2016. február 19., péntek

Peer Krisztina: Mi bántja a gyerek lelkét? 150 kérdés gyermekkori pszichés megbetegedésekről

Írta: Peer Krisztina
Kiadó: Tea Kiadó, 2015
Oldalszám: 208

Ha egy hideg estén a gyerek mezítláb rohangál otthon a konyhakövön, majd másnap felfázásra panaszkodik, nem esünk kétségbe a szükségesnél jobban. Pontosan látjuk az ok-okozati összefüggést. Tudjuk mi a teendő, a helyzet ismerős és átlátható. Nem így a pszichés eredetű megbetegedéseknél.  
Miért fáj a gyerek hasa állandóan?
Baj, hogy ennyire fél az idegenektől?
Túlságosan kötődik hozzám, biztos hogy egészséges felnőtt lesz belőle?
Eleget evett? Túl sokat evett? Biztos nem lesz anorexiás?
Lehet egy kisgyerek depressziós?
Normális, hogy nem szólal meg az óvodában?
Mi számít egyáltalán normálisnak?
Mit csináljak most?
Peer Krisztina, klinikai gyermek szakpszichológus és két kisgyermek édesanyja. Szociálpedagógusként kezdte pályafutását, dolgozott gyermekjóléti szolgálatban családgondozóként, és általános iskolában hátrányos helyzetű fiatalokkal is. Évek óta a Babanet és Kölöknet portálok szakértője.

Legyen szó csupán aggodalomról vagy tényleges intő jelről, a probléma soha nem egyszerű. Nehéz a szülőnek, a nevelőnek, de legfőképpen a gyermeknek. Ez a könyv igyekszik segíteni abban, hogy egy esetleges problémát minél előbb felismerjünk, és ezáltal az érintett gyermek és család minél előbb megkaphassa a szükséges segítséget vagy épp ellenkezőleg – megnyugtassa az aggódó anyukát: ez a gyerek tökéletesen rendben van.
„Ez a könyv olyan gyerekkori betegségekről szól, amelyek magatartási, viselkedési, érzelmi vagy gondolkodásbeli eltérésekkel járnak. Olyan gyerekekről szól, akiket előszeretettel hívunk „rossz gyerekeknek” – tesszük ezt anélkül, hogy pontosan ismernénk, mi rejlik a viselkedésük hátterében.”

Peer Krisztina kötete több szempontból is hiánypótló. Egyrészt hitelesen és emberien beszél a szülők és gyermekeik számára gyakran tabutémáknak számító gyermekkori pszichés megbetegedésekről, másrészt erős szakmai hátteret épít fel a leírtak mögé. Empatikusan közelíti meg a különböző problémákat, reflektálva a gyermek, a szülő, és nem egyszer a pedagógus helyzetére is.
A legtöbb osztályban van egy „rossz gyerek”. Akit a tanárok és a diákok is egyöntetűen felcímkéznek, aki akármit tesz, nem kerül ki ebből a kategóriából. Ha megpróbálunk visszaemlékezni, talán nekünk is beugrik valaki erről a hívószóról – hacsak nem mi magunk voltunk azok. Róluk szól ez a könyv.  „Olyan gyerekekről [..], akiket előszeretettel hívunk »rossz gyerekeknek« – tesszük ezt anélkül, hogy pontosan ismernénk, mi rejlik a viselkedésük hátterében.” (17.) A szerző egyértelműen amellett teszi le a voksát, hogy minden esetben járjunk utána, mi lehet a kiváltó oka a „rossznak”, „abnormálisnak” bélyegzett viselkedésnek, azaz derítsük ki, hogy mi bántja a gyerek lelkét?

A könyv tizenegy fejezeten keresztül veszi végig a lehetséges problémaköröket: a mindennapi problémáktól (az alvással, táplálkozással, szobatisztasággal kapcsolatban) a nemi identitás zavarán keresztül a viselkedési és fejlődési zavarokig. Az utolsó két fejezet ebből a szempontból kilóg a sorból – a X. fejezet a mese és játék fontosságát, pozitív hatásait fejti ki, kitérve például olyanokra, hogy milyen életkorban milyen meséket érdemes olvasni a kicsiknek; a XI. fejezet pedig a terápiás lehetőségekről szól, felkészítve a szülőket arra, hogy mit várhatnak el egy terápiától, és milyen típusai vannak a különböző foglalkozásoknak. Az utolsó, számozatlan fejezet pedig a különböző szolgálatokat (gyermekjóléti, családsegítő, pedagógiai) és a gyermekpszichiátria jelenlegi helyzetét tárgyalja hazánkban.
A szerkezet alapvetően hármas: „a fő szövegtörzs és az azt megszakító kommentek mellett a fejezetek végén egy-egy szakértői gondolat is szerepel, ami tudományos terminológiával és professzionálisan foglalja össze az adott egység betegségeinek legfontosabb tudnivalóit.” – fogalmaz a kötet szerkesztője, Mátyás Lara. A különböző fejezeteken belül minden esetben egy-egy kérdés a kiindulópont, például: Mi a generalizált szorongás? vagy Hogyan alakul ki a nemi identitás?, majd további, a fő témához kapcsolódó kérdések következnek. A szerző nagyon figyel arra, hogy olvasói érthető definíciókat kapjanak.
Peer hangsúlyozza, hogy a normalitás csak viszonyfogalom. Nincs biztos kritériuma, hogy mikor van például magatartási zavara a gyermeknek. Minden eset egyedi, és mindegyikük más és más megoldási mechanizmust használ annak érdekében, hogy megküzdjön a problémáival. Bizonyos helyzetekben, például  a gyász eseténél a bepisilés, szorongás még nem patologikus, sőt, ha a gyermek nem mutat semmilyen tünetet, inkább az adhat okot a félelemre. Némileg más a helyzet az olyan zavarokkal, amik fejlődési gondokhoz köthetőek, mint az autizmus.  Ebben az esetben nem külső tényező okozza a bajt, hiszen ez a betegség az idegrendszer betegsége. Azonban ilyenkor is jellemző, „hogy egyetlen olyan tünet sincs, amelyet önmagában diagnosztikus értékűnek tarthatnánk! A tüneteket mindig a fejlődés tükrében és a teljes viselkedéses kép ismeretében értékeljük.” (143.) A szülő ebben az esetben úgy segíthet gyermekének, hogy kielégíti a speciális igényeit és megfelelő szakemberhez viszi. Ahogy az egyik érintett anya fogalmaz: „A legfontosabb szerepem az életében a gyerekem segítése mellett az, hogy megfigyeljem a motivációit, a kiskapukat, ahol hozzáférhető, ahol keresi a kapcsolódást.” (145.)
Mindeközben ott sejlik a kötet mögött egy másik kérdés: mi bántja a szülő lelkét? Mikor inog meg abban a hitben, hogy jó szülő? Övé a felelősség a különböző zavarok esetén? Peer Krisztina egyetlen dolgot sugall ezzel kapcsolatban: hogy a szülő akkor „elég jó” szülő (és nem tökéletes – hiszen az nem is lehet), ha odafigyel a gyermekére, megfigyeli igényeit, és akkor reagál, amikor valóban szükség van rá. Ehhez sok segítséget ad a könyv azzal, hogy kérdezz-felelek formában, mintegy belehelyezkedve a szülő szerepébe teszi fel azokat a kérdéseket, amelyek megfordulhatnak a fejükben – hiszen elsősorban nekik szól a Mi bántja a gyerek lelkét?. Peer maga is gyakorló anyuka, ez pedig meglátszik a hangvételen, a megosztott tapasztalatokon. A beépített szülői kommentek szintén a szöveg lazítását szolgálják. Amellett, hogy az adott problémát jól illusztrálják, megmutatják azt is, hogy milyen, amikor nem csak elméletben kell például egy ADHD-s vagy autista gyereket nevelni. Vagy esetleg kettőt. Így kicsit enyhülhet a szülőnek az az érzése, hogy valaki olyan ad tanácsot neki, aki nincs benne az adott helyzetben, így nem is értheti meg. Egyszer-egyszer ezek a kommentek még ellent is mondanak a korábban leírtaknak, például a hiperaktivitás pozitívumairól szóló kérdés esetében, ezzel is mutatva az esetek egyediségét, de jellemzően inkább kiegészítik, árnyalják, aktualizálják a felvetett problémát.
A Mi bántja a gyerek lelkét? egyik legfontosabb üzenete, hogy a gyerekek nagyon jól gyógyítják önmagukat, de egyikük „sem úszhatja meg, hogy olyan negatív életeseményekkel találkozzon, amelyek felborítják  a lelki egyensúlyát.” (20.) A szülő hozzáállásának, segítőkészségének nagyon nagy szerepe van azonban abban, hogy a gyerek – saját, veleszületett temperamentumán túl – hogyan éli meg az adott problémát.  Sőt, vannak olyan esetek, mikor a szülő bajként él meg valamit, ami valójában a fejlődés velejárója, gondolhatunk itt például a mintha-játékokra (mikor a gyerek autó helyett egy skatulyával játszik, és azt nevezi ki autónak), de olyan tabukra is, mint a gyermekkori maszturbáció. Peer olyan kényes kérdéseket is mer feszegetni, hogy mi a teendő akkor, ha a fiúgyermekünk lányruhában akar óvodába menni. Azaz mikortól számít identitászavarosnak, és mikor van szó pusztán kíváncsiságról.
A kulcsszó itt is egyfajta aranyközépút: nem túlaggódni, de mégis odafigyelni az intő jelekre. És ami talán még fontosabb: a kialakult problémákat nem kudarcként, bukásként élni meg. Érdekes, hogy több szülő beszámolójában megjelenik az a momentum, hogy kívülről megbélyegzik viselkedésüket, nevelési módszereiket is, csak úgy, mint a gyereküket (lásd: a rossz gyerek): „Mindenki nevelési hibának tulajdonította a lányunk viselkedését (mi is), és azt mondogatták, hogy nem kellene engednem a »hisztiknek«.” (156.) – írja egy Asperger-szindrómás kislány anyukája. Peer Krisztina kötete abban is segítséget nyújt, hogy a szülők helyén tudják kezelni az adott zavart. Nem csak olyan szinten, hogy elviszik szakemberhez a gyermeküket, hanem saját lelkükben is. A Mi bántja a gyerek lelkét? tehát gyógyító könyv, a szó szoros értelmében.

(Forrás: http://olvasovanevels.gportal.hu/) 

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése