Aztán elindult a történet. Mint minden könyv elején, kicsit akadozottan haladtam. Szokni kellett a leírásokat, mondatszerkezeteket és a történet formálását. Mivel nagyon szeretem a történelmi regényeket, így gyorsan ráállt a szemem a dologra. Az első fejezet, vagy inkább bekezdés meglepett. Egy nagy sóhajjal zártam le. Mi lesz ebből? Mese, vagy tényleg regény?
Könyvet nem teszünk le félbehagyva!
Folytattam az olvasást. Majd szép lassan alakot öltött a történet valódi, kézzel és képzelettel megfogható vonala. Sorakoztak a karakterek, akiknek egyénenként is megvolt a maga előélete, mielőtt az olvasó elé lépne. Nagy ügyesen be is mutatja őket az író. Fejezetről fejezetre ismerkedünk meg a szereplőkkel, ugrálva az időben, hogy megértsük, hogyan és miért kerültek előtérbe. Ki lehetne emelni ugyan egy főhőst, ha nagyon akarnék, de kár lenne. Mert mindenki fontos. Gyönyörűnek éltem meg, persze mai szemmel nézve, az Osztrák-Magyar Monarchia tájait. Tiszta lírást kaptam a kor területén élő ember életkörülményeiről. Megsúgom, mi már jóval kényelmesebben élünk. A személyiségi különbözőségek nagyon finom megformálását tapasztaltam, mindamellett, hogy velem tejesen elhitette, hogy párbeszédeik valóban oly csavarosan körmönfontan zajlottak, ahogy leíródott. Kiemelt szerepet kapott a becsület. Romantikus gondolatok töltöttek el a tisztesség hangsúlyozásakor. Teljesen belekényelmesedtem a könyv tartalmába, amikor a felénél új érzés szállt meg. Hogy miről ír? Varázslat, boszorkány, rémlény? Á, csak egy epizód, hogy megtalálja a következő lendületet...
Megváltozott a téma. A jó és rossz harca kerül középpontba. Az emberfeletti képességek szaporodtak, a szereplőknek megvillant a másik orcája, én meg tátott szájjal faltam a sorokat. Nem vagyok Fantasy rajongó. Ezek után sem leszek. A magyar mondavilág oly módon ivódott a lapok közé, hogy a hideg futkosott a hátamon. Nem volt menekülés. Olvastam nappal, végigülve a konyhát, teraszt, nyugágyat, nappalit. Majd olvastam éjjel is. Minden apró szabad gondolatomat lekötötte. Huhh! Magával ragadó a lendülete, feszesen tartotta a szálakat. Az utolsó percig vágytam a végjáték utáni boldog megkönnyebbülésre.
Akkor most pár szó arról, hogy mi okozott csalódást. Sajnos igen sok volt benne a nyomtatási hiba. Összességében nem zavart, de egy ilyen monumentális mű többet érdemel. Meg volt egy fejezet...szándékosan nem fogom kibontogatni, részletezni. De! Határozottan az volt az érzésem, hogy időhúzásként készült. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy nem a szerző saját akaratából került bele.Esetlenül tolakodik a többi közé. A hanghordozása is más.
Vidámabb vizekre evezve. Az utolsó oldalak előtt azon méláztam, hogy vajon hány átsörözött éjszaka kellett egy baráti társaságnak, hogy ezt, a selyemszálakon szőtt történetet megfogalmazza a szerző? Abban azért mindenképp biztos vagyok, hogy nem az esti mesék okozták a mű születését. Nagy hatással volt rám és többet akartam tudni. Találtam egy interjút, és lám csak! Igazam volt.
Nagyon várom a folytatást! Sok elvarratlan szál lebeg a szélben szabadon...
Ne félj tőle! Olvasd el bátran és utazd át a Kárpátokat,téren és időn keresztül a frissen épült vasúton!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése