2017. április 6., csütörtök

Anna Woltz: Tess és én - Életem legfurcsább hete






Írta: Anna Woltz 

Kiadó: Pozsonyi Pagony, 2016
Oldalszám: 160

A vakáció első napján a bátyám eltörte a lábát. Szóval elég rosszul járt, de nekem pont ez volt a szerencsém, mert a rendelőnél találkoztam Tess-szel.
Tess szeme barna, és arany pöttyöcskék vannak benne. Sosem kér bocsánatot és szeret parancsolgatni. Az apja nem is tud róla, hogy létezik. Csak egy hete van, hogy megismerje az apját. Nekem is csak egy hetem van, hogy vele legyek. Úgyhogy segítek neki.
Egy hétig vagyunk a szigeten, de ez életem legfurcsább és legboldogabb hete.
Töltsd Tess-szel és Samuellel ezt a lélgezetelállítóan izgalmas egy hetet, amelyben a tizenegy éves Tess megszelídíti az apukáját, a tízéves Samuel pedig rengeteget gondolkodik barátságról és családról, örök búcsúról és első szerelemről.

Mégis kinek a története?
„Szerinted az utolsó dinoszaurusz tudta, hogy ő az utolsó?” – kérdezi a Tess és én főhőse, Samuel, a tízéves fiú, akit mindenki fiatalabbnak néz a koránál, és senki nem érti, miért foglalkoztatják ilyen értelmetlen kérdések. Bátyja cinikusan Professzornak szólítja, szüleitől pedig kedves, de rezignált, üres válaszokat kap. Szüleivel egy hétre nyaralni utaznak egy kis szigetre, Texelre. Teljesen átlagos vakációnak indul az egész...
Aztán a semmiből egyszer csak megjelenik Tess a fura pöttyös szemeivel, és a laptopja mögül odakiabálja Samuelnek a szokatlanul közvetlen kérdéseit: „Tudsz valamit a zebrahalakról?”, „Tudsz trombitán játszani?”, „Vettél már részt fafaragó tanfolyamon?”, és még a fiú dinós kérdésére is válaszol. Hát így kezdődik az ő történetük.
Azt írtam, az ő történetük, de valójában nem ugyanarról a történetről van szó. Míg Tess az apjával ismerkedik és ezzel együtt az identitását keresi, addig Samuel a veszteségek feldolgozásával, a halállal próbál megbékélni és végtelen számú kérdésére választ találni. A Száz óra sötétség és a Black Box szerzője, Anna Woltz most is egy olyan regényt alkotott, amiben a konkrét cselekmény mögött komoly kérdések feszülnek, habár a szereplői fiatalabbak az előző két regénynél, épp a kamaszkor elején vannak.
„Szóval az ember nem veszi észre, hogy meghalt. De azt igen, hogy mások meghalnak, mert aki nem hal meg, az itt marad. és akkor egyedül kell tovább élnie. Ez a legnehezebb.”

A történetet Samuel szemszögéből ismerhetjük meg, gondolatai előtérbe kerülnek a regény olvasása során. Megpróbál el nem szenvedett veszteségeket feldolgozni: hogy megbarátkozzon a gondolattal, miszerint legfiatalabbként ő marad életben utoljára a családjából, minden nap egy kicsit több időt tölt el nélkülük, és kipróbálja, milyen egy gödör mélyén feküdni. Miközben olvassuk a regényt, magunkra ismerhetünk benne.

Minden gyereknek eljön az életében a pillanat, amikor először tudatosul benne a halál fogalma, és ennek a feldolgozása Samuel életében Tess megismerésével kezdődik és az idős Hendrikkel való beszélgetéssel folytatódik. Samuel megfogalmazza azokat a gondolatokat, amiket szeretünk elrejteni saját magunk elől, és gyermeki őszinteséggel és nyíltsággal tárja elénk a legintimebb gondolatait, például hogy fél attól, hogy senki nem fog elmenni a temetésére.

És Tess pedig, aki egész életében nem tudta, ki az apja, most hirtelen szembesül a férfival és egy életre szóló választás elé állítja önmagát: akarja-e, hogy megtudja az apja, hogy Tess a lánya? Akar-e magának egy apát, vagy inkább maradjon minden a régiben, csak ő, Tess és az anyukája, kettesben? Vajon az apja egyáltalán szeretné őt?
A szókimondó és életvidám lány legbelül komoly vívódáson megy keresztül, aminek feldolgozásában Samuel kulcsszerepet játszik, ahogyan a fiúéban pedig ő. Kettőjük kapcsolata bár csak pár nap ismeretségből áll, mégis nagy horderejű változásokat hoznak egymás életébe.

Az író finom precizitással érzékeltet az olvasóval olyan tényeket, amelyeket Samuel maga is csak sejt, vagy észre sem vesz. Irigyli bátyját, Jorrét, aki sokkal magasabb nála és még egy színdarabban is szerepel, azonban nem veszi észre Jorre érzékeny pontját, a rosszul sikerült Cito-tesztet, aminek még az említése is tabutéma a családban, és ami miatt Jorre az utóbbi időben furcsán viselkedik vele szemben. A történetben szereplő felnőttek nem aktív részesei, csak tétlen elemei az eseményeknek. Tess és Samuel világából ki vannak zárva, leszámítva a 89 éves Hendriket, akit bolondnak tartanak a helyiek. De hát maga Tess és Samuel is furák, így illik a világképükbe.
A regény hangulata magával sodorja az olvasót, és az első betűtől az utolsóig leköti. Anna Woltz precízen ragadja meg azokat a momentumokat a texeli tavaszból, amik segítségével szinte érezhető a sós levegő és tapinthatóak a homok szemcséi. Emellett a holland irodalomra jellemző szókimondás, a határokat feszegető lételméleti kérdések az élet végességének tudatával való harmonikus együttélés gondolata az, ami miatt ez a könyv, bár 10 éves kortól ajánlott, egy felnőtt számára is elgondolkodtató olvasmány lehet. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy bár bátran a kezébe adhatjuk egy 10-11 évesnek, mert a történet végkimenetele és Samuel életszemlélete is pozitív, életigenlő fordulatot vesz, nem árt, ha egy felnőtt is elolvassa. Ez a regény ugyanis tökéletes alapja egy elmélyült beszélgetésnek az élet igazán fontos és végletes kérdéseiről.





 (A bejegyzés megírásában segítségemre volt a http://olvasovanevels.gportal.hu/)

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése