Veiszer Alinda: Záróra

Nem tudom, láttátok-e, ismeritek-e Veiszer Alindának a köztévén késő este futó riportműsorát (illetve azt hiszem, már nem is fut). Én sajnos csak néhány részt láttam belőle, azóta is sajnálom.

Nagyon szeretem, ahogy Alinda kérdez. Annyira érdeklődő, emellett látszik, hogy nagyon felkészült a riportalanyból és a témából, ami általában az alany szakmájával kapcsolatos. Bátran belekérdez azonban a magánéletébe is, de soha nem tolakodó. Az ember érdekli, nyilván ami miatt érdekli, az valamilyen teljesítmény, szakmai minőség, nagyrabecsültség, de maga az ember nem csak ezekből áll, és Alinda kíváncsi a munka mögött rejlő egyéniségre is: a véleményeire, hozzáállására bizonyos témákhoz, az aktuális eseményekre az életében, vagy éppen korábbi esetekre. 

Felkészültsége, intelligenciája ellenére nem tartja rangján vagy képességein alulinak - magyarán: cikinek - azt se, hogy olyasmiket kérdezzen meg, amit az egyszerű, mondjuk az atomfizikában vagy az agykutatásban csekélyebb ismeretekkel rendelkező olvasó vagy néző kérdezne. Többször volt olyan érzésem olvasás közben, hogy igen, én is ezt kérdeztem volna. 

Nagyon tetszik, hogy mindig az okokra kíváncsi, gyakori az egyszerű "miért?" kérdés az interjúkban. Ezzel kapcsolatban is úgy éreztem, hogy az őszinte érdeklődés jön Alindából, és a kérdés maga nyilván nem egy kimunkált, körmönfont riporteri lelemény, ilyet is fel lehet tenni, sőt, és mennyivel közelebb kerül tőle a nézőhöz, az olvasóhoz!

A könyv előszavában kulisszatitkokat is elárul, mint például, hogy aki ide eljött, az vállalta, hogy nincs vágás és nincs olyan kérdés, amire nem válaszol. Persze cserébe nem is nagyon volt olyan, amit értelme lett volna visszautasítani. Harminc beszélgetést válogattak össze ebbe a könyvbe, vannak közötte olyan alanyok, akiknek itt hallottam először a nevét, de vannak mindenki által ismert nevek is, mint például Vitray Tamás, Melocco Miklós vagy Rófusz Ferenc. Jó sokáig tartott kiolvasnom, vaskos, belemélyedős, érdekes könyv. És hogy mi a legjobb benne? Azok a mondatok, amik több interjúalany szájából is elhangzottak, és szerintem egy riporter felé a legnagyobb dicséretet jelentik. Ilyesmik, hogy nahát, ezt így még nem is gondoltam végig. Vagy hogy milyen érdekes, hogy pont ezt kérdezi, mert... Azt jelentik ezek, hogy igazi együttgondolkodás alakult ki a stúdióban, ami a könyvet olvasva is tökéletesen érzékelhető.