Vaspólya - a gyermekparalízis áldozatai

Ezt a könyvet egy tanárom ajánlotta, és kíváncsiságom annyira hajtott, hogy hamarosan be is szereztem.
A könyv a gyermekparalízis (Heine-Medin kór) utolsó, 1957-es és 1959-es járványának áldozatairól szól, akiknek a szörnyű kór a légzőközpontját is megbénította.

A Heine-Medin kór vírusos eredetű, járványos betegség, mely a gerincvelőben elhelyezkedő mozgató-idegsejtek elpusztulásával jár. Korábban csak súlyos károsodásokkal gyógyult, vagy halálhoz vezetett, de ma már a védőoltásoknak (IPV) köszönhetően eltűnt Európából.

Az ő életükről szól e könyv, róluk, akiknek akkoriban maximum 4-5 évet jósoltak az orvosok, mégis élnek (a könyv 1977-ben íródott, de még mindig élnek, nem tudom pontosan hányan).

Erősek voltak, élni akartak, velük egy kis közösség jött létre a Baba utcai kórházban, ahol szerető és önfeláldozó orvosaik és nővéreik gondoskodása között nőttek fel. Sokan közülük teljesen géphez voltak kötve, csak néhány órát tölthettek "vaspólyájukon" kívül, mások megtanulták "harapni" a levegőt, és ezáltal több időt tölthettek "kint". Egyesek érettségiztek, volt, aki egyetemet végzett, mások inkább festettek a szájukkal, rádiót hallgattak, tévét néztek, beszélgettek, vágyódtak, álmodoztak, sírtak és nevettek. Éltek! Volt, aki házasságot kötött, volt, aki  meghalt.

László Anna az ő életükbe enged betekintést könyvével, amely magához bilincsel, nehezen tudjuk letenni, nehezen szabadulunk a történetüktől. Sokszor szinte fáj a valóság. Hogy ami nekünk annyira természetes, napi rutin, sokaknak egy soha el nem érhető vágyálom marad, egész életükre. Menni, futni, színházba járni, dohányozni, berúgni..

Kicsit utánaolvastam, mi lehet ma velük, ezt találtam "Ma már csak egyetlen légzésbénult férfi maradt a hagyományos „vastüdőben”, a többiek családi körben lehetnek, a rokonok többnyire próbálnak enyhíteni a gondjaikon."
Dr. Kiss Ákosné nyugalmazott főorvos asszony az akkor átélt napokat idézi fel:

"Orvosként és emberként egyaránt nagyon nehéz napokat éltem át a kollégáimmal, amikor láttam, hogy fiatalok, vagy gyermekkorúak kapták meg a súlyos kórt. Az egész világon, a tengerentúlon, Európa je-lentős részén nagy járványok dühöngtek. Az emberek naponta attól rettegtek, hogy júniustól szeptemberig, a járványos időszakban (amíg a vírus aktív volt) ne érje a gyermekeiket fertőzés. Nemcsak a betegség, hanem a megbete-gedettek kezelése is nagy gondot okozott a családoknak. A járvány 1957-ben és 1959-ben szedte a legtöbb áldozatát. Ez ellen csak azzal lehetett védekezni, hogy a kicsinyek nem mentek közösségekbe, mivel az akkori hivatalos álláspont szerint a vírus elsősorban a nagyobb populációkat támadta meg. Óriási erőfeszítések történtek arra vonatkozóan, hogy nyáron a gyermekek megfelelő körülmények között nyaraljanak. A védőoltást az ötvenes évek végén fedezték fel és a Sabin-féle, szájon át adagolható cseppeket kezdték alkalmazni. Hazánkban az 1959–60-ban bevezetett, kötelező védőoltás megfékezte a járványt. Mind-addig, míg az általános védőoltást kötelezően nem tudtuk adni, szaporodott a légzésbénult betegek száma. Számukra a „vastüdő” volt az első mesterséges lélegeztető gép, amelynek első példányai 1948-ban érkeztek Magyarországra. Ez minőségileg is javított a betegek állapotán a korábbi hagyományosan alkalmazott kézi lélegeztetéshez képest. Ebben az intézetben tapasztaltam meg, hogy mit jelent az, amikor a bajban mindannyian embertársaink mellé állunk."

Sokan annyira ügyesen festettek a szájukkal, hogy festményükből kiállítást is rendeztek. Például Mozgainé Palotár Mária alkotásai valóban gyönyörűek. Cikk és képek róla: itt.

Ajánlom a könyvet mindeninek, akit érdekel ez a különös-kegyetlen világ, és lakói. Néha jó elgondolkodni azon, hogy örülnünk kell annak, amink van, és mindig az élet jó oldalát nézni, bármennyire is nehéz olykor.

• László Anna: Vaspólya
• Oldalszám: 283
• Kiadó: Szépirodalmi Könyvkiadó