2015. március 17., kedd

H. C. Andersen: A rút kiskacsa

Még alsós általános iskolás lehettem, amikor utoljára konkrétan a magam kedvére olvastam mesét. Most, felnőtt fejjel, közel a 30-hoz, ismét kedvem volt meséket olvasni. Az egyik A rút kiskacsa volt.
Ismertem már korábban is már ezt a mesét felületesen, de most értettem meg a konkrét mondanivalóját.
Hans Christian Andersen megrázó műveket írt, még mesékben is. Andersen tágan értelmezte a mese műfaját, kutatta a benne rejlő lehetőségeket, és rájött, hogy a meséken keresztül minden elmondható az emberi lélekről gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Ennek a mesének a hősét háttérbe szorítják, társai kigúnyolják, önbizalomhiányos. A mese végére a rút kiskacsából szépséges hattyú lehet, ha van hozzá elég ereje és hite.



A történet röviden:
A rút kiskacsában, amikor végre-valahára kibújik az utolsó tojásból is az új jövevény,
akkor is csak csalódást okoz az anyjának. Olyan csúf, hogy az egész baromfiudvar szörnyülködik rajta. Keserves lesz az élete, mindenki csak bántja, gúnyolja. Mikor már az anyja is azt mondja, bárcsak ne látná többé, nem bírja tovább, otthagyja otthonát. Tovább tart szegény kiskacsa kálváriája, sehol nem fogadják be, senkitől sem kap szeretetet.
Egy napon azonban, amikor megpillantja magát a víztükörben, rájön, hogy ugyanolyan gyönyörű hattyú ő is, mint azok a pompás madarak, amelyeket már olyan sokszor gyönyörködve megbámult.
Üzenete:
A társai által kicsúfolt, háttérbe szorított kamasz is igen sokszor úgy érzi, hogy „rút kiskacsa” maga is.
A meséből erőt meríthet, visszanyerheti önbizalmát. A szegény ember fiából király lehet, a rút kiskacsából szépséges hattyú, ha van elég ereje és hite hozzá.
Számomra A rút kiskacsa története egy nagyon megható, megrendítő történet volt. Sajnálom, hogy –mint szinte minden Andersen mese- ez is szomorú véggel zárult. Jó lenne, ha a mai gyerekeknek iskolai anyag lenne Andersen mesékről tanulni, hogy megismerjék ezáltal a világot, az emberi kapcsolatok főbb mozgatórugóit.


(A bejegyzés megírásában segítségemre volt: http://olvasovanevels.gportal.hu/)

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése