ahol kiderült ki volt a tettes. Nem bírtam magammal. :o) Aztán jól meg is döbbentem. ...
Utána egy ideig lassabban csúszott, majd az utolsó kb. 70 oldal megint csak úgy pergett az ujjaim között, amikor rámutatnak mindenre, összeáll a kép teljesen.

Úgy érzem, hogy a regény nagy dobpergéssel indul, nagy lendülettel, a végén pedig kiderül, hogy az egész jóval egyszerűbb annál, mint amilyennek az elején tűnt.
Ennek ellenére megértem, hogy a The Bookseller 2009-es év 10 legjobb európai bestseller szerzőjének a listájára miért is került fel Camilla Lackberg neve.

"A fiatal nő a kádban feküdt. Körülötte a vízen jéghártya csillogott. Csuklói felvágva, a kövezeten vérfoltok. Így találnak rá a holtan is gyönyörű Alexre, akiről csakhamar kiderül, hogy nem magával végzett, hanem gyilkosság áldozata lett. Vajon kinek lehetett útjában ez a kiskorától fogva különösen viselkedő, visszahúzódó nő, akit férfiak és nők egyaránt csodálattal vettek körül? Arra lehet számítani, hogy hamar meglesz a tettes, hiszen a színhely egy tengerparti kisváros, ahol mindenki mindenkit ismer. Vagy csak úgy tűnik... Patriknak, a rendőrtisztnek és Ericának, az írónőnek azzal kell szembesülnie, hogy fogalmuk sem volt, kikkel élnek együtt, milyen titkokat rejtegetnek a takaros házak, s hogy ki volt valójában az áldozat, akit pedig gyerekkoruktól ismerni véltek."


Sokat hozzátenni a fülszöveghez nem tudok, na meg nem is akarok. ;o)
A könyv Alex holttestének megtalálásával kezdődik, majd elindul a nyomozás, hogy ki lehet a tettes.
Erica, a régi barátnője szintén nyomozni kezd a gyilkos után, itt lesz egy kis romantika, majd végül összefutnak a szálak, kiderül egy szörnyű dolog a múltban, amit a szülők próbáltak eltusolni, ezzel szerintem fel sem fogva mit tettek a gyerekeikkel, majd persze kézre kerül a tettes, akire én pl. nem is gondoltam volna.

"Camilla Lackberg 1974-ben született Fjallbackában.
Közgazdászként végzett.
Első könyve a Jéghercegnő 2002-ben Isprinsessan címmel jelent meg (Itthon 2009-ben.), azonnal a svéd sikerlista élére került.
2005-ben elnyerte Svédországban Az Év Írója címet."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates