Karácsonyi ajándéknak szántam, de természetesen nem tudtam ellenállni annak, hogy belelapozzak. Meg is fordult a fejemben, hogy nálam marad, de rájöttem, az egyik legtalálóbb könyv ajándék, így megvettem magamnak is. Ez is egyike azoknak a könyveknek, amiről azt gondolom nem hiányozhat egy ember polcáról sem. Biblia.
Mióta megvettem többször neki futottam, valamiért az utolsó 50. oldal előtt mindig megszakad a ráfordítható idő, és amikor újra lehetőségem van olvasni, akkor inkább kezdem az elejétől. Ezzel kapcsolatban épp a minap jött velem szembe egy ezoterikus gondolat: "Amikor egy égitest láthatóvá válik az ember számára – mintegy „felfedi” magát -, akkor az azt jelenti, hogy az emberiség egésze elérkezett egy olyan tudati szintre, ahol már képes azokkal a dolgokkal foglalkozni, amit a felfedezett égitest képvisel, jelez."
Úgy érzem a Szeretetkönyv nem csupán EGY könyv, hanem egy valódi utazás önmagunkkal, minden egyes fejezete újabb és újabb rejtett "énrészt" tár fel. Talán az sem véletlen, hogy a vége számorma eddig mindig elmaradt.
Kevés az a könyv aminek a tartalmát tökéletes visszaadja a címet, röviden és tömören. A Szeretetkönyv a szeretetről szól.
"A szeretet a legnagyobb szavunk. Minden örömünk és gondunk mögött ez az egyetlen szó rejlik, s e kötet tárgya ennek megfelelően sokrétű. Müller Péter szól a szerelemről, a barátságról, a női és a férfisorsról, a párkapcsolatról, a szexualitásról és a magányról, társunk elvesztéséről, a saját lelkünkkel való barátságról, az öregségről, a családról, a gyermeki és az anyai szeretetről, korunk érzelmi zűrzavaráról s az elmúlhatatlan égi szeretetről."
A kedvenc idézetem Tőle: "A lelkem a barátom." Ezzel pedig úgy gondolom, nem csak, hogy telibe talált sok-sok ember problémájának gyökeréhez, de új "vallást" is teremt. Még pedig nem egy valahol trónoló Istennek a középpontban, hanem az önMAGunkban egységben lévő Istennel.
A sorokat olvasva minden átminősül, az Én, a Te, a Szerelem, a Család, a Barát, és a közösségi szerepek is. Figyelem felkeltő példák arra, mit tesz most az emberiség a széthullásért, szinte a szánkba adja a szavakat hogyan kellene másként csinálni.
"A barátságképtelen ember mindig azt keresi, hogy a másikkal hol nem lehet megegyezni, hol nem lehet szeretni, hol tudja gyűlölni és megvetni.
Az ilyen alkalmatlan a közösségi életre - és ha sok ilyen ember él együtt, az nem közösség. Az nem "nyáj", csak magányos fenevadak csordája, akik félig nyitott szemmel alszanak, nehogy a másik megegye őket."
Sokan így élnek most, csak egy kicsit kell átgondolni - más minőséget teremteni, és szebb lesz a világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése