Paula Hawkins - A víz mélyén

 

A ​várost átszelő folyóból holtan húznak ki egy fiatal nőt. Néhány hónappal korábban egy sérülékeny tinédzser lány végezte ugyanott, ugyanígy. Előttük évszázadokon át asszonyok és lányok hosszú sora lelte halálát a sötét vízben, így a két friss tragédia régen eltemetett titkokat bolygat meg – és hoz felszínre.
Az utolsó áldozat árván maradt, tizenöt éves lányának szembe kell néznie azzal, hogy félelmetes nagynénje lett a gondviselője, aki most kényszeredetten tér vissza oda, ahonnan annak idején elmenekült, és ahová szíve szerint soha nem tette volna be újra a lábát. A folyóparti ház eresztékei éjjelente hangosabban nyikorognak, a fal tövében susogó víz kísérteties neszekkel tölti meg az egyébként zavartalan csendet.

A lány a vonaton című regényhez hasonlóan PAULA HAWKINS újabb története is megállíthatatlanul sodorja az olvasót a végkifejlet felé, bizonyítva, hogy az írónő nagy ismerője a női léleknek és az emberi ösztönöknek.

A lány a vonaton az elmúlt évek legnagyobb sikere volt a magyar és a nemzetközi könyvpiacon. A szerző második thrillerére két évet kellett várni. De – ahogy az első olvasók egybehangzóan állítják – megérte.

 

Ez a könyv pontosan olyan megosztó, mint a szerző előző könyve. Egy csillagtól az öt csillagig minden előfordul az értékelések között.

Nekem személy szerint jobban tetszett ez a történet, mint az előző. Izgalmas volt, az elején kissé zavaros, de a végére minden értelmet nyer. Az olvasó pedig rájön, hogy Hawkins az orránál fogva vezette. Örülök, hogy nem vagyok az a típus, aki elolvassa a könyv végét, mert akkor biztos hogy megöltem volna az olvasásélményt. A könyv végén ugyanis olyan fordulat van, amire még véletlenül sem számítottam. 

A történet röviden:

Az egyik visszatérő elem a történetben, ami nemcsak a jelenben hanem a múltban is jelen van, az a folyó, amiben rejtélyes halálesetek történtek. Először egy fiatal lány értelmetlen halála, majd egy anya, Nel Abbot elvesztése borzolja a közösséget. A tragédia hírére Nel húga, Jules is a városba érkezik, és legközelebbi rokon lévén ő gondoskodik Lenáról, az unokahúgáról. Minden jel arra utal, hogy öngyilkosság történt, azonban Lena határozottan állítja, hogy az anyja soha nem ugrott volna le a szikláról. A nyomozás folyik, azonban ahogy telnek a napok, úgy derülnek ki féltve őrzött titkok.

Észrevételek:

A könyv igaz, hogy izgalmas, és a rövid fejezeteknek köszönhetően gyorsan lehet vele haladni, sőt ez szinte hajtja az olvasót, hogy még egy fejezetet elolvasson, de nem árt felkészülni a nyomasztó hangulatra. A szereplőink mind valamilyen terhet cipelnek, és ez a hangulat kihathat az olvasóra is. Olvasás közben megfordulhat az ember fejében, hogy akár a közvetlen közelünkben is lehet olyan ember, aki cipeli a saját keresztjét, és még csak nem is tudunk róla.

Amit negatívként meg tudok említeni, az a rengeteg név, amit felsorakoztat a szerző. Volt amikor nem tudtam nyomon követni, hogy kiről is van szó, mert természetesen becenevek is előkerültek a kalapból. :) 

Annak ellenére, hogy szerettem olvasni ezt a történetet, mert izgalmas volt, és folyamatosan fenntartotta az érdeklődésemet, ennyi Paula Hawkins könyvélménnyel elleszek egy ideig. :) Bár úgy tudom nincs is több könyve magyar fordítással.

Borító:

Teljesen egyszerű, semmi csicsa, semmi felesleges flancolás. Nekem tetszik. A víz áll az egész történet középpontjában, így elég beszédes a borító. A maga egyszerűségében szerintem jól sikerült.

 

(Kép és fülszöveg: www.moly.hu)