Jégviráglányok

 Anorexia, falcolás, bulimia, segélykiáltások sora - vajon meghallja valaki...?

Laurie Halse Anderson: Jégviráglányok

Új megjelenésű ifjúsági regény, méghozzá elég népszerű.

 "Magamba fojtom a mosolygást, és megfogom a bögrét. Egészséges tizenéves lány vagyok egy büfében, és ihatok egy kis forró csokoládét. És ez jó, és nem akarok hazamenni, most nem, mikor éppen kezdek fölmelegedni. Hagyom, hogy a csokoládé teteje bebőrösödjék, mert attól undorodom, és nem bírok többet inni belőle. Elijah nem várhatja el tőlem, hogy pillét igyak."

Két lányról szól, Lia és Cassie barátnők. Voltak. Amíg azok voltak, együtt űzték a kis játékaikat: Lia inkább nem evett, Cassie sokszor nagyon sokat evett, de kiadta magából. Versenyeztek, hogy ki lesz a vékonyabb. Aztán a barátság megszakadt, néhány hónap elteltével Cassie testét holtan találják meg egy motelszobában. A diákok döbbenten fogadják a hírt, Lia pedig embertelen lelkifurdalással és bűntudattal küzd, hiszen Cassie halála előtt harmincháromszor hívta őt telefonon, ám a hívására egyszer sem válaszolt...

Történetünk főszereplője igazából Lia és a problémái: számolgatja a kalóriákat, a kilókat, igyekszik becsapni a világot, amikor már túl sok a feszültség, akkor egy késsel nekiesik a saját testének. Apa és anya persze külön élnek, mindketten maximalisták, és kevesebb idejük van a gyerekükre, mint az szükséges lenne. Lia pedig élete értelmének látja a vékonyságot, de persze sohasem elégedett magával. Mindeközben a bűntudat és Cassie is folyamatosan kísérti. Így többször eljut "veszélyországba", abba a világba, mely már a halállal határos...

"Sokszor álmodtam, hogy behozok egy kést terápiára, és felszabdalom disznókaraj nagyságú szeletekre. Eltelt tíz perc. Ahogy a dívány melegszik, mélyebbre süllyedek a párnákba. A bőr nyikorog.
– Milyen szavak vannak most a fejedben, Lia?
Méreg. Disznó. Gyűlölet.
– Szeretném hallani őket.
Börtön. Koporsó. Vágás.
– Dolgoznod kell a gyógyulásért, Lia. A tetszhalál nem élet.
– A súlyom rendben van. Behozhatom Jennifer hülye noteszét, ha akarja.
– Nem a számról van szó, amelyet a mérleg mutat. Sohasem arról volt szó.
Éhes. Halál. "

Érdekes könyv volt, főleg azért, mert az evési zavarok egyre gyakoribbak a fiatalok között (és nem is csak a fiatalok, hanem már a gyerekek és az idősebbek között is!). Lia problémája elég "hétköznapi", bár szerintem azért egy jó kis személyiségzavar gazdag táptalaján burjánzik a kórkép. Minden történet egyedi, de itt azért elég jól megtalálhatóak az alapok: a családok szétzüllése, a gyerekek elhanyagolása és persze a média áldásos gondolatébresztő és -formáló ereje. 

"Éhes vagyok, ennem kell. Gyűlölöm az evést. Ennem kell. Gyűlölöm az evést. Ennem kell. Szeretem a nem-evést."

Szerintem ez egy elolvasásra érdemes könyv, mert - bár elég hatásvadász sok helyen - elég jó összefoglalása a kórképnek, a testképzavarnak, az anorexiások néhány trükkjét is leleplezi. Olyanoknak mindenképpen ajánlanám, akiknek maguknak is van gyermekük vagy gyerekekkel/fiatalokkal foglalkoznak. 

A könyv stílusától nem voltam elájulva, a sok rövidítés, áthúzás nekem zavaró volt, de a tizenévesek biztos közelebb érzik a szívükhöz - nem én vagyok a célközönség :)

A külcsíny figyelemfelkeltő, a magyar cím is tetszik (jobb, mint az eredeti 'Wintergirls').

"Kiemelem a karomat a vízből. Gerenda. Tedd vissza a víz alá, és még vastagabbra dagad. Az emberek látják a gerendát, és azt mondják, hogy gally. Ordítanak velem, mert nem vagyok képes azt látni, amit ők látnak. Senki sem tudja elmagyarázni, miért működik az én szemem másképp, mint az övék. Senki sem képes leállítani."
Laurie Halse Anderson kortárs amerikai író, szakterülete a gyermek- és ifjúsági könyvek. Nálunk korábban megjelent kötetet Hadd mondjam el... címmel jelent meg (Speak), amiben szintén egy tini hátborzongató problémáira derül fény. 

"Ma 412 kalóriánál tartok. Ezt, és még pár száz kalóriát el tudok égetni, ha lesz energiám felkapaszkodni a lépcsőzőgépre. Megehetnék egy fél krémes muffint (150) vagy egy negyedet (75). Lekaparhatnám a cukormázat, belecsipegethetnék a tésztájába. Nem szabad. Nem tehetem. Nem érdemlem meg. Hájpacni vagyok, undorodom magamtól. Máris túl sokat foglalok el a térből. Ronda, aljas képmutató vagyok. Nyomorúság vagyok. Hulladék vagyok."

Adatok a könyvről:

Eredeti cím: Wintergirls

Fordította: Sóvágó Katalin

Kiadja: Ciceró

Kiadás éve: 2011.

Oldalszám: 276

8/10

"Levetkőzöm, ráállok, hogy mérlegre tegyem hibáimat, és megmérjem bűneimet. 40,36. Most mondhatnám, hogy föllelkesültem, de az hazugság lenne. A szám nem számít. Ha lemennék 31,75-re, 29,46 akarnék lenni. Ha 4,53 kilogrammot nyomnék, addig nem lennék boldog, amíg le nem megyek 0,99-re. Az egyetlen szám, amely valaha is elég lenne, a 0. Nulla kiló, nulla élet, nulla méret, dupla nulla, nullpont. Végre megértettem."

 

Képek forrása: google.com, pinterest.com.