2017. március 7., kedd

Verses Kedd 75.



Rozsnyói Ferenc: Márciusi est

Lávát önt ki az alkony, pergő fáklyatánc,
Sárkányvér és pompázatos gránátalma,
Isten körme hegyén kis redő, kurta sánc,
Fenyvesek zöld ágán parázslik fájdalma.

Tél végi ég, tél benne ég, s e vég tétlen,
Szótlan, süket, de egy darabja sem talmi.
Akác, levendula, s padlizsánszín kéjben
Nyálkás-deres dunyhában készül meghalni.

Én is elmúlok majd langyos, békés estén,
Mikor rám lehelnek vénséges csillagok.
Ha nem marad barát, hát őket ölelném,
Pedig nincsen karjuk, megfoghatatlanok.

Szívemmel paroláznak csak onnan fentről,
Testem elmerül kozmikus illatokban.
Üvöltöm majd némán a tébolyult csendből:
Oly boldog vagyok! S álmomban mosolyogtam.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése