2017. augusztus 1., kedd

Verses Kedd 96.


TÓTH ÁRPÁD: SÓHAJ

Mint túlédes, setét, únt kávéházi lőrét,
Úgy szürcsölöm már sokszor a halkuló harangszós
Fülledt, fáradt estéken lankadt illatu, langyos
Italát bánatomnak. Jaj, sohse voltam törpébb...
Bús sorsom keze már, mint könnyű, kényes, úri
Lyánykéz, mely játszva völgyez ruháin ferde ráncot,
Oly lágynak és szelídnek rémlik, bár elcsigázott
Orcámat megütötte, s tudom, redősre gyűri...

Már gyakran, ravaszul s élvezve s betegen
Ügyelek, hogy gyötrelmim bús órája ugy essék,
Hogy valamely finom, mesterkedő ügyesség
Bujává s izgatóvá tegye búmat nekem:
Paráznán gondolok rá, ki eldobott magától,
Szép combjait mint nyitja lépésre, mily kihívón
S lágyan... s kedvenc parfőmjét agyzsongulásig szívom,
Mint ki halálba zsibbad a rózsák dús szagától...

S jaj, van hogy vígan szólok: már kisvárosi élet
Gyógyítottja vagyok, megbékélt, bölcs, halk mártir,
Kit nem izgat új távlat s drága, távolból várt hír,
S ki egészen a csendes és szürke dolgoké lett.
S mikor már megnyugodnék, hogy a lassú kin átka
Életemről letelt, s bízón a szürke dolgok
Szivén el-lepihennék, látom, hogy övükoldott
Titkok ők, s fanyar mellük új bú tejét kinálja...


Im, most is... tenyerem arcomhoz szoritom,
Ó, örök gesztusa szegény, bús tagjaimnak!
S összeszorított foggal tűröm, hogy könnyekig hat
Egy távoli, kántáló, borbélyos bariton...
...Uram! add legalább, hogy vad kín, nyersen, mélyen
Metélné lágy szívem, s mint durva felcserek
Kontár kése nyomán a finom, dús erek,
Pirosan, gyorsan, vérzőn halna el ifju éltem!...

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése