2015. július 22., szerda

Kíváncsi Szerda 144.



Könyvborítónak nevezzük a kötött könyv borítóját, a kartonált könyv borítóját a kötéstáblát, a kötött könyvtáblát védő borítót illetve a fedelet is. Három részből állnak a könyvborítók: az első és a hátsó táblából (első és hátsó fedélnek nevezzük kartonált fedélnél) és a gerinc. Hangsúlyozott jelentősége van könyvészeti nézőpontból az első tábla rektó, vagyis arcoldalának, amit borítócímoldalnak (angolul front cover, szakkifejeződés maradt meg leginkább a régi név: borítócímlap), és a hátsó tábla rektó, vagyis hátoldalának, amit borítóhátoldalnak, vagy nagyon egyszerűen csak hátsó borítónak (back cover) hívjuk. A kartonált könyvek belső oldalait is igénybe vehetjük, és ezekre a legsűrűbben, mint a fedél második, vagyis harmadik oldalára hivatkozunk (kissé nevetségesnek tűnnének, ha az első táblát vezónak, illetve a hátsó táblát rektónak hívnánk.

(Forrás: wikipedia.hu és google.hu/kepek)



Milyen borítójú könyveket szereted jobban? Puha kötésű  vagy kemény fedeles?
 Miért ezt részesíted előnybe?

koalány: A kemény borítós könyveket abból a szempontból szeretem jobban, hogy tartósabbak. A puha fedelesek viszont könnyebbek, egyszerűbb magunkkal vinni, pl. táskában. De most, hogy belegondolok, nekem inkább puha borítású könyveim vannak, legalábbis az elmúlt években beszerzettek közül.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése