2010. január 3., vasárnap

# szórakoztató irodalom

Rácz Zsuzsa: Nesze Neked Terézanyu!


Karácsonyi ajándékba kaptam ezt a könyvet és a két ünnep közt hamar végeztem is vele, sőt, egyes részeket újra elolvastam belőle. Rácz Zsuzsa stílusát mindig is kedveltem: olvasmányos és nagyon szórakoztató. (Egy időben a Maxima c. fiatal nőknek szóló hetilapban is rendszeresen publikált - ahonnan az összes írását kivágtam és eltettem!)

A „Nesze Neked Terézanyu!” című regénye önéletrajzi ihletésű. Főszereplője (akárcsak az „Állítsátok meg Terézanyut!”-ban) Kéki Kata. Az írónő tulajdonképpen első regénye írásának és megjelenésének előzményeit majd következményeit taglalja, mert mint tudjuk, a siker korántsem olyan egyszerű, mint azt hinnénk.
Természetesen feltűnnek a régi barátnők, továbbá terítékre kerülnek az örök témák: a pasi- és az álláskeresés. Ám elgondolkodtatóbb részek is akadnak a könyvben, pl. az édesapjával való kapcsolatának boncolgatása vagy a szeretett nagymamának szánt megemlékezés „A könyvekből épült vár” fejezetben.

Több helyen olvastam, és én is egyetértek vele, hogy Rácz Zsuzsának ez a regénye jobb, mint az előző!
Csajok, kézbe tehát, és a könyv olvastatja magát!


„Kéki Katának hívnak. Csak így, Kata. Anyám választotta a nevemet.
A férfiaktól általában félek. De létezik valahol egy, akitől majd nem fogok. Remélem, megérem. Már nem vagyok egy mai csirke.
A mi családunkban nem volt szokás kimondani az sz betűs szót (szeretlek).
Gyerekkoromban szoktam rá, hogy figyeljem az emberek tekintetét. Azonnal észre lehet venni, hogy melyikük szomorú. Nagyon sokan vagyunk.
Gyerekként mindig azt játszottam, regényhős vagyok, és az egész életem nem is velem történik. Csak kitalálom.
Űrhajós, légtornász, nyomozó (vagy nyomozókutya) szerettem volna lenni, ha nagy leszek. Vagy mondjuk, író.”

Rácz Zsuzsa diplomáit az ELTE angol és kommunikáció szakán, és a KRE szupervízor szakán szerezte. 1991-től tíz éven át szabadúszó újságíró, és a Petőfi Rádió (mr2) külsős munkatársa.
Eddig megjelent könyvei:
Kábítószeretet (riportok, Csokonai kiadó, Debrecen, 1998), Állítsátok meg Terézanyut! (Bestline, 2002), Nesze Neked Terézanyu! (Ulpius-ház, 2009).
(Forrás: Wikipedia)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates