2013. április 28., vasárnap

Sheila Hocken: Emma meg én

9:52 0 Hozzászólás
Kutyás könyv a könyvtár "Újdonságok" polcán! Sheila Hocken: Emma meg én című, 1977-es könyvét ugyanis most (2012-ben) újra kiadták! Mivel rég olvastam már állatos könyvet, és valami aranyosra és meghatóra vágytam épp, ki is vettem a könyvtárból.
A történetet egyes szám első személyben meséli el Sheila, aki születés óta látássérült, és a látása sajnos egyre csak romlik. Éppen ezért vakvezető kutya segítségére szorul. Így kerül a képbe Emma, a labrador, akit egy kiképző központban kap meg, és egy összeszoktatós gyakorlat után élete részévé válik. Nagyon tetszett, ahogyan leírja, hogy a vakvezető kutyával hogyan kell bánni, miként lehet összehangoltan "működni". Emma ugyanis mindenhova kíséri ezentúl a lányt: dolgozni, busszal, gyalog. 
Közben feltűnik egy férfi is Sheila életében. Ez a kapcsolat, bevallom, számomra egy kicsit furcsa volt. Részletesen nem volt leírva, hogy mi történik kettőjük között, csupán annyi, hogy a férfi nős, és a lánynak négy évet kell várnia rá. Szóval olyasmi, mint romantikus szál, nincs a könyvben, itt valóban a kutyán, a kutyával való kapcsolatán van a hangsúly.
Vannak vicces részek is, ami a látássérültek szerencsétlenségéből ered, pl. amikor még a barátnőjével lakik, és azt hiszi, kiszökött az egyik egér. (Ugyanis nemcsak kutyája van, hanem más állatot is tart - pl. később macskát is.) A könyv egyébként azt is jó bemutatja, hogy a vakok milyen természetesen mozognak környezetükben - egy látó ezt nem is mindig gondolná.
Majd felcsillan a gyógyulás reménye egy orvos személyében: vajon Shelia visszanyeri látását? És akkor mi lesz Emmával?
Kedves, aranyos kis történet, kutyarajongóknak kötelező!

2013. április 27., szombat

A Geopen Könyvkiadó új sikerkönyve?

8:07 0 Hozzászólás
Május 10-én jelenik meg a Geopen Könyvkiadó gondozásában, Benjamin Percytől a Vörös hold.

"Az Egyesült Államok-beli Oregonban élő fiatal író tehetségét számos irodalmi díj bizonyítja. A Vörös hold című regénye városi fantasy, természetfölötti thriller, szerelmi történet és társadalmi példázat. Tükröt tart elénk, hogy szembesüljünk félelmeinkkel és ösztönös énünkkel. Hamingway prózáját idéző, sajátos irodalmi horrortörténete több mint félelmetes…

hazai borító képe, jelenleg még nincs
Patrick Gamble sosem gondolta magáról, hogy különleges, míg egy napon föl nem száll egy repülőgépre, ahonnan egyedül ő kerül ki élve. Claire Forrester akkor jön rá, mennyire más, mint a többiek, amikor a kormány emberei berúgják a ház ajtaját, és meggyilkolják a szüleit. Chase Williams, az amerikai Oregon kormányzója sem nagyon tér el az átlagtól. Kissé megalkuvó, részrehajló politikus, aki végül is arra esküdött fel, hogy védelmezi az Egyesült Államok lakosságát a köztük járó gonosztól, de egyszer csak szörnyű felismerésre ébred. A fenyegetés pedig rettenetes, és ott van testközelben. Eddig kordában tudta tartani a törvény, az erő és legfőképpen a gyógyszerek, de a megdöbbentő történet hősei már tudják, hogy bármikor elszabadulhat a pokol. Mert hamarosan eljön a vörös hold éjszakája, amikor egy felismerhetetlen világ születik, és megkezdődik az emberiségért vívott harc…"
 



Gyereksarok 30.

7:55 0 Hozzászólás

Bonny Becker: Medve aludni megy

Kiadta: Pongrác Kiadó (2011.)
Oldalszám: 44
Ára: 2700
Bár "hát"-tal nem kezdünk mondatot, de akkor is: Hát ez a könyv valami szenzációs volt! Nagyon tetszett Gyerkőcömnek és nekem is, olyan jókat kacagott rajta, miközben felolvastam, hogy öröm volt nézni. :o) Igaz, hogy egyelőre még csak a könyvtárból van meg nekünk a mese, de muszáj lesz beszerezni, annyira édes.

A két főszereplőnk Medve és Egér. Medve csak teljes csöndben tud elaludni. Igen ám, de aztán egy este bekopogtat hozzá az Egér, hogy nála töltse az éjszakáját. Megsúgom előre, nem lesz ám csendes. ;o)

Nagyon aranyos történet, csak ajánlani tudom a figyelmetekbe. Esti felolvasáshoz tökéletes!

írta: Niki

Nők uralkodnak a Desmond Elliot díj listáján

7:54 0 Hozzászólás
Jenni Fagan, Anna Raverat és Beatrice Hitchman 
Kép forrása
Joanne Harris szerint:
"A Desmond Elliot díj egy mérföldkő a szerző karrierjében."

A díj az egyik legrangosabb elismerés a debütáló szerzők közt az Egyesült Királyságban és Írországban.
Április 25-én tették közzé az idei 10-es listát, amin a női szerzők uralkodnak. Ugyanis 7 nő és 3 férfi szerepel rajta. Közülük viheti majd el valaki június 27-én a díjat és a mintegy 10.000 fontot.

2013. április 24., szerda

A.O Esther: Összetört glóriák

19:53 0 Hozzászólás
                             Elveszett lelkek

Kíváncsian vártam ezt a könyvet több okból is. Egyrészt alig ismerek valamit és valakit a mai magyar írók és műveik közül. A legfiatalabb magyar író akit az utóbbi nem tudom megmondani, hogy hány évben olvastam, szóval ő 80 évhez közelít. Éppen ideje volt, hogy a fiatalabb korosztályról megtudjak valamit és a hangzatos Összetört glóriák cím jó kezdetnek tűnt. Másrészt sok olvasó véleményét olvastam  és alig volt olyan, akinek ne tetszett volna, ezért nagy várakozással vettem kézbe.

Az első csalódásom az volt, hogy nem értem miért kell egy magyar írónőnek  a magyar nyelven írt könyvét idegen hangzású névvel kiadni. Persze tudom Rejtő Jenő óta, hogy miért van ez, de mégsem tetszik.

Általában nem szoktam a borítóról értekezni, de most nem tudom kihagyni, mert egyszerűen nagyon szép, ízléses , jó ránézni.  Ezen kívül nem holmi vacak papírból készült, egy biztos, hogy egy egész baráti kör körbe adhatja egymásnak, akkor is a könyvespolc dísze marad.
Az írónő blogjában olvastam, hogy Sophielt, a főhősnőt ábrázolja a borítón látható lány. Én egy kb. 8 éves kislányt látok, aki koraérett az érzéki szája és kipirosodott arca miatt és a tekintete végképp nem a jó és kedves Sophiel, inkább egy magát jó kislánynak mutató rossz kislány tekintete, aki valami nem jó és nem  kedves dolgon töri a fejét.
Ha kézbe veszek egy könyvet először mindig átnézem a nem  a történethez tartozó dolgokat. A harmadik lapon végül is megtalálható az író nő magyar neve, ennek örülök. Az is nagyon tetszik, hogy Köszönetnyilvánítás van a könyv végén, ezt én mindig szeretem, most is többször elolvastam, nagyon kedves és őszinte.
Jó dolog, hogy a fejezeteknek címeik vannak, mert én sokszor jártam úgy, hogy elfelejtettem használni az egyébként nagyon szép, selyem fényű könyvjelzőt, de a fejezet címekből könnyen rájöttem hol jártam.

Szintén az írónőtől tudom, hogy a fantasy és romantikus jelzők illenek a könyvre, de szerintem kimaradt egy szó: horror. Vagyis én azt mondom, hogy horror, fantasy, romantikus.
Amikor film bemutatóba nézek bele és azt látom, ami ebben könyvben túlnyomó részt szerepel, akkor biztosan nem nézem meg a filmet utána. Szerencsére  az általam olvasott vélemények titkolták a felhasogatott húsból ömlő vért, az félelmetes tüzes ostort, a gyerekeket és nőket rab láncon tartó élőhalottakat, a tűzben elégő emberi húst és só bálvánnyá változó mindenféle lények halál sikolyait és még sorolhatnám a majdnem minden fejezetbe előforduló ijesztő jeleneteket. Mindezektől függetlenül mégis élvezet volt olvasni a könyvet. Nem volt sem unalmas és azért annyira hátborzongató sem. Talán azért is mert folyamatosan figyelni kellett az újabb és újabb szereplőkre és arra , hogy most az illető valóságos lény , vagy angyal , vagy a kettő között, esetleg valaki, akinek a lelkét elrabolták, a teste pedig élőhalottként jön-megy.
Szerettem az egyes bekezdések között időnként felbukkanó dőlt betűvel szedett elmélkedéseket, amik néha kijelentésként néha kérdésként íródtak . Olyan gondolatok , amelyek sokunkat foglalkoztatnak a helyes és a helytelen kiválasztása közben.
A rengeteg helyszín közül nekem a fák tetején élő manók világa tetszett legjobban. Elgondolkoztam,  hogy kik lehetnek azok a kicsik, akik egyszer csak "odaszületnek". Választ nem találtam a  könyvben, de a saját elképzelésem nagyon megnyugtató volt.
A leghátborzongatóbb  helyszín a megbélyegzéskor volt és az utána következő két bál, mindenféle lényekkel, szerencsére a  kinézetük részletezését kihagyta az írónő.
A legnagyobb hiányérzetem azért volt,mert elfért volna egy kis humor a történetbe. Szerintem Joshua volt az a karakter, aki képviselhetett volna egy kis humoros vonalat.

Nagyon szép és méltó a könyv külleméhez a két illusztráció, a "köszönöm" oldal az utána következő grafikával. Számomra meglepetés volt, még sose láttam ilyet.

Nem vagyok benne biztos, hogy ismerni akarom Sophiel további kalandjait, de örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet . Nagyon jól megírt könyv,  még akkor is,  ha engem a téma nem vonz.

Kíváncsi Szerda 29.

8:00 0 Hozzászólás
Sokan, sok félét kérdeztünk már, így igencsak fejtörést okozott, hogy most mit kérdezzek tőletek.
Aztán beugrott.
Szeretem azokat a könyveket, amikben ételekről esik szó. Amik olvasása közben szinte érzem az illatokat, kedvet kapok egy étel megkóstolásához, esetleg megfőzéséhez is.
A kérdésem pedig a következő.

Melyik könyv a kedvencetek, ami hasonló stílusban íródott? Volt amilyen ételt megfőztetek már a könyv hatására? A receptet is megosztjátok velünk?

koalány: Anthony Capella: A szerelem étke című könyve jutott az eszembe, amely azonkívül, hogy egy Rómában játszódó szerelemi történetet (háromszöget) mutat be, tele van finom olasz ételek receptjeivel - lévén a főszereplő pasik közül az egyik szakács. Sajnos nem tudok idemásolni receptet, mert azóta már elcseréltem ezt a könyvet. Egyébként itt írtam róla még korábban. 

2013. április 23., kedd

Moldova György: Az Őrség panasza

20:00 0 Hozzászólás
Nagyon kedvelem Moldova György műveit, de a riport könyvei idáig valahogy elkerülték a figyelmemet. Pedig szép számmal jelentek meg ebben a műfajban is könyvei,  tudtam róluk, hiszen kiadásuk idején nagy visszhangja volt valamennyinek. A társadalom változatos képét mutatja be ezekben a riport könyvekben, közülük  Az Őrség panasza  az ország egyik eldugott tájegységével foglalkozik.
Mielőtt belekezdtem az olvasásba kénytelen voltam belátni, hogy nem tudom pontosan hol van az Őrség.
Az Őrség az a tájunk, amely a nevéből is tűnik, határvidéken van ,méghozzá olyan határvidéken, amely a Trianon előtti Magyarországnak is határvidéke volt. Nyugat-Dunáltúlon Vas megye dél-nyugati , Ausztriával és Szlovéniával  határos területén helyezkedik el.
 A riport könyv is földrajz órával kezdődik, az író nyilván tudta, hogy olvasói közül sokan szorulnak egy kis felvilágosításra ezen a téren. A földrajz óra után történelem óra következik, a tájhoz ugyanis fontos történelmi tények is tartoznak, elsősorban az, hogy az itt élő népek, akik ősidők óta a mezőgazdasági munkájuk  mellett a határőrséget is ellátták , ezért évszázadokon keresztül a különleges szabad paraszti státuszban éltek. Vagyis nem jobbágyok voltak, a megművelt föld a saját tulajdonuk volt, mellette ingyen , mintegy hazafias kötelességből őrizték a határt is a betolakodók ellen. Így volt ez egészen addig, amíg egy nagyrabecsült nemesi família  a Batthyány család úgy döntött , hogy az  Őrség területe az ő birtokuk és a szabad parasztokból jobbágy lett. Perek sorozata zajlott több évszázadon át, de az őrségiek csak az 1848-as jobbágy felszabadításkor kapták vissza önállóságukat.
A táj nevét  néhány települése is őrzi, közülük legfontosabb város Őriszentpéter. Itt élt az író fél évig és innen járta be a környező  néhány fő patak által felosztott dombvidéket. Az ismerkedés középpontjában természetesen az itt élő emberek álltak, általuk derült ki miről panaszkodik is Őrség.
Egy olyan könyvet tarthattam a kezemben, amely úgy mutatott be és szertetett  meg egy számomra ismeretlen tájat, hogy magáról a táj szépségéről alig esik szó, mégis az emberekkel való beszélgetésekből az derült ki, hogy érdemes lenne itt eltölteni jó pár hetet, mert nyugalom van, nincsenek nagy városok, sokat lehet kirándulni, rengeteg emléket őriz ez a vidék. Pedig nem is az volt a cél, mert tényleg minden korban megvolt az indok, hogy az itt élők mostoha gyereknek érezzék magukat. Az író a tőle megszokott alapossággal kitér minden területre, de azért a középpontban a legfontosabb dolog, a föld áll. A panaszok is főként ebből adódnak. Az Alpok közelsége miatt egészen másként kell itt a mezőgazdasággal foglalkozni, mint a síkvidékeken és ehhez a munkához nagyon kevés megértést és segítséget kaptak az itteniek.
Szívesen ajánlom ezt a könyvet annak a figyelmébe, akit érdekel egy eldugott, békés kis világ és  a 40 évvel ezelőtti múlt valósága.
A könyvet a Magvető Könyvkiadó adta ki, én a 3. kiadást olvastam ami 1987-ben került a könyvesboltokba.


2013. április 22., hétfő

Bibi

1:30 0 Hozzászólás
Gárdonyi Géza: Bibi

Nagyon szeretem Gárdonyit, szépen ír és amit ír, az is közel áll a szívemhez. Nem csalódtam a Bibi című kisregényében sem. Wak Lukács, az árva fiú, aki az intézeti évek után úgy dönt, papnak áll és az apró faluban, Iharszegen lángra a gyúl szíve az árva kislányért, Bibiért. Gyakorlatilag ez a történet gerince. Azt nem tudtam meg, hogy Bibi miért olyan nagyon különleges, hiszen se nem kifejezetten okos, és úgy érzem, nem is túl szépséges. Dehát ilyen az igazi szerelem: nincs magyarázat, nincsenek miértek.
Nagyon erős hangulatú könyvecske... Az elején annyira elhittem, ahogy Lukács mesél az érzéseiről, a fájdalomról, amiért őt sosem ölelték anyai karok, őrá sosem figyelt senki, hogy újra át kellett gondolnom és olvasnom Gárdonyi életrajzát: nem, ő nem volt árva, ő szerető családban nevelkedett. Annyira valóságosak voltak számomra Lukács szavai...

Természetesen nálam Az én falum maradt a kedvenc, de A Bibi is az egyik legjobb Gárdonyi az általam olvasottak közül.


10/10

2013. április 21., vasárnap

Nyerges András: Voltomiglan

8:00 0 Hozzászólás
Amilyen kicsi, vékonyka könyv, azt hittem volna, hogy néhány nap alatt kiolvasom. Jó, túl sokáig tényleg nem tartott, de néhány napnál mindenképpen tovább, mert tartalmasabb, lassabban emésztős, mint amit a kinézete sugall.
Érdekesen megközelített önéletírás ez, megint egy olyan könyv, ami mintha élő közvetítés lenne, mintha ott ülnék az íróval szemben, és mesélne. De nem is mesélne, inkább csak úgy címzett nélkül dőlne belőle a szó, szabadulnának fel az emlékek, és mondaná, mondaná... Ritka, hogy valaki olyan képszerűen tudja visszaadni a kisgyerekkori emlékeit, ahogy maga előtt látja, ha rágondol, úgy, hogy a hallgató számára is érdekes lesz. Magunk elé tudjuk képzelni, beleélni magunkat, felismerhetjük magunkban az ötéves Nyerges András érzéseit, pedig valójában soha nem élhettük át ugyanezeket - legalábbis én és a korosztályom szerencsére nem.
Lassan bontakozik ki a kis András családi háttere, valahogy úgy, ahogy ő is megérti kicsiként: zsidó anya és katolikus apa gyermeke, mélyen vallásos katolikus nagymama és a másik oldalról tudós, racionális, ateista zsidó nagypapa unokája a második világháború utolsó éveiben és az utána bekövetkező korszakban. A könyv az ötéves korától huszonévei elejéig tartó életszakaszt öleli fel, a kiskori emlékek részletesebbek, a végén már magáról, az akkori életéről nem is mesél, csak az előzőekkel összefüggésben: hogy milyen családi titkokat tud meg fiatal felnőttként, amik megmagyaráznak vagy befolyásolnak - esetleg befolyásolhattak volna - korábbi történéseket. Családrajz egy különleges családban, egy különleges történelmi korban, gyerekszemmel humoros sztorik, veszekedések, feszültségek és annak az emléke, hogy a maga módján mindenki mindenkit nagyon szeretett... és különösen őt, a kicsit, akinek mindent meg akartak adni, kipárnázni ezt a kemény világot. Az emlékekből számomra az derült ki, hogy amennyire lehetett, ez sikerült, de persze egy ilyen vegyes családban gyereknek lenni a háború alatt és után nem múlik el nyom nélkül. Nyerges András pedig nyomot hagy a könyvével, belátást enged az olvasó számára, emléket állít a családjának, és mindezt méltón teszi.

2013. április 20., szombat

Kantibuk - Álmok völgye - Vérző szüvek és más tört énekek

14:45 0 Hozzászólás

Vannak az életemben olyan könyvek, melyeket gyakran leveszek a polcomról, vagy többször is elolvasok. Úgy szoktam ezt csinálni, hogy évente, két évente újra olvasom a kedvenceimet.

Ezzel a kötettel másként volt, ugyanis egymás után olvastam el 3-szor mielőtt még eltettem volna. Aztán meg úgy eltettem, hogy egyszerűen nem találtam meg. Na - gondoltam - szépen vagyunk, nem szoktam elveszíteni egy könyvemet sem, vajon hol hagytam? Kerestem, kerestem, aztán végül csak előbukkant két nappal ezelőtt. A párnám alatt volt. :-)) A díszpárna alatt, amelyet nem igazán szoktam használni, de így utólag emlékszem, hogy oda tettem, mert a lánykám mindig nézegetni akarta, de inkább bele rajzolt volna, azt meg csak nem engedhetem. A díszpárna pedig a nappaliban volt, amit nevével ellentétben elég ritkán használunk. Így fordulhatott elő, hogy hetekig kerestem és kerestem. :-)

Hogy mit szerettem ennyire ezen a könyvön? Ugyanazt, amelyet a szerző testvére által írt könyvben szerettem. :-) Mindent.


A kötet novellákat tartalmaz, és már említettem egyszer azt hiszem, én nem kifejezetten szeretem a novellákat. Mert rövidek, mert nem lehet őket hosszan olvasni. Most mégis a kedvenceim lettek. Legalábbis a Simon-fivérek novellái. :-)


Mesélek néhány apróságot a szerzőről, aki Kantibuk néven írt. Polgári nevén írónk Simon József névre hallgat, a Kantibuk számára egy becenév, melynek történetéről a kötetben olvashatunk. Érdekes sztori, hogy Józsefből hogyan lett Kantibuk. Egyébként az úriember Vas megyéből származik, Bejcgyertyánosból, ahol gyermekéveit is töltötte, és ahol számtalan kaland megesett vele.
A képen a szerző szerepel. (Forrás)


Néha belegondolok, milyen jó lehet, hogy ha valaki képes az életét novellákon keresztül bemutatni, s mások számára is érdekessé tenni. Nem biztos, hogy nekem menne, de Simon úrnak bizony ment. Remek történeteket olvashattam gyermek- és ifjúkorából, majd felnőtt énjéből is kaphattam némi ízelítőt.

A könyv tulajdonképpen egy szerelmi történetet mutat be, amely nem igazán happy end, de mégis jól végződik. Legalábbis számomra, hiszen - véleményem szerint - a szerző az akkor tapasztaltak miatt lett olyan ember, amilyen most, s annak a "ifjúkori szerelemnek" köszönhető többek között az is, hogy könyvét olvashatjuk.  Persze, ha valaki megijedne attól, hogy szerelmi történetet olvasson, ne tegye! Mármint ne ijedezzen, mert a szerelem Kantibuk könyvében nem kizárólagosan van jelen, hanem fel-felbukkan a történetben, s a láncszem szerűen összekapcsolódó novellákban.


Engedjétek meg, hogy egy kedvenc részt idézzek a könyvből. Talán e kis részlet segítségével jobban megértitek, hogy miért is tetszettek a novellák annyira.

"Később sok minden megesett a Nagyrét széliben meg a komló mocsarában - nem volt az igazán félelmetes hely annak, aki jól ismeri. Nekünk meg ugyancsak volt időnk megbarátkozni minden fával, bokorral, a meleg források nyári bűzével, téli csobogásával. Soha nem teltek olyan szépen az órák, mint az első csalitból sodort szivart, és a vele járó hányást követően: mikor a kisebbek csodáló tekintetétől övezve szinte érezted a megemberesedést. Hanem a kor is bajjal jár."

Másik kedvencem a sok közül egy mondat, ami egyszerűen csak tetszik. :-)
Az Esztergályos c. novellából való a részlet, mégpedig az első mondata ez. Így hangzik:

"Meglehet előző életemben szú voltam, ezért imádom úgy mostaniban is a faforgács illatát."

Ezek után nem igazán tudok mit mondani, csak annyit, hogy olvassátok el Kantibuk könyvét, mert nem fogjátok megbánni.
Én csak egy dolgot bántam meg vele kapcsolatban. Azt, hogy nem tudtam elmenni a nem régen megrendezett író-olvasó-könyvbemutató találkozóra, pedig szerettem volna. Remélem lesz még ilyen alkalom, és én is ott lehetek a program első soraiban.


A kötet adatai:
Szerző: Kantibuk - Simon József
Kiadó: Magánkiadás - Simon József
Kiadás éve: 2006
ISBN: 963 059 3
Borító: puhatáblás, ragasztott
Oldalszám: 141 p
Ár: 980 ft
Forrás: szerzőtől
Hozzá juthattok: néhány webáruházon keresztül, de gondolom, ha valaki szeretné megvenni, és szól miatta nekem, akkor felveszem a kapcsolatot a szerzővel, és megoldjuk a vásárlást.

Gyereksarok 29.

7:20 0 Hozzászólás

Csukás István: A radírpók

Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó (2010.)
Oldalszám: 32
Ára: 1699
Miközben böngészgettem a könyvtár gyerekrészlegén, megakadt a pillantásom A radírpókon és beugrott, hogy a Szegény Gombóc Artúr azzal ért véget, hogy Pom Pom beharangozta a radírpók történetét. Vajon miről szólhat a története?

Úgy tűnik, hogy szegény Gombóc Artúr, bár mire megérkezett Afrikába, már fordulhatott is vissza, de mindenesetre épségben hazatért. Viszont amilyen falánk egy madár, ebben a részben bizony jól ráfarag. Kalitkába zárják, ahonnan nincs menekülés. Hacsak, Picur fel nem kutatja radírpókot és meg nem kéri őt, hogy radírozza ki azt, ami a szabadulásához szükséges. ...

A történet nagyon bájos, már megint visszarepültem az időbe, amikor ovis kislányként vacsora közben nézhettem a TV macit és benne pl. a Pom Pom meséit. Imádom! Igazából nem is Gyerkőcnek vettem ki, hanem magamnak. :oP Ez az igazság. :oD

írta. Niki

2013. április 19., péntek

Friss megjelenések

13:11 0 Hozzászólás


Philip K. Dick: Az utolsó szimulákrum című könyve megjelenik április 25-én az Agave kiadó gondozásában.


Tartalmából: 

A HATALOM CSAK EGGYEL OSZTHATÓ.
A háború dúlta Földön a sors és a körülmények egy különös csoportot hoznak össze: egy fasisztát, aki államcsínyt tervez, egy zongoristát, aki az elméjével játszik a hangszeren, egy First Ladyt, aki mindent a kezében akar tartani, és az utolsó praktizáló pszichiátert. És miközben a társadalom tetején állók a hatalomért marakodnak, az elnyomott alsó osztály kezd magához térni a kábaságból, egyre többet kérdez, egyre inkább tudatára ébred helyzetének és erejének.
Philip K. Dick ebben a regényben is rá jellemző módon időutazásból, pszichoterápiából, telekinézisből, androidokból és neandervölgyi mutánsokból gyúr egy olyan történetet, amelyben összeesküvés összeesküvést ér, és szokás szerint semmi nem az, aminek látszik.


Agave kiadó
208 oldal
Fordított: Pék Zoltán

Jövő szerda éjfélig 35% kedvezménnyel lehet előrendelni könyvet.
http://www.agavebolt.com/777-az-utolso-szimulakrum.html

