2015. szeptember 27., vasárnap

Változások a gondolkodásban (10-12 éves kiskamaszok)

Kiskamaszkorban a gyermekek gondolkodása is hordoz néhány olyan sajátosságot, amely korábban, kisiskoláskorban nem volt jellemző. A fiatalabb gyermekek inkább a közvetlenül megfigyelhető, konkrét dolgokról gondolkodnak. 

A kiskamaszok gyakrabban vonatkoztatnak el, nem kézzelfogható alternatívákat is megfontolnak, több lehetőség jelenik meg gondolkodásukban. A serdülőkor kezdetén a gyermekek gondolatai egyre gyakrabban irányulnak a jövő felé, elkezdenek rendszeres módon tervezni, előre gondolkodni. 
Ebben a korban a döntéshozatalt már többnyire megelőzi a lehetséges helyzetek széles skálájának átgondolása, gyakran használnak feltevéseket, hipotéziseket. Az egész gondolkodás elvontabb, filozofikusabb lesz, lehetségessé válik több szempont vagy több szabályrendszer egyidejű észben tartása. Mindez pozitívan hat az empátiára, azaz a beleérző képességre is, ami pedig alapjául szolgálhat a barátságok említett elmélyülésének.
A kiskamasz próbálja meghaladni a megszokás korlátait, egyfajta sajátos idealizmus jellemzi, ellentmondásokat tár fel, példaképeket keres, tehát lázadása korántsem öncélú, az építő jelleg dominál benne. Szülőként érdemes meghitt beszélgetések során kibontani az érés eme gondolkodásban megjelenő csodáit, és a számtalan, gyermekünket érdeklő téma közé becsempészni a pályaválasztás aktuális dilemmáját is.
A 10-11 éves korosztálynak a kedvencei az igazi hősök, a mondai hősök, a szabadságharc hősei. Ezért ennek a korosztálynak a kedvenc olvasmányai: a mondák, kalandregények, s olyan könyvet is szívesen olvasnak, melyekben a hasonló korúak váltják ki tetteikkel, magatartásukkal az elismerést.

FIÚK
A 10-11 éves fiúk leginkább a Pál utcai fiúk-típusú könyveket kedvelik ebben az időszakban, azonosítják magukat a regények leleményes hőseivel és ennek mintájára baráti csoportokba, bandákba verődnek.

LÁNYOK - Pöttyös könyvek
A lányok ebben a korban kezdik olvasni a kisregényeket.

Olvasói vélemények:
Fekete Gyula: Kincskereső Pipitér - a lélekturkászok biztos örülnének, ez volt a kedvenc könyvem a pöttyösökből, nagyon remekül tudtam azonosulni Pipitérrel, elég hasonló volt a sorsunk akkoriban, leszámítva, hogy én nem ástam fel a kastélyparkot, tekintve, hogy a mi inkább várunkból, csak a várárok maradt.
Magyar Katalin: Ének a küszöb előtt - klasszikus naplóformából induló lányregény, Zódor Klári folyton a súlyán aggódik, meg azon mikor köszönt be hozzá a szerelem, s aztán rácsodálkozik a küszöb előtt.
Sohonyai Edit: Macskaköröm - Sohonyai Edit egyik legjobb könyve, felnőttként is jókat lehet vidulni rajta: "Sokáig gondolkoztam azon, hogy mit kívánnék akkor, ha csak egyet lehetne. Azt hiszem, kiszúrnék a tündérrel, és egy varázspálcát kérnék.
Nagy Katalin: Szív a kerítésen - nem is emlékszem pontosan miről szólt, valami filmforgatás, falu, meg szerelem is volt benne, akkortájt gondolkodtam a fiúk szemszögéből miért nem írják le sose a történetet, még szerencse, hogy hamar a kezembe akadt az Egymás szemében Szilvásitól.
Jens Bahre: Nicky és a szerelem - az egyik kedvenc pöttyös könyvem volt, nagyon bírtam benne Nicky talpraesettségét, meg Jupp-ot, főleg a nevét. S elég ritka szituáció, hogy a 4 gyerekes apuka barátnő találásának története is szerepel egy könyvben.
Thury Zsuzsa: Angéla - nem szerettem benne sem Angélát, sem Valenta Gusztit, igazából az egész regényt sem szerettem. Nagyon didaktikusnak éreztem, az apuka disszidálása miatt a fiút kirekesztik, s a munkáscsalád kislánya lesz a megváltó barát számára. Nekem valahogy életidegen volt már akkor is a sztori.

(Forrás: http://olvasovanevels.gportal.hu/)

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése