2017. május 25., csütörtök

Jill Tomlinson: A bagoly, aki félt a sötétben





Illusztrálta: Anna Laura Cantone
Kiadó: Pozsonyi Pagony, 2012
Oldalszám: 88
6-9 éveseknek


Hupp, a bagolyfióka dundi és bolyhos. A szeme nagy és kerek. A tolla puha és pihés. Minden szempontból tökéletes, kivéve egyetlen dolgot...
Nem szereti a sötétet. Ezért nem tud vadászni menni a szüleivel. Ezért mindig éhes és a szülei mindig fáradtak. Muszáj tenni valamit!

A mamája végtelen türelemmel hagyja, hogy fiókája maga fedezze fel, milyen jó dolog az éjszaka. Hupp minden fejezetben kicsit önállóbb, mindben találkozik valakivel, aki elmondja, hogy miért jó a sötétség.
A világhírű olasz illusztrátor, Anna Laura Cantone kócos, elrajzoltan megnyerő fizimiskájú figurái tökéletesen illenek a mese hangulatához.

Ajánljuk nagy ovisoknak és kisiskolásoknak, akár önálló olvasásra is.
Már az első sorok után nyilvánvalóvá vált, Jill Tomlinson meséje a dundi és bolyhos gyöngybagolyfiókáról, Huppról, egyszerre okos, szellemes és életszerű. Hupp úgy viselkedik, mint a gyerekek. Átlátszó trükkökkel próbálja kikerülni a problémákat illetve azokat a szituációkat, amelyekben fél, de közben kérlelhetetlen logikával fedezi fel a világ összefüggéseit. Ezekből a helyzetekből meglehetősen vicces párbeszédek alakulnak ki, olyan gyerekszáj jellegűek, amelyeket öröm olvasni. Én legalábbis nagyon szerettem. Ráadásul Anna Laura Cantone kócos, elrajzoltan megnyerő fizimiskájú figurái tökéletesen illenek a mese hangulatához
Jill Tomlinson meseregénye a félelem legyőzéséről szól, ahogyan egy kisgyerek átéli. (Mert ki ne félne valamitől?) A félelemre nem lehet legyinteni, a félelemmel foglalkozni kell, mert attól, hogy a felnőttek számára nevetségesen banális, a kisgyerek számára valóságos. Ahhoz, hogy Hupp szembe tudjon nézni félelmeivel, elengedhetetlen szülei biztatása, türelme és szeretete. Szülei nem szekálják, nem kényszerítik semmire, ott vannak Hupp mellett és várják, hogy saját maga győzze le a félelmét. Hupp lelke egy kisgyerek lelke, amely bájos, megkapó és a szemünk előtt erősödik. Az írónő azt a csodás pillanatot kapta el, amikor a pihe-puha kölyökből, erős gyerek lesz, aki majd erős, bölcs felnőtté érik.
Tehát adott egy éjszakai ragadozó, aki nem szereti a sötétet. Nem is ismeri, így anyukája – meglehetősen határozott – felszólítására éjszakánként elindul felfedezni a sötétséget, és rájön, hogy a sötétség izgalmas, kedves, káprázatos, csodálatos, gyönyörű és buli valamint az is egyértelművé válik számára, hogy a sötétségre szükség van, mert a Mikulás csak akkor jön. Éjszakai kalandozása során érdekes emberekkel és állatokkal találkozik, akik elmesélik neki, ők miért szeretik a sötétséget. Hupp számára kitágul a világ, ahogy beszélgetőtársai szemszögéből látja a világot és végül megtörik a jég…
Jill Tomlinson azt mondta, hogy
“azért ír gyerekeknek kis állatokról, mert így rögtön, gond nélkül tudnak az érzelmekkel azonosulni, és nem akadályozzák ebben a társadalmi előítéletek, a bőrszínük vagy anyagi helyzetük”.
Felnőttként pedig azért jó olvasni a könyveit, mert az ember eszébe jut, milyen volt gyereknek lenni és gyerek szemmel látni a világot.





(A bejegyzés megírásában segítségemre volt: http://olvasovanevels.gportal.hu)


0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése