Könyvfalók

Raven Slade gyakran megfordul apja elmegyógyintézetében – a borderline személyiségzavarral küzdő lány épp lábadozik legutóbbi öngyilkossági kísérlete után, és keresi a visszautat a valóságba. Raven folyamatosan küzd érzelmeinek törékenységével és a világ mozaikokra hulló követhetetlenségével, a véletlennek köszönhetően azonban egy olyan titok terhét is cipelnie kell, amely rossz fülekbe jutva katasztrofálisabb következményekkel járna, mint az ikertornyok elleni támadás.

A görög N17 terrorcsoport, az Iráni Népi Mudzsahedek és az FBI versenyt fut egymással, hogy megkaparintsák a lány tudatalattijában rekedt terrorakciótervet. Amíg mindenki a rejtélybe kódolt üzenet megfejtésén dolgozik, Raven az iszlám hit és a görög mítoszok világába téved, és saját fojtogató emlékei sötétjében tapogatózik. Vajon sikerül-e megtalálni a kulcsot, amely felszínre hozhatná az eltemetett információt, mielőtt túl késő lenne?

A Virágot Algernonnak szerzője csaknem harminc évvel első regényének megírása után ebben az izgalmas pszichológiai thrillerben is az elme titkait kutatja.

~

Melyik volt az a könyv, ami szerinted filmben jobban sikerült, mint maga a regény?

Becsületemre legyen szólva, végigrágtam magamat az összes köteten, de nem épp kellemes emlékeket hagyott maga után. Nagyon untam, piszok hosszú volt, egyszerűen nem az én könyvsorozatom. Az adaptációk viszont nagyon tetszettek, és mindig nagyon vártuk, hogy kijöjjön az újabb rész, mehessünk a moziba megnézni. Így a trilógia úgy maradt meg bennem, hogy könyvben nagyon uncsi, és kellett a feldolgozás hozzá. Látványos, izgalmas volt, a szereplők is bejöttek, szóval filmben nagyon a helyén volt minden.

Eszter: Hű, ez nehéz kérdés, inkább a fordítottja szokott előfordulni. De ha mégis választani kell, talán a Csillagainkban a hiba. Szó sincs róla, hogy nem tetszett a könyv, imádtam, de a film az valami embertelen jó lett, teljesen visszaadta a hangulatot.

Törpilla: Cecelia Ahern: Ui. Szeretlek c. könyv az a könyv, ami szerintem filmben jobban sikerült, mint maga a regény. Ez volt az első könyv, amit Cecelia Ahern-től olvastam. Igaz, a könyvből készült filmet sokkal korábban láttam már. Be kell vallanom őszintén, hogy a film sokkal jobban tetszett nekem, mint a könyv. 

A férfi gazdag és szexi. 

Ő Európa legáhítottabb agglegénye. 

És csakis őt akarja.

~

Eléggé bajban van az ember, amikor megjelenik egy újabb erotikus regény. Hogy miért? Mert először is ott van a mára már "kultikussá" vált Szürke ötven árnyalata, ami ezt az egész elindította (és amit rengetegen lehordanak, de nekem igazából tetszett - hál'istennek nem magyarul olvastam...), és ott van az Ulpiusos pornóregények végeláthatatlan sora (csak egy pár cím, említés szintjén: Asztal három főre, Vetkőzik a tanú, Loveclub, A rabul ejtett szűz...ezek nekem is megvannak, de még nem volt szerencsém hozzájuk... :DD), ami igen keserű szájízt hagyott sok olvasóban. Így ha meglátja valaki, hogy megjelenik egy újabb erotikus regény...hát nem igazán van oda tőle az ember. Viszont én azt mondom, hogy nem kell elkönyvelni egy-két sikertelen próbálkozás után az egész műfajt rossznak, mert igenis vannak kiemelkedő alkotásai. Én eddig hárommal találkoztam: A Szürke ötven árnyalata, a Sebző vágyak és a Szerelem színei.

"Hiányzik, nem is akármennyire. Mihelyt behunyom a szemem, megjelenik előttem a kék szeme, amelyben el tudok veszni, érzem az ujjait a bőrömön, az ujjakat, amelyek egy pillanat alatt lángba tudnak borítani, hallom a mély hangot, amellyel mintha csak simogatna. Halvány sejtelmem sincs, mihez is kezdhetnék."

Sokan mondják, hogy mindegyik egy kaptafára készül: adott egy gazdag, jóképű, megközelíthetetlen agglegény, egy két-ballábas, átlagos kis szende szűz és a szenvedély, ami kettőjük között az első percben fellobban. Ezt még megfűszerezzük egy-két sötét, gyermekkori emlékkel és perverz szexuális vágyakkal - kész a regény. De kérdem én, attól, hogy sok ilyen van, miért ne lehetne köztük pár jó történet is? Na de a Szerelem színeire koncentrálva...

Nekem tetszett. Kövezzetek meg, de nekem nagyon tetszett. Hogy miért? Azért, mert attól függetlenül, hogy hasonlóságot mutat a többi regényhez, mégis egyedülálló. Az első, amit észreveszünk, a szemet gyönyörködtető borító. Engem ez már megvett, és akkor még bele sem olvastam. Volt benne valami plusz, valami eredeti. És szerintem ez annak a bizonyos klubnak köszönhető. Régóta el szeretném olvasni Sasha Grey Juliette-társaság c. könyvét, ami szintén egy ilyen klubról szól, így örültem, mikor találkoztam ezzel a témával a Szerelem színeiben. Tabu ilyen dolgokról beszélni, de szerintem minden embert érdekel a lelke mélyén, hogy mi zajlik egy ilyen klubban. És ebből a könyvből meg is tudjuk.

Nagyon örültem Jonathan és Grace bimbódzó szerelmének, mert szerintem összeillenek, és jó volt látni az apró kis botlásaikat, mielőtt egymásra találtak.

A legjobban mégis az tetszett benne, hogy végre az elcsépelt "szado-mazo szexet kedvelő, gyermekkori démonaival küzdő, gazdag iparmágnás, a legkívánatosabb agglegény" típusú főszereplő egy reális karakter lett. Valljuk be, szeretnénk, hogy így legyen, de a valóságban nem léteznek azok a Christian Grey féle pasik, akik kitalálják a nő minden gondolatát és az első együttlét után iPadet ajándékoznak..nem...Jonathan egy olyan szereplő, aki teljesen elképzelhető, hogy a való életben is létezhetne: tudja, mit akar, de nem hagyja, hogy egy nő az orránál fogva vezesse őt. Ezért kedvelem Jonathant. :)

A könyv bővelkedik bonyodalmakban és vészjósló szereplőkben: a furcsa Earl-től, Jonathan apjától kezdve a mogorva japán üzletemberig. Mert hogy Jonathan nem egyszerűen gazdag, hanem egy angol nemesi család leszármazottja - hmm, érdekes.. :) Remélem, hogy meg fog jelenni a könyv folytatása, mert szívesen elolvasnám. :)

Grace

Jonathan

~

~~~

* Daelyn Rice visszafordíthatatlanul sebzett, és sorozatos elrontott öngyilkossági-kísérletek után elhatározta, hogy most már nem fog hibázni. Talál egy weboldalt, ami az öngyilkosságot tervezőknek van fenntartva - a www.through-the-light.com -ot. Ezen az oldalon Daelyn az életéről blogol, elmeséli a kiközösítésének történetét, ami egészen az óvodáig nyúlik vissza. Amikor nem a weboldalon lóg, Daelyn a magániskolájában van, ahol úgy ismerik, mint a fura lány, aki sosem beszél.

Aztán egy Santana nevű fiú napról napra a lány mellé ül iskola után, amíg Daelyn a szüleire vár, hogy hazavigyék. Habár Daelyn megmondta a fiúnak, hogy egyedül akar lennie, Santana nem adja fel. De már túl késő, hogy Daelyn beengedje őt az életébe...nem?

A National Book Award nyertes Julie Anne Peters rávilágít arra, hogy az iskolai piszkálódás hogy juttathatja a fiatalokat arra a határra, ahonnan már nincs visszaút.

Egy irodalmi programra hívnám most fel a figyelmeteket.

A Művészetek Palotája Európai hidak fesztiválja idei vendégországának felbecsülhetetlenül sokat köszönhet a magyar irodalom: az út a világirodalomba Németországon át vezet. Ez az est az eleven kulturális kapcsolatok talaján minden hivatalosságtól mentes, fergeteges műsort kínál a berlini falbontás huszonöt éves évfordulóján. Olyan estet, amelyen a Magyarországon is jól ismert Terézia Mora és Ingo Schulze Németországban is népszerű magyar írókkal, Esterházy Péterrel, Bán Zsófiával és Dragomán Györggyel beszélget majd az irodalmi kapcsolatok "motorjának" számító Dalos György moderálásával. A magyar származású német írónő, Terézia Mora elbeszélései, regényei, drámái, hangjátékai a kegyetlenségről és az irgalomról, vagyis az emberi létezés kiszolgáltatottságáról szólnak. A Drezdában született Ingo Schulze novellái, regényei pedig a német rendszerváltás nagy krónikájaként olvashatók, míg újabb esszéi tükröt tartanak a késő kapitalizmus és a globalizáció társadalma elé. Mindkettőjük legfontosabb művei magyarul is megjelentek.
A sanzonokat, kuplékat, világslágereket játszó, koncertjeire egyre szélesebb közönségréteget vonzó HANEM zenekar nemcsak újrahangszereli, de újra is értelmezi a dalokat, amelyekhez kortárs költők írnak új szövegeket. Ezúttal - kifejezetten erre az alkalomra - a német dalkincsből válogattak, Schumanntól a Rammstein együttesig, Rick Róbert zenei vezetésével. A Pelsőczy Réka rendezte estet Czakó Zsolt és Balogh Balázs háttérvetítése teszi teljessé.

Közreműködik: Terézia Mora, Ingo Schulze, Esterházy Péter, Bán Zsófia, Dragomán György

Moderátor: Dalos György.

Időpont: 2014. szeptember 15. 19.00

Nem jellemző rám, de mostanában több könyvet is félbehagytam, annyira untatott vagy annyira nem érdekelt a téma, olyan rossz volt az író stílusa. Veled elő szokott ez fordulni? Ha nem fog meg egy adott könyv, végigolvasod vagy félreteszed? Adsz egy esélyt a könyvnek, hátha "minden jó, ha a vége jó"? Ha félbehagysz egy adott olvasmányt, visszatérsz-e rá később?


Törpilla:  Ritkán hagyok félbe könyvet. Ha félbehagyok, akkor olyat, ami nagyon nem tetszik, borzalmas könyv.
Utoljára az ilyen könyv A szürke ötven árnyalata volt. A magyar megjelenése évében, 2012-ben olvastam ezt a könyvet, ami akkor és azóta is nagy sikernek örvend. Személy szerint nem értem, hogy miért lett ekkora siker. Ennek röviden az oka: szerintem egy nagyon borzalmas könyv. Olyannyira borzalmasnak, hogy végig se olvastam, hanem a 160. oldal környékén abbahagytam. Azóta e könyv miatt kicsit félek is, hogy ha hasonló témájú könyv milyen lesz, kicsit pesszimistán is állok hozzá. A rossz tapasztalataim ellenére ebben a témakörben azóta csak jobb könyvek akadtak a kezembe .(A trilógia többi részéhez már hozzá sem kezdtem.)

Márti: Velem is ritkán fordult elő, de volt már példa. Az egyik eset az, amikor mélyebb témát érint és valamiért nem tudok rá eléggé figyelni, akkor félreteszem és később folytatom. A másik az, amikor számomra érdektelenné válik a történet és feladom. Ez eddig talán egyszer-kétszer fordult elő.

Eszter: Nekem leginkább a hangulatomhoz kell, hogy igazodjon a könyv: ha nincs kedvem hozzá, félreteszem és később felveszem. Viszont ha úgy látom mondjuk a 100. oldal után egy könyvnél, hogy "mikor lesz már vége?", akkor abbahagyom. Van elég könyv a világon (és szerencsére a polcomon is), nem muszáj leragadni egynél, ami untat.

Előre leszögezem, hogy nem vagyok oda a krimikért, ennek fő oka, hogy többnyire unni szoktam őket. Michel Bussi könyve viszont felkeltette az érdeklődésemet, már a fülszöveg is nagyon biztató volt! 

A könyv két fő részre tagolható. Az egyik a múltbeli események, maga a tragédia és az évekig tartó nyomozás, amit apránként csepegtetve kapunk kézhez. A szerencsétlenség 1980-ban történik, a fedélzetén 169 emberrel a svájci-francia határon lezuhan az utasszállító. Az utasok között volt két szinte napra pontosan 3 hónapos csecsemő: A Vitral család és a Carvill család unokája. És a tragédiát senki sem éli túl, kivéve az egyik csecsemőt. Mivel azonban a szülők is az áldozatok között voltak, így a csecsemőt nem tudták beazonosítani. A mai világban bizony ez nem lenne kérdés, akkor azonban a DNS-tesztek még gyerekcipőben jártak és annak is számtalan oka van, hogy miért nem ismeri fel senki a 3 hónapos babát. 

Így aztán megindul a nyomozás és az ádáz harc az alsó-középosztálybeli Vitral család, illetve a dúsgazdag és befolyásos Carvill család között.

A Carvill család nem sajnálja a pénzt, a hivatásos nyomozás hoz egy eredményt, mely igencsak megkérdőjelezhető, így felbérelnek egy magánnyomozót, aki kerek 18 éven át kutat az ügyben, igyekszik minden részletet felgöngyölíteni és szinte már-már beteges megszállottsággal gyűjti az információkat. Mindazt, amit megtudott, egy füzetben összefoglalva átadja a túlélő lánynak 18. születésnapjára. Emilie/Lyse-Rose elolvassa a naplót és átadja testvérének, Marcnak, majd elpárolog.

És innentől kezdődik napjaink nyomozása: hova tűnt el Emilie/Lyse-Rose? Igazak-e a füzetben foglalt tények? Mi az igazság, ki hát a rejtélyes túlélő?

Izgalmas könyv, az biztos. Az információkat apránként csöpögtetve igyekszik fenntartani az olvasó érdeklődését, engem elejétől a végéig borzongató izgalom járt át, bár sajnos a könyv végén nagyjából összeállt a kép, és a végkifejlet nem lepett meg annyira, mint vártam. Mindössze ez az egyetlen tény, ami levont a könyv élvezeti értékéből, de az biztos, hogyha krimi, akkor ilyen krimi!!!

Kicsoda valójában a százhatvannyolc emberéletet követelő repülőszerencsétlenség egyetlen túlélője, a három hónapos csecsemő, akit a média Szitakötőnek nevezett el 1980 karácsonyán? Két család harcol érte foggal-körömmel, az egyik dúsgazdag, a másik szegény.
Tizennyolc évvel később mozgásba lendülnek az események: egy nagyvonalúan megfizetett magándetektív azt állítja, rájött az ügy végső megoldására. De golyót repít a fejébe. Vagy meggyilkolták? Éveken át írott füzetében részletesen összefoglalja az egész nyomozást. Párizsban, Normandiában, a Jura hegységben és Törökországban bonyolódik az izgalmas történet, míg végül lehull minden álarc. Kik keresztezik Szitakötő útját? Miért történik körülötte annyi rejtélyes haláleset, gyilkosság, öngyilkosság?
Michel Bussi hatodik, nagy sikerű, számos díjjal kitüntetett krimije tavaly jelent meg hazájában, máig 275 000 eladott példánnyal büszkélkedhet, és hamarosan film is készül belőle, eddig tizenkilenc nyelvre fordították már le.

Új rovatot indítunk, ahol megmutatjuk, hogy milyen kötetekkel gyarapodott a polcunk és az elolvasásra váró könyvek listája az elmúlt hónapban. Ebből már nagyjából látható lesz, hogy milyen bejegyzések fognak születni. 

Kritta: Augusztusban igen szerényen csak két könyvet szereztem be. Egy nagyon helyes mesekönyvet és egy életrajzi kötetet, ami egy olyan emberről szól, akitől nem áll távol a Való Világ. 

Ian Whybrow: Szeleburdi szurikáták-A felejthetetlen sivatagi kaland. Ajánlott korolsztály 7-10 éves gyerekek. 

Törpilla: Több kiadó nyárvégi  nagy akcióinak köszönhetően augusztusban egy kisebb összeget költöttem könyvekre.  Az alábbi könyveket szereztem be az elmúlt hónapban: 

Rebecca Shaw: Az új lelkész

Alex Miller: Lovesong

Zsolt Ágnes: Éva lányom

Benedek Szabolcs: A vérgróf

Benedek Szabolcs: A vérgrófnő

Benedek Szabolcs: A vértanú

Carola Dunn: Daisy és a télikert rejtélye

 Jessica Beck: Cukormázas gyilkosság

M. C. Beaton: Hamish Macbeth és a nagy lazacfogás

Jacqueline Winspear: Maisie Dobbs és a háborús rejtély