2016. november 29., kedd

Verses Kedd 61.



 (A kép forrása)




Füst Milán: Őszi sötétség
Nyilas-hava

Ősz van, korán sötétül és künn esik.
Vénűl az idő s könnyei szakállára peregnek.
Magános a lélek! S ködös éjjeken át didereg,
S csak ködös hajnalidőbe' derül, mikor rohanó,
Tengerzöld felhők úsznak az égen. Holtan
Fekszik a lélek ilyenkor s boldog. Jószivű szellem,
Idegen szellem közeleg s tengerzöld
Szőllőfürtöt tart bús arca elé.

Zöld, hideg almákat hoz s ő is eszik.
Holtan fekszik a lélek s könnyei dideregve peregnek.
Ó mily boldogság is esős időkbe' aludni!
Zúghat a szél mos távol temetőknek
Nedves sírjai közt és távoli erdők
Bővizű, hűs csurgója bugyogva patakzik.
S ballag a kormos dombon a vándor s bús lelkében az őszi
Bánat kútja bugyoghat halkan s szűntelenűl.

S búvik a gőzölgő szakadék tar bokrai közt
Sok zöldszemű vadmacska s néhány vörös ordas...
S hol gyors felhőt aranyoz szűz, hajnali fény,
Karcsú, égi leány zöld fátylat vont szép, lángoló arca elé:
Lenge e hölgy és átlátszó, mint üvegkehely sárga bora
S mint szőllőfürt, oly áttetsző szép, édes melle-gyümölcse!...

...Jaj nekem! Hogy Perzsiába megyek, avagy másüvé, messzi vidékre,
S reggel elhagyom ezt a gonosz várost, ahol annyit szenvedék:
Ilyet álmodtam e ködös, őszi éjszakán... De jaj halaványan,
Sírván jön elém lelkemnek alázata újból...
S mint gyenge kóró, amelyre leszállt az éjszaka baglya,
Gyenge a bánatos lélek és újból, újból lehanyatlik...

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése