2017. május 14., vasárnap

David Almond- angol író



2010 szeptemberében, ünnepélyes keretek közt adták át Santiago de Compostelában
a Hans Christian Andersen díjat a brit gyermekkönyves szerzőnek, David Almondnak.
A Skellig című regény után már A vadóc is olvasható magyarul.

David Almond 1951-ben született egy angol bányavidéken, és a Kelet-Angliai
Egyetemen diplomázott irodalomtanári szakon. Évekig tanított középiskolában, s
publikált novellákat különböző irodalmi lapokban, azonban úgy érezte, hogy az írás
ennél több időt igényel, így feladta a munkáját, és azóta csak az írásnak él.
Az első gyerekeknek szánt műve a Skellig, ami 1998-ban jelent meg, és azonnal
meghozta számára a sikert és a Whitbread-díjat.


(A bejegyzés megírásában segítségemre volt a http://olvasovanevels.gportal.hu)

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése