2015. szeptember 28., hétfő

Az igazi mese

A meséket gyermekeinknek olvassuk, pedig valójában felnőtteknek szóltak. A legtöbb mesének fellelhető az eredeti változata, melyet a férfiak és nők téli estéken összegyűlve mondtak el egymásnak, melyek róluk szóltak, a saját mostoháikról, óriásaikról, sárkányaikról és démonaikról.
A mesék azóta sokat alakultak, és gyermekeink számára is elérhetőekké váltak. Megszülettek a különböző mesetípusok, az állatmesék, a fabulák, a falucsúfoló mesék, a hazugságmesék, a mondókamesék, a tanítómesék, a tréfás mesék, a varázsmesék és még számtalan típusú mese. Ma is sok mese születik, de nem mind szolgálja azt az ősi és nemes célt, amit az egykori mesék voltak hivatottak, az igazi mesék. Honnan ismerjük fel egy meséről, hogy igazi?

Orosz mesekutatók szerint az igazi mesék szerkezete megegyezik, csak a tartalomban különböznek egymástól. Az azonosságra azért van szükség, amiért egy kisgyermeknek a megszokott napirendre, a következetes nevelésre, és a tudatra, hogy anya, apa, ha el is megy dolgozni, mindig hazatér. Az ismétlődés megnyugtató, a megszokottság biztonságot ad. A mese világa a gyakori szófordulatokkal, az ismétlődő elemekkel, de már az azonos egyszer volt- kezdettel és ásó kapa-befejezéssel is megteremti azt a meghitt közeget, amelyben a gyermek szívesen tartózkodik.

 A valódi mese mindig egy problémás szituációval kezdődik. Mindjárt az elején megismerjük a szereplőket és a helyzetet, amelybe kerültek. A hős rendszerint útnak indul, eltávozik otthonról, hogy megoldja az előkerült problémát. Sokszor kap tiltó parancsot, vagy éppen utasítást, de a tilalom gyakran bizonyul gyengének, és a hős megszegi. Ilyenkor újabb bonyodalmak jönnek, és felbukkan az ellenség is boszorkány, ördög vagy akár állat formájában. Szerencsére azonban az ellenfeleken kívül mindig van olyan is, aki jó szívvel segít, ha a hősről kiderül, hogy neki is jó a szíve, így a vándor esélyt kap, hogy helyrehozza vétkét.

Számos próbán kell helytállnia, mire kezébe kerül az eszköz, például egy varázseszköz, aminek birtokában már felveheti a harcot, vagy mire megkapja az ajándékot, ami megkülönbözteti őt a többi utazótól, egyszóval mire olyan helyzetbe kerül, hogy szembeszállhasson a gonosszal. A baj megszűnik, a mesehős hazaindul, és ha nem veszik üldözőbe, és nem jönnek újabb bonyodalmak, akkor haza is ér. Felismerik, az álhősöket leleplezik, a rossz elbukik, a jó pedig megházasodik, trónra lép, esetleg más alakot ölt.

Miért szeretik a gyermekek a meséket? Mert róluk szól. Fejlődésük jól lekövethető. Születésükkel útnak indulnak, sok próbán esnek át, mire megtanulják, hogyan boldogulhatnak, ellenséget hősnek látva olykor csalódnak, nehéz akadályokba ütköznek, de végül segítséget kapnak, majd győzedelmeskednek, mert a jó jót érdemel és a rossz meg kell, hogy bűnhődjön.

Közben pedig rengeteget tanul arról, hogy a tilalmak megszegése megnehezíti az életet, arról, hogy akadályok jönni fognak, de nem kell félni, arról, hogy fel kell tudni ismerni az elesetett és a gonoszt, arról, hogy jótett helyébe jót várhatnak, és a mesék megerősítik a hitet, hogy megéri jónak lenni, mert a jó végül úgyis elnyeri méltó jutalmát.

Felnőve a gyermek, egyszer talán rájön, hogy annak, ami a gyerekszobában történt akár még nagyobb súlya is volt, mint ami ma a tárgyalóteremben. Talán felmegy a padlásra és lehozza a poros dobozokat, előveszi a régi mesekönyveket, abból olvas fel a gyermekének az esti mesefilm helyett, s talán még ő maga is okul belőle.

Hogy miért jobb a meseolvasás, mint egy rajzfilm a tévében, és hogyan szólnak a mesék a felnőttekhez? Következő részünkben idáig is eljutunk. 


(Forrás: http://olvasovanevels.gportal.hu/)

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése