2016. május 9., hétfő

„Az olvasás és gondolkodás többnyire együtt jár”

Ahogy kitárul az iskola ajtaja, valami végérvényesen megváltozik a gyerekek életében. A gyerekkor varázsideje mostanság kegyetlenül hamar véget ér, a kölkök legkésőbb hétéves korukra szembesülnek a valóság olyan kegyetlenebb elemeivel, mint a gyorsított írás-olvasás program vagy a szövegértés feladatsor. És az olvasás válik rémmé, jobb esetben szükséges rosszá.

Berg Judit és Finy Petra lehetséges „mentőöv”-könyveiről Mészöly Ágnes beszélgetett a szerzőkkel.

– Mi kell ahhoz, hogy a gyerekeket, akiknek óvodás korban a mese lételemük, „megmentsük” az olvasás számára?
BERG JUDIT:
Meg kell tartanunk azt, ami jó a mesehallgatásban-olvasásban: a varázslatot, a kalandokat, az izgalmas fordulatokat, azt, hogy fel lehet oldódni, és el lehet merülni a mesében. Mindezt úgy, hogy ne kínszenvedés legyen az önálló olvasás, hanem igazi élmény.
Tilos untatni, túlfárasztani az olvasni tanuló gyerkőcöket! Egyszerű, letisztult szövegekkel, sok humorral és jó illusztrációkkal segíthetjük őket. De Petra ezt biztos jobban meg tudja határozni, elvégre ő meg is írta az Iskolások kézikönyvét!

FINY PETRA:
Nagyon kedves vagy, Judit, de neked is bőven van tapasztalatod e téren. Azért elmondom, mit gondolok: nagyon fontos a jó példa, hogy a szülő aktívan olvasó, a könyvekről véleményt formáló ember legyen. Tudom, hogy nehéz a mai pörgős világ monitorfényű ingereivel versenyezni a látszólag „lassú” könyvnek, ám nem lehetetlen, hiszen a könyv sokszor még izgalmasabb az előbbieknél.
Ahhoz, hogy a gyerek erre rájöjjön, okosan kell felépíteni az olvasmányélményeit: nem akarhatjuk, hogy elsőben Harry Potter bonyolultságú és hosszúságú könyveket olvasson önállóan. Azokat nyugodtan fel lehet neki olvasni. A saját könyvélményét fokozatosan kell árnyalni, nehezíteni, ezért nem ciki az elején vékonyabb gerincű, nagyobb betűs, kevesebb mondatos könyvek felé terelgetni, melyekben gazdag, látványos, gyerekbarát az illusztráció. Ezen kívül nem árt otthon egy kellemes sarok, jó erős lámpával, puha párnákkal, ahová bekuckózhat, és el tud vonulni a saját könyveivel.

– Ezen kívül persze könyvek sem ártanak… és ebben mind a ketten kitesztek magatokért. Ráadásul írtok kisebbeknek-nagyobbaknak is. Alkotás közben tudatosan figyeltek a „megcélzott korosztályra”? 

FINY PETRA: 
Ez változó. Van, amikor konkrétan egy korosztályt célzok meg, mert épp valamilyen típusú könyvre kapok „megrendelést” a lányaimtól (anya, írjál már egy „nyomozósat”), ilyen volt A Zöld Cirkusz és virágtolvaj, amely kölyökkrimi lett a kiskamaszok számára. Az is lehet, hogy az én fejemben alakul ki az elképzelés egy adott műfajról, ami egy konkrét gyerekcsoportot céloz meg, mint például a kezdő olvasóknak szánt sorozatom első része, a Milu Egyiptomban, mely kifejezetten az első osztályt befejező, friss olvasótudással rendelkező kicsiknek szól. De sokszor csak elkezd bennem mozgolódni valami, és megíratja magát. Ebben a szellemben fogant a Szívmadár című, szerelmes meséket tartalmazó könyvem. 

Berg_Judit.jpgBERG JUDIT:
Szerintem nagyon fontos tisztában lennünk azzal, hogy kinek is írunk, főleg, ha gyerekek az olvasóink. Merthogy különböző életkorban más-más téma érdekli a gyerekeket, másféle humorra fogékonyak, másfajta beszédmódot, stílust éreznek magukhoz közelállónak. Én mindig előre behatárolom a célcsoportot, és hozzájuk igazítom a történetek témáját, bonyolultságát, a kalandok típusát, a mondataim hosszát, a szókincset, a poénokat, mindent.
Ezzel persze részben kiszolgálom az igényeket, megfelelek az elvárásoknak, vagyis nem hagyom ki a ziccert, hogy szerethető legyek, másrészt viszont lehetőséget kapok, hogy az adott kereteimen belül hatni tudjak. Ha egyszer szeretnek és olvasnak, lehetőségem nyílik fontos kérdéseket felvetni, igényes nyelven mesélni, bővíteni a gyerekek szókincsét, rávenni őket, hogy bizonyos kérdéseken elgondolkodjanak. Persze nem didaktikusan, én senkinek a torkán sem akarom lenyomni az „üzenetet”. A jó olvasmányok menet közben maguktól megtanítják, hogy az olvasás és gondolkodás többnyire együtt jár.  

– Apropo, üzenet… Kicsit mintha szerepzavarba keveredtünk volna mostanában. Rendes író manapság nem tanítja szépre-jóra a zsenge olvasót, ugyanakkor egyre több gyerekkönyv mesél komoly problémákról a legkisebbeknek is, s eközben óhatatlanul megfogalmaz véleményt vagy akár ítéleteket. Egyetértetek ezzel a tendenciával? Nem elég, ha egy mesekönyv pusztán izgalmas, mókás, szórakoztató? 

BERG JUDIT:  
Természetes folyamatnak érzem, hogy mostanában kialakult az igény a társadalmi vagy lelki problémákkal foglalkozó könyvekre. Manapság a gyerekeket rengeteg ellentmondásos impulzus éri, sok felületen sérülnek, gyakran tapasztalnak embertelenséget, ráadásul a többségük nem kap elég figyelmet, ezért fontos segítenünk megérteni azt a világot, ami körülveszi őket. Attól persze még lehet egy könyv izgalmas, kedves és vicces, sőt, szerintem éppen a legrázósabb témákról érdemes sok humorral, lebilincselően mesélnünk, elvégre a cél éppen az volna, hogy kapaszkodót adjunk. De érdemes néha megmaradnunk a régi, jól bevált receptnél, és pusztán a mesélés öröméért mesélni, bízva abban, hogy az olvasók is megtapasztalják az olvasás örömét. 

Finy_Petra.jpgFINY PETRA:
A szépre és jóra mindig tanítanunk kell, legalábbis illene. Egy író nem csak író, akár tetszik neki, akár nem, hanem anya, apa, pedagógus, pszichológus, barát, lelki mindenes. Ha jól eltaláljuk a történetet, akkor az a mese menedékké válhat, ahol a gyermek megpihenhet, és nem kell szerepet játszania, feltöltődhet, ugyanakkor rengeteget tanulhat is. A történelemről, a világról, vagy „csak” önmagáról. Ezeket az apró útravaló lelki pakkokat pedig az írók rejthetik bele a szövegekbe. Nálam vannak direktebb utalások, mint amilyen a cukorbetegségről szóló könyvemben, ahol arról mesélek a gyerekeknek, hogyan higgyenek magukban, akármilyen nehéz feladatot is mért rájuk a sors, vagy A Fehér hercegnő és az Arany sárkány című kötetben, amely a másság elfogadására, illetve megélésére tanít. De akad olyan mesém is, ami nem akar többet, csupán a természet szépségéről áradozni, mint a legújabb kötetem, A darvak tánca

– Ebben, azt hiszen, nagyon igazad van… azt hiszem, csak arról tudunk hitelesen írni, ami valamiért személyesen is fontos nekünk. És nyilvánvaló, hogy mindkettőtök elég sok dolog mellett képes elkötelezni magát. Tehát, bár egyáltalán nem tudlak titeket nem íróként elképzelni, muszáj feltennem végezetül a kérdést: mi lenne Finy Petra és Berg Judit, ha nem író lenne?  

FINY PETRA:
Hű, ez nagyon jó kérdés, még soha nem tették fel, ezért picit el is kell gondolkodnom rajta. A férjem szerint nőket védő jogász, mert állandóan azon ügyködöm, hogyan lehetne jobb a nők sorsa, legyen szó a családunkról vagy tágabb környezetünkről. Én azt mondom, hogy rajzoló. Nem véletlen, hogy annak idején az Iparművészeti Egyetemre is felvételiztem tervezőgrafika szakra, és az sem, hogy mostanában megint rengeteget rajzolok. Aztán persze lehet, hogy a rajzaimmal is leginkább a női témákat járnám körül: fájdalmainkat, örömeinket, szépségünket, esetlenségünket mutatnám be, de szavak helyett biztos, hogy inkább vonalakkal és színekkel dolgoznék, vagyis sokkal egyetemesebb kifejezőeszközökkel, mint a nyelv. 

BERG JUDIT:  
Én gyerekkoromban tudatosan készültem arra, hogy kaszkadőr vagy síoktató legyek. (Ennek érdekében rengeteget síeltem, verekedtem, a legképtelenebb helyekre is felmásztam és magas fákról indával lendültem le.) Mivel nagyon érdekel a természet, az is megfordult a fejemben, hogy ornitológus vagy természetfotós váljon belőlem. Egyetemista koromban azt gondoltam, hogy tanár leszek, aki szabadidejében gyerekszínházzal foglalkozik majd. (Ehhez elvégeztem az ELTE magyar-angol szakát és szereztem drámapedagógus képesítést is.)
Aztán rájöttem, hogy leginkább színházi dramaturg szeretnék lenni, készültem is, hogy felvételizem a Színművészeti Egyetemre, de közbeszólt az élet, vagyis Lilla lányom születése.  Tanár a mai napig szívesen lennék – elképzelhető, hogy a magyartanítás volna az utam egy másik életben. De ha elrugaszkodhatok a realitástól és csak a vágyakat nézem: szívem szerint hullámlovas (és oktató) lennék egy hatalmas ausztráliai bícsen, száguldoznék a házmagas hullámok tetején, szabadidőmben pedig gyönyörű ékszereket készítenék gyöngyből, ezüstből és kavicsokból egy kis, pálmalevélből font bungalóban a tengerparton.


Forrás: barkaonline.hu

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése