Sienna Cole – Elmejáték

Az írónő már a Lefelé a folyón c. könyvével belopta magát a szívembe, így kíváncsian vártam, hogy ez a műve mit fog tartogatni számomra. Abban egészen biztos voltam, hogy most sem fog csalódást okozni, és természetesen így is lett. :) 

A fülszöveg:

„Élni vagy túlélni”

Tim Ellis látszólag ugyanolyan, mint minden tizenhét éves iskolás srác: szereti a zenét, rajong a videójátékokért, és próbálja megtalálni önmagát. Egy nap azonban állig felfegyverkezve érkezik az iskolába, és brutálisan kivégzi négy osztálytársát. A kiérkező rendőrség kereszttüzében őt is életveszélyes lövés éri, minek következtében kómába esik.

Mike Marshall nyomozó magabiztosan lát neki az egyszerűnek látszó ügynek, azonban hamar fény derül rá, hogy a gyilkosság gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak a vártnál. Ráadásul felbukkan egy koronatanú is, aki a tragédia okozta sokk miatt kihallgathatatlan. Marshall nyomozó szokatlan módszerhez folyamodik: egy, az iskolai lövöldözések lélektanában jártas pszichiáter, dr. Miranda Crane segítségét kéri.

Vajon kik a felelősök abban, hogy a merénylet megtörténhetett? Ártatlanok-e az áldozatok? Van-e remény a gyilkos számára? Mike Marshall és dr. Miranda Crane óriási nyomás alatt dolgozva versenyt fut az idővel, és miközben lépésről lépésre felfejtik a szálakat, olyan megrázó titkokra bukkannak, melyekre még ők sem számítottak.

Sienna Cole, a lehengerlően izgalmas Lefelé a folyón című regény szerzőjének új lélektani thrillerében az emberi elme félelmetes játékaiban merülhetünk el.

A könyv rendkívül izgalmasan indul, és rögtön sokkolja az olvasót: Tim besétál az iskolába, majd az udvaron lelövi négy osztálytársát, valamint egy rendőrt. Mivel nem hajlandó megadni magát, őt is lövés éri. A fiú brutális tettére viszont senki sem kap magyarázatot, ugyanis kómába kerül. Olvasás közben rögtön az volt az első felmerülő kérdésem, hogy vajon túl fogja-e élni, és ha igen, ezek után mégis mi várhat rá... :(

A témaválasztás tetszett, kifejezetten bátor dolognak tartom. Sajnos az iskolai zaklatás nagyon sok fiatalt érint(het), mégis a mai napig tabunak számít, nem szívesen beszélnek róla. Joggal felmerülhet a kérdés, hogy miért viselik el a fizikai és lelki bántalmazást, miért nem kérnek segítséget. A könyvben ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk.

A szereplők valóban hús-vér embereknek tűntek, nagyon megkedveltem Mike Marshall nyomozót és az ügy megoldásához felkért pszichiátert, dr. Miranda Crane-t. Olvastam olyan véleményt, hogy a kettejük között kibontakozó szerelmi szál már nem kellett volna a történetbe, de pont az ellenkezőjét gondolom. Az én lelkemnek – és bizonyára nem vagyok ezzel egyedül – a sok borzalom után, amin Tim keresztülment, szüksége volt egy kis romantikára. Egyáltalán nem vitte el a történetet más irányba, tényleg csak annyira jelent meg, hogy egy kis „lélegzethez jussunk” a durvább részletek után.

Érdekes fejlemény volt, amikor kiderült, egy ötödik fiú, Eric is érintett lehet az ügyben. Főleg, hogy megtudjuk, pont a lövöldözés napján betegség miatt nem ment iskolába. Vajon ez tényleg a véletlen műve, vagy Ericnek is meg kellett volna halnia?

Mi a felelőssége Tim szigorú, katona apjának? Aki a másik fiát sokkal jobban szerette, rá volt büszke, és ezt éreztette. Olyan szülő volt, akitől Tim nem várhatott támogatást, sőt, neki is hazudnia kellett. A fiú édesanyja viszont pont az apja ellentéte volt, és a széltől is óvta. De mennyire egészséges ez a túlzott gondoskodás? 

”(..) vajon mennyit bír ki egy ember. Mi az, amit még az elme képes befogadni, és hol van az a határ, ami után egyszerűen megbomlik, és az őrület jótékony homálya mögé rejti a fájdalmat?”

Sienna zseniális módon vezette a történetet, míg végre minden a helyére került, és értelmet nyert. Azt hiszem, hogy sokat elárul, a könyv körülbelül második felét már szinte egyhuzamban olvastam el.

Összegzés: 

Ismét egy remek thrillert kaptunk az írónőtől, amit a műfaj minden kedvelőjének csak ajánlani tudok. Úgy gondolom, hogy ennek a könyvnek mindenkihez el kellene jutnia. Ha felnőtt, azért, hogy vegye észre a jeleket, és ne dugja homokba a fejét, ha egy fiatalnak a segítségére van szüksége. Ha áldozat, akkor pedig azért, találjon olyat, akihez fordulhat, és ne fojtsa magába a dühét olyan sokáig, ahogyan Tim tette.

Soha senki NE érezze úgy, ő ezt megérdemli.

„Én ezt egy társadalmi problémának látom, ami minden egyes résztvevőt érint. Ugyanúgy felelőssége van benne a szülőknek, a gondozóknak, a tanároknak, a testvéreknek, a diáktársaknak.”