2017. május 29., hétfő

Intelligencia és/vagy műveltség. Olvasási szokások Magyarországon az ezredfordulón

Mindennapi diskurzusainkban tapasztalhatjuk, hogy az emberek gyakran használják szinonimaként az intelligencia és a műveltség fogalmát. És valóban, számos alkalommal a két tulajdonság együtt is jár; ugyanarról a személyről elmondhatjuk az egyiket és a másikat is. Szerencsés esetben egy intelligens ember egyben műveltnek is mondható, de mi magunk is ismerünk olyanokat, akiket ugyan intelligensnek tekintünk, de azt gondoljuk róluk, hogy műveltségük hagy kívánni valót maga után. És ennek a jelenségnek a fordítottja is ismert.
Míg az intelligencia fogalmát leginkább úgy definiálhatjuk, hogy intelligencia az, amit az IQ tesztek mérnek, vagy annak a mértéke, hogy egy adott személy mennyire jól tájékozódik hétköznapi környezetében, avagy a megfelelő viselkedés megválasztásának képessége; addig a műveltség inkább a kultúrában és a különböző tudományterületeken való jártasságot, ismereteket jelent. Tehát az említett két fogalom nem szinonimája egymásnak. A pszichológia jelenlegi álláspontja szerint azért fordul elő viszonylag gyakran, hogy egy intelligens ember egyben művelt is, mivel az intelligenci jellemzője az érdeklődés, a dolgok iránti nyitottság, amelynek eredményeként műveltté válhat az adott személy. Így eshet az meg, hogy az intelligens emberek döntő többsége művelt is egyben, míg a művelt emberek nem feltétlenül rendelkeznek magas IQ-val is.
Régóta vitatott kérdés, hogy milyen mértékben játszanak szerepet az intelligencia mértékében az örökletes tényezők és a környezeti hatások. Örökbefogadott gyermekeknél figyelték meg, hogy megfelelő szociokulturális környezetben, közegben a gyerekek intelligenciája nagyobb hasonlóságot mutat nevelő, mint vér szerinti szüleikével. Ugyanis az ingergazdag, nyelvileg és érzelmileg inspiráló környezet kiemelt jelentőséggel bír a gyerekek intelligenciájának alakulásban.
Elmondhatjuk, hogy a műveltség megszerzéséhez nélkülözhetetlen az írásos kultúra ismerete is, az olvasás készségszintű művelése. Amióta a nyomtatás, a könyvek sokszorosítása Európában elterjedt, az ismeretek átadásának alapvető eszköze a könyv lett.
Jómagam az Országos Széchényi Könyvtár olvasáskutatással foglalkozó osztályán dolgozom. Ebben az írásban összefoglalom az ezredforduló Magyarországának – elsősorban a felnőtt lakosságra vonatkozó – olvasásszociológiai adatait, az e téren mutatkozó tendenciákat, a változások irányát.
Hazánkban teljes körű, országos reprezentatív olvasásvizsgálatra – amely a 18 éven felüli népességet érintette – 1964-ben, 1985-ben és 2000-ben került sor. Mint az egyes kutatások között eltelt időből is látható, azok egyre gyakrabban követték egymást. Ezt a vizsgált terület intenzív változása indokolja, amely az utóbbi évtizedben különösen felerősödött: az internet megjelenésével és térhódításával, az információs források használatának átstrukturálódásával.
A továbbiakban a rendelkezésünkre álló legutóbbi, azaz 2000-es adatokra[1] támaszkodva foglalom össze a pillanatnyi helyzetet, s zárójelben közlöm az 1985-ös kutatás eredményeit. Azt gondolom, érdemes áttekinteni a legfontosabb ide vonatkozó adatokat, de mindvégig érdemes szem előtt tartani a konkrét számok mögött megbúvó tendenciákat.
Ma hazánkban a felnőtt népesség 12%-a (1985-ben 5%-a) semmit nem olvas. Az olvasói ranglétra másik végpontján álló ún. olvasói elit, vagyis azok, akik könyvet és valamilyen sajtóterméket is olvasnak 9%-ot tesznek ki, a korábbi 18%-kal szemben. A könyvolvasás radikális csökkenéséről adhatunk számot, ugyanis a felnőtteknek kb. a fele (1985-ben 64%-a) tartozik ide. Ennek mérőszáma az egy könyv/év. A korábbi adatfelvételekkel szemben ma már nem csupán a végigolvasott könyvek jelennek meg ebben a számban, hiszen a megkérdezettek zöme arról számol be, hogy mind ritkábban fordul elő, hogy egy könyvet valójában az elejétől a végéig végigolvasson, mivel a prakticizálódás jegyében gyakorta csak egy adott fejezetre, egy könyv megadott részére koncentrálódik az olvasás. Ez egyben a szépirodalom visszaszorulását is jelenti az ún. non-fiction könyvekkel szemben.
Rendszeres olvasónak azokat a személyeket tekintjük, akik havonta 1 könyvet elolvasnak. Az ő arányuk 19-ről 12 százalékra zsugorodott. Ez nem új jelenség, hiszen már az 1964 és 1985 között eltelt két évtized is hasonló tendenciát mutatott, azonban mégis megjelent egy új összetevője ennek a kérdésnek. Vagyis amíg korábban pusztán a könyvolvasás gyakoriságának csökkenéséről számoltunk be, addigra manapság a könyvolvasók táborának jelentős apadásával is számolni kell. Mert korábban ugyan mind kevesebbet olvastak az emberek, de az olvasói tábor nagysága változatlan volt. Mára ez is megváltozott.
De akkor a kimutathatóan megnövekedett szabadidőt mivel töltik a megkérdezettek? Egyrészt nőtt a televízió előtt eltöltött idő, másrészt megjelent a számítógép. 2000-ben már csak 3 százaléknyian voltak azok, akik keveset vagy nagyon keveset tévéztek, a korábbi 17%-kal szemben, míg a nagyon sokat tévézők tábora 18-ról 55%-ra emelkedett. (Ahhoz, hogy valaki ebbe a kategóriába soroltassék, ahhoz naponta minimálisan 3 órát kell a televízió előtt eltöltenie.) A jelenség érdekessége azonban az, hogy a számítógép valójában nem konkurense a könyvnek. A választás máshol van: a két képernyő vetélkedik ugyanis egymással. Ráadásul kimutatható, hogy a számítógép-használók zöme közepes gyakoriságú olvasónak számít. A jelenség a gyerekek televíziós és olvasási szokásainak összefüggéseivel mutat rokonságot. Magyarországon – és most egy pillanatra tekintsünk el a felnőttektől, és a gyerekekre vonatkozó adatokra figyeljünk – azokból az iskolásokból lesznek leginkább könyvolvasók, akik naponta egy órát eltöltenek a televízió előtt. Azok ugyanis, akik egyáltalán nem olvasnak, azok vagy egyáltalán nem is néznek tévét, vagy vég nélkül teszik ezt. Tehát mintha az olvasás és a tévézés erősítené egymást, ötletet adna a másiknak. Ebben van tehát a szülőknek és az iskolának felelőssége, hogy miként lehet megtanítani, elsajátíttatni a minőségre, válogatásra épülő televízióhasználatot.
A kitérő után vissza a felnőttekhez. A demográfiai adatokat vizsgálva megállapítható, hogy a két nem közül inkább a nők, a korosztályokat tekintve inkább a fiatalok és az iskolázottabbak azok, akik olvasnak. Érdekes jelenség – más kutatásokból tudjuk -, hogy egy családban a szülők közül jellemzően az anyának a kulturális igényszintje, iskolázottsága és a könyvekhez való viszonya határozza meg a gyerekek olvasási szokásait.
Ha csak a 18 éven felüli korosztályt vizsgáljuk, elmondható, hogy a 20 és 30 év közöttiek alkotják a felnőtt olvasók „élcsapatát”, nekik is inkább a húszhoz, mint a harminchoz közeledő tábora. Utóbbiak – úgy tűnik – az egzisztenciateremtés, a családalapítás feladatai közepette már kevesebbet olvasnak, mint 20-as éveikhez közelebb járó társaik. Ráadásul az is ismert tény, hogy ha a népesség egészét vizsgáljuk, a valamilyen képzésben, oktatásban részt vevők teszik ki az olvasók többségét, tehát az iskola számít mind a mai napig – az olvasás szempontjából – a legjelentősebb motiváló erőnek.
A demográfiai adatokat vizsgálva még egy megjegyzés kívánkozik ide: Magyarországon az olvasási gyakoriságot jelentős mértékben befolyásolja az, hogy a kérdezett a települési létra mely fokán álló településen él; ugyanis egyenes arányban növekszik az olvasási gyakoriság mértéke a település méretével. Ez alól egyetlen kivételt a főváros jelent, mivel Budapest és a vidéki nagyvárosok között ebből a szempontból nincs különbség.
A különböző olvasásvizsgálatok rendszeres kérdése, hogy kik a megkérdezettek legkedvesebb szerzőik. 2000-ben így nézett ki ez a lista: Jókai, Cook, Moldova, Steel, Mikszáth, Szilvási, Petőfi, Lőrincz L., Gárdonyi, Berkesi.
Ettől a listától némiképp eltér az utolsó fél évben olvasott szerzők listája, amely a következőképp áll össze: Steel, Cook, Lőrincz L., Jókai, Moldova.
A szerzőket és címeket firtató kérdések után még egy mindig megjelenik a kérdőívekben: a legemlékezetesebb olvasmányélmény kérdése. Szinte hihetetlen, de már több mint négy évtizede ezt a listát Gárdonyi vezeti az Egri csillagokkal. Az olvasásvizsgálatoknak talán ez az egyetlen pontja, ahol nem tapasztalható változás.
S mi a helyzet a számítógép-használattal és az internettel? Az Információs Társadalom és Trendkutató Központ 2004-es adatai szerint hazánkban a háztartások 32%-a rendelkezett számítógéppel. 2001-ben ez a szám 22% volt. Azonban a szakemberek véleménye szerint mintha az otthoni géphasználat egy telítettségi ponthoz érkezett volna, mivel a 2003-as esztendőhöz képest mindössze 1 százalékkal növekedett az otthonokban megtalálható gépek aránya. Mindemellett azonban a lakáson kívüli géphasználat növekedést mutat: ez egyrészt köszönhető a munkahelyeken egyre nagyobb számban jelen lévő gépeknek, másrészt az ún. közösségi hozzáférési lehetőségek bővülésének.
De miért is fontos ez számunkra? Azért, mert a számítógépeken, különösen ott, ahol ez egyben internetes kapcsolattal is párosul, valamiféle olvasási tevékenység is folyik/folyhat. Hogy miféle, arról a papír alapú dokumentumokat feltérképező vizsgálatokhoz hasonló pontos képünk még nincs. Vannak kezdeményezések, módszertani próbálkozások annak érdekében, hogy minél differenciáltabb képet nyerjünk az olvasás ezen területéről, de tökéletes, a jelenség egészét felölelő kérdőív még nem született.
Tapasztalataink azt mutatják, hogy a 21. század elején mind kevesebben vannak azok, akik ún. klasszikus műveltséggel rendelkeznek. Ebben biztosan állíthatóan szerepe van a mindennapjainkból mindinkább kiszoruló olvasásnak. Az olvasást térképező kérdőívek hosszú évtizedek óta tartalmazzák vagy magát a Rokeach-tesztet, vagy annak valamely változatát. Ezekből tudjuk, hogy összefüggést mutat az olvasási gyakoriság és bizonyos értékek választása. S hogy melyek ezek? A nyitottság, a kreativitás és a tolerancia. Vagyis azok az emberek, akik gyakrabban és többet olvasnak, inkább részesítik az előbb felsoroltakat előnyben. A kérdés csupán az, hogy mi az ok és mi az okozat? Azok olvasnak-e többet, aki ezen tulajdonságokkal rendelkeznek, vagy éppen fordítva? Vagy egy egymást erősítő, erős kölcsönhatásban lévő folyamatról van szó? S legvégül: mi magunk milyen társadalomban szeretnénk élni? Szükségét érezzük-e ezen értékek létének?
Életvezetésünkkel, mindennapi döntéseinkkel valamiféle választ mindannyian adunk ezen kérdésekre.

(Forrás:  http://www.peterfirita.hu/index.php/publikaciok/2-uncategorised/51-intelligencia-es-vagy-muveltseg-olvasasi-szokasok-magyarorszagon-az-ezredfordulon)
 

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése