Winkler Róbert: Ctrl+C/Ctrl+W

Erről a könyvről felemás véleményem van. Winkler Róbert összegyűjtött cikkeit tartalmazza abból az időből, amikor a Magyar Narancsnak és egy azóta már nem létező utazási magazinnak írt, egy előszóval felturbózva. Könnyed nyári olvasmánynak szántam, de eleinte alig tudtam haladni vele, annyira zavart a stílus. Már az előszóban nyitogatja a bicskát az olvasó zsebében, amikor azt taglalja, hogy szerette vagy nem szerette ezeket a riportokat készíteni, elmenni a helyszínekre, belesni mások életébe. Közben ilyen mondatok hangzanak el, hogy "jó, de mégis, kit érdekel, hogy mikor kezdett zenélni Benkó Sándor...?" - Hát, szerintem egy csomó rajongóját és még rajtuk kívül jó néhány érdeklődő olvasót, és mi a fenének ír cikket olyasmiről, ami nem érdekli, de ha már ír, akkor meg hogy jön ahhoz, hogy ilyen flegmán nyilatkozzon olyan emberekről, akik azért már valamit letettek az asztalra? Közben viszont számomra érdekesek voltak a riportok és útleírások, ezért tovább olvastam, és arra jöttem rá, hogy ami Winklert nem érdekli, azt kíméletlenül és magas lóról leszólja, ami viszont tetszik neki, ahol jól érzi magát, azt ironikus humorral dicséri, elismeri. 

A könyv két részből áll, az első tartalmazza a Magyar Narancsnak írt cikkeket például pénzbehajtókról, hazai profi bokszolókról, a Krisna-völgy lakóinak életéről, a másodikban pedig különösnél különösebb utazásokra kísérjük el: Dél-Afrikától kezdve Dubain át a Tomatináig, az olasz paradicsommal dobálózós fiestáig. Tulajdonképpen ugyanaz a stílus, amit ma használ a totalcaros autótesztek írásakor, de számomra mégis más, hogy autókról vagy emberekről, azok munkájáról, hitéről van-e szó. Mindenesetre érdekes könyv, sok mindenről soha nem olvastam volna, ha nem itt és nem most. Végül akkor gyűrtem le a nagy részét, amikor két napig lázas voltam. Egy vaskos orosz nagyregénynél nyilvánvalóan könnyedebb nyári olvasmány, de nem a habkönnyű vízparti kategória.