 |
| ALEXANDRA, 2011 (+18) |
Catherine élvezi a londoni szinglik gondtalan életét, mígnem az egyik éjszakai szórakozóhelyen megismerkedik
Lee-vel. A férfi jó vágású, karizmatikus és titokzatos – elvarázsolja Catherine-t
és a lány barátnőit is. Amikor azonban kiderül, hogy Lee valójában
kiszámíthatatlan, manipulatív és erőszakos, már késő: Catherine egyedül marad a
kétségbeejtő helyzetben, és senki sem hisz neki. Miközben fokozatosan tárul fel
előtte Lee sötét oldala, egyre jobban belegabalyodik a lelki terror és a
szexuális kiszolgáltatottság sűrű hálójába. Vajon van-e kiút, el lehet-e menekülni
a férfi elől, aki mindenre képes, csak hogy birtokolja vágyainak tárgyát…
Megindító,
ahogy végigkövethetjük egy fiatal nő tehetetlen vergődését, miközben vele
együtt rettegünk. A rendőrségi elemzőként dolgozó szerző olyan hitelesen és
valósághűen ábrázolja a családon belüli erőszakot és az ennek nyomán fellépő
pszichés zavarokat, hogy szinte az olvasót is megbénítja a kilátástalanság
érzése…
Habár a könyv 408 oldalas (ami valljuk be: nem kevés), viszonylag jól lehetett vele haladni.
Nagyon szépen lett felépítve a cselekmény. Szépen,fokozatosan, már-már kissé elnyújtva, folyamatosan ugrálva a múlt és jelen pillanatában tárja fel elénk az írónő először az érzelmi, később a fizikai bántalmazás folyamatát.
Végigkövethetjük, Catherine (az áldozat) hogyan csöppen
bele ebbe a helyzetbe és milyen módon próbál kiszabadulni ebből, hogyan próbálja meg feldolgozni élete legszörnyűbb élményét, egyben legnagyobb tévedését.
,,Csukva tartottam a szemem. Nem akartam látni. Soha többé nem akartam látni.”
A könyv műfajilag egy pszicho-thriller. Tényleg az. Bevallom éjjel olvasva, bennem is rám hozta a frászt, és elgondolkodtam azon, hogy minden be van-e zárva.😱 (Meg kell súgjam, ez volt az első ilyen alkalom.)
Megismerkedhetünk a kényszerbetegség kialakulásának
folyamatával és annak legyőzésének próbálkozásaival, a poszttraumás stressz jellemzőivel.
,,Alig múlt öt, még sötét volt odakint. Miután fel tudtam kelni, megmostam a fogam és próbáltam visszamászni az ágyba, de nem igazán sikerült. A lábam a lakás ajtaja felé vitt.Tudtam, hogy be van zárva, de akkor is ellenőriznem kellett. Ahogyan megtettem, hatszor egymás után, egy, kettő, három, négy, öt, hat, azt mondogattam magamban, hogy zárva van. Én zártam be tegnap este. Emlékszem, hogy bezártam. Emlékszem, hogy ellenőriztem. Emlékszem, hogy órákon át csak ellenőriztem. De talán még sincs bezárva, talán mégis tévedtem. És ha kinyitottam anélkül, hogy emlékeznék rá? És ha valami nem stimmelt az ellenőrzésnél, de elkerülte a figyelmemet?Újra. Elölről az egész."
,,KÉNYSZEREK
A bejárati ajtó ellenőrzése
Az ablakok és a függönyök
ellenőrzése
A lakás ajtajának ellenőrzése
A konyhai fiókok ellenőrzése
KERÜLNIVALÓK
Vörös ruhák
A rendőrség
Zsúfolt helyek
SZABÁLYOK
Teaidők
Vásárlás páratlan napokon
Lépések számolása"
↑
A fenti felsorolt pszichés problémák okozója egy okos, sármos rendőr (Lee személyében), akiről kiderül, hogy végül nem az, akinek látszik. Ő egy szadista, pszichopata és elmeháborodott egyvelege, aki folyamatosan idegben tartja nem csak Catherinet, de magát az olvasót is.(A könyv nagyon jól levezeti,
hogy egy nagyon sármos, nagyon cuki pasi, hogy válik egy bántalmazó,
érzelmileg zsaroló állattá!) Úgyhogy Hölgyeim, csak óvatosan!
A könyvben az írónő nem sajnálja tőlünk Catherine legfelkavaróbb, legfájdalmasabb szexuális élményeit sem.
Legmegrendítőbb mégis az volt számomra, amikor még a „legjobb barátodra”
sem számíthatsz. Aki nem veszi észre azt a kétségbe esett kiáltást, ami által
ez elkerülhető lehetett volna.
– Tudod, mi volt a legszörnyűbb? – mondtam végül, bele a vállába. – Nem az, hogy ott ültem, abban a szobában, és vártam, mikor jön vissza, hogy végezzen velem. Nem az ütések, nem a fájdalom, még csak nem is az erőszak. Az, hogy utána senki, még a legjobb barátom sem hitt nekem.
Számomra egy kicsit furcsa (felháborító), amikor
az emberek nem látják, nem érzik a körülöttük élő, állítólag szeretett emberek
viselkedésén, hogy valami itt nem okés. Főleg úgy, ha az illető még az elején
el is mondja a problémáját neki, és az állítólagos legjobb barátja inkább hisz másnak és bedől a sunyiság
legnagyobb fokú csapdájába. Szörnyű lehet, amikor nem hisz neked senki, és még
Te vagy beállítva elmezavaradottnak.
Nah de most valami pozitívabbat! 😊
Egyértelmű, hogy mindig van egy hős lovag,aki megment minket.Catherine-nek Stuart a megmentője. (De hogy ez a
Stuart milyen cuki!!!!)
– Stuart! – állítottam meg. Visszafordult felém, kulccsal a kezében. – Csak azt akarom mondani, hogy … kösz. A tegnap estét. Tudod. Hogy nem jöttél be. Hogy leállítottál. Sajnálom, azt hiszem, a bor kicsit a fejembe szállt. Zavartnak tűnt. – Én ugyan nem állítottalak le. – Hm? Nem? Közelebb lépett és gyengéden megérintette a karom, úgy, ahogyan előző éjjel is megnyugtatott. – Nem bizony. Én csak nem éltem vissza a helyzettel. – Az nem ugyanaz? – Nem, a legkevésbé sem ugyanaz. Sosem állítanálak le. Elmosolyodott, miközben a szívem zakatolt, és nem a futástól.
Egyértelműen ő jelképezi a biztonság, határozottság,
szeretet, szerelem, megértés és minden pozitív érzés halmazát. Minden nőt megnyugvással és reménnyel tölti el, azt érzi, biztonságban van. Egyszerűen imádtam.💓💓
Nagyon tetszett, ahogy az írónő mindemelett párhuzamosan vezeti végig a két férfinak egy ugyanolyan fokú csalódottság átélésének negatív és
pozitív érzelmi kimenetelét. Érdekes, hogy hányféleképpen élhetjük meg és reagálhatjuk le az ilyen szíven szúrásokat.
Nekem személy szerint tetszett, érzelmileg eléggé felkavaró és félelmetes volt, de mégis izgalmakkal teli. Egyáltalán nem bántam meg, hogy
elolvastam ezt a könyvet.
,,Sajnálom, amit Sylviával tettem, meg az idős hölggyel a földszinti lakásban. Semmit sem jelentettek számomra, csak eszközök voltak, hogy eljussak hozzád. Tudnod kell, hogy senki és semmi nem gátolhat meg abban, hogy megtaláljalak, Catherine. Ez az ajándék annak a jele, hogy kész vagyok felelősséget vállalni mindenért, de ez sem állíthat meg. Bármennyi időbe is telik, várni fogok rád. Egy napon szabad leszek, megtalállak és újra együtt leszünk."
 |
| Drajkó Beáta |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése