2019. március 26., kedd

Gill Paul - A titkos feleség



„Az ​emberi szeretetnek és a kitartásnak szívmelengető bizonyítéka ez a regény.” ­– Hello Magazine Egy orosz nagyhercegnőt és egy angol újságírót a világ egyik legnagyobb rejtélye köti össze… Szerelem. Bűntudat. Összetört szívek. 1914: Oroszország az összeomlás szélére kerül, és a Romanov-család rémisztően bizonytalan jövő elé néz. Tatjána nagyhercegnő szerelembe esik egy lovassági katonatiszttel, Dimitrijjel, de az események katasztrofális fordulata elválasztja őket egymástól, szerelmük és életük egyformán veszélybe kerül. 2016: Miután egy lesújtó felfedezés miatt nincs tovább maradása Londonban, Kitty Fisher elvonul a világtól a dédapja amerikai faházába. Az Akanabee-tó partján álló háznál rejtélyes medált talál, amely mélyre eltemetett családi titkokhoz vezeti el. A titkos feleség lenyűgöző és megindító, ugyanakkor kegyetlenül őszinte kalandregény, amely évszázadokat fog át, végül a szerelem, a veszteség és a rendíthetetlen hűség felejthetetlen történetévé forrasztja össze a múltat és a jelent. „Érdekfeszítő és magával ragadó, élvezetesen megírt könyv egy minden borzalmával együtt is igazán lenyűgöző időszakról. Az olvasó mindkét idővonalon türelmetlenül várja a kibontakozó eseményeket.” – Middlesborough Evening Gazette



Ezt a könyvet a borítója miatt olvastam el. Megakadt rajta a szemem, és neki is álltam az olvasásnak anélkül, hogy bármi fogalmam lett volna arról, hogy miről is szól, és melyik évben játszódik. :) Ha elolvasom a fülszöveget, és tudatosul bennem, hogy ez bizony történelmi vonatkozású, lehet még véletlenül sem megyek a közelébe. (Elnézést az összes töritanártól, történésztől, és mindenkitől, aki gyengéd érzelmeket táplál a téma iránt, de én igyekszem tartani a három lépés távolságot a történelemtől, ebből kifolyólag nem is olvastam eddig történelmi témájú könyvet.)

Most, hogy a végére értem a történetnek, nagyon sajnáltam volna, ha nem adok neki egy esélyt. Tény, hogy nagyon sok információt kaptunk egyszerre, és leginkább az elején sokszor megfordult a fejemben, hogy abbahagyom, de annyira olvastatta magát a történet, hogy nem tudtam letenni.
Két idősíkon játszódnak az események. Az egyiket 1914 szeptemberétől, a másikat pedig 2016 júliusától követjük nyomon.

Az elején nekem nagyon zavaros volt a történet. Mi köze lehet egy orosz tisztnek, és a Romanov dinasztiának egy 2016-ban, a hűtlen férje elől menekülő újságíróhoz? Be kell vallanom, olyan jól megírt történetet tartottam a kezemben, hogy nem volt egyszerű rájönnöm a megoldásra. :) Ami nálam nagyon ritka, ezért is szerettem olvasni, viszont voltak olyan részek, ahol a hajam mjd' kihullott. De erre majd később kitérek, most kezdjük az elején.

1914-ben járunk, Dimitrij megsebesül a háborúban, és egy katonai kórházban tér magához, ahol Tatjána nagyhercegnő önkéntes nővérként dolgozik. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ahogy telnek a napok, egyre közelebb kerülnek egymáshoz, végül szerelembe esnek. A háború azonban közbe szól, és elválasztja a fiatalokat. Azonban egy szerelmes katonát a háború, a bolsevikok hatalomra jutása, és a cárizmus bukása sem akadályozhatja meg, hogy lássa kedvesét. Dimitrij minden apró szalmaszálba belekapaszkodik, hogy ha csak egy percre is, de találkozzon Tatjánával. Akár hová szállítják a Romanov családot, ő követi őket. És talán ez a döntése taszítja egyre mélyebb depresszióba az évek során..

Hiába 2018-as megjelenésű a könyv, az írásmódja, a romantikus szál, magának a történetnek a megfogalmazása bennem azt az érzést keltette, hogy valóban az 1900-as években járunk. Nem voltak modern eszközök, a kommunikációt a kézzel írott levelek jelentették.

A Romanov család történetét szerintem nincs olyan ember aki ne ismerné, ezért nem is térek ki rá bővebben. A könyv olvasása során nekem nagyon úgy tűnt, hogy Tatjána az egyedüli, aki abban a családban nemcsak gondolkodni tud, de képes összetartani a családot, és a nehéz helyzetekben is higgadt fejjel tud gondolkodni.

Ahogy haladunk előre a történetben úgy idősödnek a szereplők is. Annak rendje és módja szerint a családalapítás sem maradhat el. Dimitrij egészen Amerikáig utazik, ahol regényírással, és cikkírással foglalkozik, és ez az aminek köszönhetően egy mélyrepülés, és családi drámák sorozata után egy régóta várt boldog öregkort remél.

A történet másik szála a kezdetekkor kevésbé izgalmas, viszont annál dühítőbb. Tény, hogy vannak Dimitrijnek és Tatjánának is olyan döntései, amikor legszívesebben odakiabáltam volna nekik, hogy ezt azért gondolják át még egy néhányszor, na de ezt mind felülmúlta Kitty és Tom története. Tom ugyanis megcsalta a feleségét, ezért Kitty úgy dönt, hogy autóba ül, és egészen Amerikáig menekül az őt ért megaláztatás elől, méghozzá egyetlen szó nélkül. A dédapjától örökölt egy erdei kunyhót az Akanebee - tó partján, és ezt a helyet elég távolinak érezte, hogy elbújjon a világ és legfőképpen Tom elől. A kunyhót elkezdi rendbetenni, és közben hajtja a kíváncsiság, ezért rendületlenül nyomoz titokzatos dédapja után. Egyedül nem jut messzire, viszont a legváratlanabb helyekről, és ismeretlen személyektől érkezik segítség, aminek köszönhetően sikerül felderítenie az elmúlt évszázad eseményeit, és megismerni a családja történetét.

Be kell vallanom, Kittyt nagyon nem sikerült megkedvelnem. Tény, hogy ami az erdei ház renoválását illeti nagyon kreatív, és férfiakat megszégyenítően bánik a szerszámokkal, viszont ami a magánéletét illeti, sorra hozza az elhamarkodott és meggondolatlan döntéseket. Én személy szerint nem tartom követendő példának Kitty viselkedését, különösen a mérhetetlen alkohol fogyasztását.
Ami engem nagyon meglepett vele kapcsolatban az először is a dédapja utáni kutatása. Pontosabban annak a sikertelensége. Egy újságírótól akarva akaratlan elvárná az ember, hogy önállóan, akár a föld alól is előássa azokat az információkat, amelyekre szüksége van. Ehhez képest gyakorlatilag semmire nem jutott egyedül.

A Tomhoz való hozzáállása nagyon dühített. Hiányoltam a felnőtt gondolkodást. Nagyon!
A  hibáitól eltekintve én szerettem  olvasni ezt a két történetet, és kíváncsian vártam hogyan is fognak összekapcsolódni majd a végén. Ne féljetek a történelmi utalástól, az orosz nevektől, a régies írásmódtól, és szóhasználattól, és a helyenként nagyon szirupos romantikától, mert mindezekkel együtt ilyen szerethető ez a történet.

Örülök, hogy a borító alapján ítéltem meg a könyvet!


(az értékelés megjelent a saját blogomon is. Kép és fülszöveg forrása: www.moly.hu)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése