Aquaman - avagy a DC fantáziavilága

 Jason Momoa

Nagy elvárásokkal és kétségekkel vártam ezt a filmet, mivel a beharangozó szerint a DC végre elengedte a komor, szürke Batmen-es világot és szabadjára engedte a fantáziáját. Ez egyrészt jó, mert szeretem a látványos filmeket, a szuperhős mozikat, másrészt negatív is, hisz szerintem Christopher Nolan Sötét lovag trilógiája egyszerűen tökéletes lett. Az is megérne egy bejegyzést. Sőt! 

Na de térjünk vissza az Aquaman filmre. Az Igazság ligájában megismert Jason Momoa megfogta a nézőket, ezért egyértelmű volt egy saját film, egy eredettörténet. Momoa ugyanis tökéletes erre a szerepre, mind a külső, mind a megformált karakter tekintetében. Ha elképzelek egy víz alatti emberekből álló világot, ő egyike lehetne a képviselőinek. A karaktere, a vicces, kemény, túlfűtött óriás szerepe már a Stargate Atlantisban, valamint Khal Drogoként a Trónok harcában is tökéletesen illet rá. A történetben tehát megismerjük a születésének körülményeit, miért nevelkedett a földön külön az övéitől, majd leereszkedünk, hogy bepillantsunk a víz alatti világba, ahol ő egy trón várományosa. Ahhoz azonban, hogy elfoglalhassa az őt megillető emelvényt, meg kell szereznie egy legendás szigonyt és legyőznie a saját öccsét.

Rengeteg lehetőség volt ebben a filmben, abban hogy a látványvilág szabadjára volt engedve, hogy kincskeresős kalandfilmet ágyaztak az eredettörténetbe, romantikus szálat kevertek a sorok közé, és hogy Aquamen jellemfejlődése tágas teret biztosított. Viszont a lehetőségek ellenére vagy épp ezért ez a film rettenetes lett. 

Az egyik víz alatti emberi faj

Kezdjük a víz alatti világgal: megismerünk négy különböző víz alatti népet a saját világukkal, városaikkal, külsejükkel, hagyományaikkal. A látvány számomra túl színes lett, túl sok, befogadhatatlanul széles az információk és a látvány áradata. Legalább háromszor-négyszer meg kell nézni, hogy felfogjam mindazt, ami a vásznon történik.

A szigony keresésének kalandos útja rendkívül unalmas, túl egyszerű, hiányzik belőle a melepetés ereje. A főhősnő diktál, Momoa meg kiskutyaként szalad utána. Néha persze öve a felfedezés, mint a térkép az üveg alján, de az is olyan szánalmas, banális. 

A romantika romantikamentes. Egy szép nő meg egy hősies pasas megfelelő időpontban csókolódznak. Csakhogy nincs kémia, nincs elég idő arra, hogy egy szerelmi szál is kibontakozzon, teljesen felesleges volt még ezt is beleerőszakolni, az amúgy nem kevés 143 perces játékidőbe. A páros közös jelenetei inkább olyanok, mint két gyerekkori barát civakodásai, ahol a lány a megfontolt, jól nevelt karakter, a fiú pedig a kicsit vadóc, kicsit vicces szomszéd srác, akivel együtt játszanak a szünetekben.

Ráncok nélkül

Az eredettörténet nagyjából rendben van. A partra vetődik a kényszer házassága elől menekülő nő, aki belehabarodik az őt megmentő világítótorony őrbe. Hát azért nem volt nagy igényű a hölgy, aki kimegy a partra és semmit nem akar látni csak a tengert. Bezzeg, ha mi mennénk a víz alá, nem egész nap a partot szeretnénk bámulni! Ami rettenetes, az a két színész arca. Nicole Kidmannek már nincs egyetlen saját vonása sem, annyira szét van műtve vagy botoxolva vagy ki tudja, hogy a vasalóm nem végez ilyen jó munkát teljes gőzzel sem. Egyetlen ránc sincs az arcán, így persze egyetlen érzelmet sem tud kifejezni. Kár volt őt választani. Az apát játszó Temuera Morrison is hasonló kilapított vonásokkal küzd, ami rendesen feldühített, míg rá nem jöttem, hogy ilyen szerencsétlen módon fiatalították és egyébként ő teljesen normális arccal rendelkezik, csak a smink, vagy maszk, vagy CGI tette annyira tönkre, hogy nevetséges hatást keltsen. Botrányos.

Sivatagi jelenet

Aquamen jellemfejlődése igazából nincs, mert nem fejlődik talán egy kicsit megkomolyodik. Viszont ez hiányzik legkevésbé, mert a humoros Momoa karaktere jön be igazán. A part menti csehóban szelfizős jelenet fantasztikus és hatalmas fricskai a mai mentalitásnak. Aztán meg ott a sivatagi kincskeresés, ahol vízre lenne szükség és Amber Heard Merája egy bájos kézmozdulatokkal varázsol le egy csepp vizet Momoa homlokáról, mire az megszólal: "Menőzöl itt. Akár le is pisilhettem volna." Na ez a karakter, amit Momoa tud igazán hozni és nem is akarjuk, hogy megváltozzon.

A főgonoszt játszó Patrick Wilsont szerettem, jól állt neki a világuralomra törő szerep, aki szép lassan mindenkit így vagy úgy maga mellé állítva halad a célja felé. Szerintem a karaktere fogható, nem a világtól elrugaszkodott gonosz, hanem az akivel kvázi még egyet is tudsz érteni a módszereit leszámítva. Hiszen az emberiség valóban megérdemelné, hogy a tengerek és óceánok egy jó nagy pofont lekeverjenek neki, azért amit művel az élővizekkel. A természet visszavágása teljesen jogos és érthető indok. Épp ezért egy mondattal több is lehetne róla, hogy valami többbletet is átadjon a film az egyszerű látványos bunyóknál. De a tanítás elmarad.

Black Manta

A másik, evilági rosszfiú Yahya Abdul-Mateen II karaktere azonban pihekönnyű, motivációja jogtalan, kicsinyes bosszú, hiszen aki kalózkodásból él, készüljön fel az erőszakos halálra. A ruhája, jelmeze vagy akárminek is hívjuk azt az óriási hangyafejű izét, nevetséges, ahogy az is, hogy egy egyszerű fegyveres kalóz simán ért az olyan fejlett technológia átalakításához, amelyet az Atlantisziak fejlesztettek ki évszázadokon keresztül titokban. Egyáltalán nem hihető, hogy egy tengeri kalóz az MTI-n végzett géniuszok tudásával veszi fel a harcot. Ha ő marad a főgonosz a következő filmekben, aki szimpla bosszún kívül felmutatni semmit sem tud, papírvékony történettel nézhetünk szembe.

Ahogy írom ezt a bejegyzést csak a rengeteg hiba jut eszembe a filmről, a szétcseszett tengeralattjáró, amely valahogy mégis működik és támadni képes, a királynő, aki átverekszi magát a több ezres ragadozó fajon fegyver és erősítés nélkül, óriási városok, civilizációk a tegerek alatt, de egy szó sem esik arról, miért nem fedezte fel az emberiség az elmúlt 1000 évben, stb. Pedig egy ilyen filmről a negatívumok ellenére a jó dolgoknak kellene többségben lenniük, hogy maradandó alkotásnak mondhassam. Viszont ha írni kezdesz valamiről és egyre csak a rossz dolgok jutnak ról a eszedbe, akkor az a dolog egyszerűen csak rossz. És mentegethetem én Jason Momoa alakításával, vagy a nagyszerű látvánnyal a filmet, mindent összevetve ez a film rossz lett. Túl sok és egyszersmint túl kevés. 

Gyártó: DC Comics, Warner Bross

Bemutató: 2018
Játékidő: 143 perc
Rendező: James Wan