2017. március 21., kedd

Verses kedd 77.






Maxim Róbert: Márciusi szellő

Mire várunk, emberek?
Míg lábunk alatt a föld,
Mint falevél, megremeg?
A régi jelszó: Föl! Föl!
S a rozsdás fegyverek;
Az a csillag már rég ledőlt,
Emberek, emlékeztek?

Ha túl vastag a Függöny,
Mindenre homályt borít,
Nincs sóhaj, nem látszik könny,
Pedig a Nap világít.
Rejti betűit a könyv,
Kint a fény szinte vakít;
Tudod mi a Magyar Köz(l)öny?
Kérdezzél meg akárkit...

Március van, deréktájt.
Miért várunk, testvérek?
Szakítsuk szét a homályt!
Ébredj hát, magyar nemzet...

Őseink mind véresek,
Minek maradjunk tiszták?
Ti, kik vérünk lesitek,
(Népüket nem sajnálják -)
Magyar földünk lépitek.
("Haragunkat meglátják!")

Történelmünk rászolgált
A szabadság vágyára,
Mely már annyi sarat állt;
S Árpád dicső múltjára!

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése