Eyvind Johnson : Rózsák és lángok

    Egy könyvtári kiárusításon találtam. A borítója tetszett meg. Hazavittem, megsimogattam, majd egyszer megjegyzéssel a polcra tettem. Eljött az ideje. Leemelve először a kis, kellemes, kézbe simuló mérete tetszett meg. Fellapoztam és lám az Európa könyvkiadó 1976-os kiadása. Nohát! Akkor még nem éltem...
    A történet a sötét középkor és az egyház fejlődéstörténetének egyik nevezetes eseményét dolgozza fel. A svéd származású Nobel-irodalomdíjas szerző a francia louduni boszorkányper eseményeit foglalja regény formába. Az információimat utólag gyűjtöttem. Így lett számomra igazán ütős a könyv. Így lett saját belső drámám.
   Csak röviden, csak kedvcsinálónak  :
 Egy pici, zárt közösségű francia városka.Az 1620-as és 30-as évek idején. Zajlik a vallásháború, áldozatait szedi a pestis a városfalakon kívül és belül. Lakói folyamatosan helyezkednek, óvatoskodnak a világi és vallási vezetők között. Abban az időben nagyon kellett vigyázni a véleménynyilvánítás módjával, mert bárkinek szemet szúrhatott egy-egy vehemensebb kijelentés. Ilyen viszonyok közt élte ön azonos és cseppet sem hagyományos életét egy katolikus pap. A veszte is ez lett. Szónoki tehetsége és tetszetős külleme mellett a város vezetését bírálta. Históriáját egy helyi tisztségviselő meséli saját életét beszőve.Naplóbejegyzései kicsinyes mivoltát is szemléltetik. Gyáva ember. A narrátor beletűz objektív eseményleírásokat és megszólaltatja magát a főhőst,az események végére áldozatot is. Perbe fogták, megkínozták és máglyán égették. Igazán aprólékos leírással a démonok által megszállottak vallatását, ördögűzési praktikákat, kínzási folyamatokat.
    A cím alapján egy kellemes történelmi, szerelmes regényre számítottam. Misztikát sejtettem a fedőkép láttán. Nehezen szoktam a régies mondatszerkezeteket. Olyan hangnemben fogalmaz, amit fel kell dolgozni és a mögöttes tartalmat értelmezni. Gyakori a latin és francia idézetek emlegetése. Utoljára Jókai munkája volt ilyen hatású. Lassan haladtam, nagyon lassan. Volt időm. Egyes napokon nem vettem kézbe, mert figyelni kellett a szövegre. Az utolsó 100 oldal viszont egy szuszra pergett ujjaim alatt. Már értettem és élveztem, rettegtem a sorait. Sütött az irigység, a büszkeség, a gyávaság és hatalomvágy. Néha gyomorforgató volt. Nem mindig tetszett. Majd befejezve, olyan érzésem van, hogy kellett ez a lecke. Manapság mindent finomítunk és lágyítunk, hogy fogyasztható legyen. A befogadóképességünk szűkül és csak ilyen edzetéssel lehet fenntartani a széleskörű érdeklődést.
   Szóval, kalandra fel!
  Neked mi az az ismeretlenül, találomra választott könyv ami elgondolkodtatott saját jóléteden?