Sarah Fawkes: Amit csak Ő akar

10:30 0 Hozzászólás
Érdekes könyv került a kezembe nemrég, mégpedig kedves bloggertársaim és a Hangos Könyv Kiadó jóvoltából. Sara Fawkes könyve sokak szerint A szürke ötven árnyalata mintájára/stílusában íródott, de nekem ezzel kapcsolatban nem volt összehasonlítási alapom, ugyanis azt nem olvastam. Várakozással tele kezdtem el olvasni, és meglepetések sora ért. 
Nos igen, az "Amit csak Ő akar" cím sokat sejtet, az alcímmel együtt (A szenvedély fogságában) pedig még ennél is többet. Erotikus thillerről van szó, ezt tudtam, de ami a lapokon olvasható, arra azért mégsem számítottam! Az elején vegyes érzelmeim voltak a könyvvel kapcsolatban: bevallom őszintén, hogy olvasás közben megemelkedett néha a pulzusszámom- az elején. De ahogy egyre jobban bonyolódtunk bele a történetbe, egyre inkább azt akartam, hogy legyen már vége. Ritkán írok ilyet könyvről, de összességében nekem nem jött be...
Kezdjük az elején: adott egy fiatal nő, valahol az USA-ban. Évet nem tudunk, de olvasás közben azért rá lehet jönni, hogy valamikor napjainkban játszódik a sztori. Lucy Delacourt a főhősnő, aki egy nagyvállalatnál alkalmi munkát végez, szingli, és olyan "semmi különös" életet él. Egy ideje reggelente együtt liftezik egy jóképű pasassal, és a könyv harmadik oldalán már szexelnek is. Durr, bele a közepébe.
Kettesben maradnak a liftben, a pasi megnyomja az "Állj" gombot, gatya, bugyi le, és egymásnak esnek... Munka után, a parkolóházban Lucy ismét készségesen a pasas szolgálatára van (annak ellenére, hogy egész nap azon agyal, hogy ez nem is ő, és ilyet soha többet!), majd másnap kiderül, hogy a dúsgazdag és hatalommániás nagyfőnökkel szexelt- behívatja ugyanis a pasas (Jeremiah Hamilton, alias Remy), és közli, hogy neki személyi asszisztensre van szüksége, fel is veszi Lucyt. A munkaköre: minden, amit csak ő akar. Minden, de főleg szexuális értelemben. Lucy vívódik, majd persze belemegy, onnantól kezdve főleg szexről van szó, illetve a kissé hatalommániás pasas életéről, amiben ezt a szerencsétlen lányt hurcolja magával mindenhová. A nő közben azon sopánkodik, hogy de ő nem is ilyen, és egyáltalán, de jön a pasas, lehúzza a sliccét, ő pedig minden elvét feledve vetkőzik és készségesen áll a nagyfőnök rendelkezésére. Valahol középtájt egy kis krimi is bejön a képbe- megjelenik Remy bátyja, Lucas is, van mérgezés, emberrablás és egy kis akció, de ez már nem sokat javít az összképen. 
Elvileg jó is lehetett volna ez a könyv, de szerintem nem volt. Valószínűleg azért nem tetszett, mert idegesített, hogy a főhősnő ennyire hagyta magát lekezelni, a pasas pedig idegesített, ahogyan kihasználta a nőt. Tudom, ezek szubjektív dolgok, és ettől még lehet jó egy sztori. Itt azonban férfi és nő között nem partneri, hanem alá- és fölérendeltségi viszony volt, amitől a főhősnő szenvedett ugyan, de mindig, újra és újra beadta a derekát. Állandóan arról beszélt, hogy szegény ő, milyen vacak és kiszolgáltatott helyzetben van, de amint a pasas megjelent és újabbnál újabb szexuális ötleteivel állt elő, szó nélkül engedett. Uramnak szólította a pasast, aki az aktus után hidegen, lekezelően bánt vele. Ha pedig kivételesen egy picit emberien, akkor attól Lucy el volt ájulva. Engem mint nőt bántott ez az egész. Ez fikció, de mégis. 
A sztori elvileg jó is lehetett volna, még ha az alapötletet és a fő irányvonalat meg is hagyjuk, de szerintem nem lett az... Az emberrablásos rész még akár fel is dobhatta volna a történetet, de szerintem semmivel sem lett jobb. Általában, amikor olvasok egy könyvet, szoktak sejtéseim lenni a befejezést illetően (amik aztán vagy bejönnek, vagy nem), és olyan vegyes érzésekkel szoktam közeledni az utolsó oldalak felé, hogy jó lenne, ha vége lenne, mert tudnám már a végét, de ne legyen vége, mert jó olvasni. Itt annak drukkoltam, hogy jussak már el a végére, mert már nem bírom... 
Köszönöm a lehetőséget, hogy elolvashattam, és sajnálom, hogy negatív véleményt kellett róla megfogalmaznom.

2013. április 17., szerda

Egy elfeledett incidens, ami elhozta a békét Namibiaban

11:10 0 Hozzászólás

Április 4-én jelent meg Robin Renwick könyve Margaret Thatcherről, Journey with Margaret Thatcher címmel. A könyvből kiderül, hogy amikor 1989-ben a tűzszünet megszűnt Namibiaban és sürgős közbeavatkozásra volt szükség, Margaret Thatcher milyen lépést tett, hogy a béke helyreálljon. Továbbá a szerző arra is kitér, hogy a miniszterelnöknő milyen hatással volt Ronald Reagan-re.
A könyv eddig többnyire pozitív kritikát kapott, de a visszajelzések alapján néhol pontatlan és lehetett volna jobb is.

A Vaslady 11 éven keresztül volt az Egyesült Királyság miniszterelnöke, konzervatív politikusként. Idén, április 8-án hunyt el.

Olvass bele Benedek Elek önéletrajzi regényébe!

8:00 0 Hozzászólás
Benedek Elek 1916-ról. 
Részlet az önéletrajzi regényéből, ami az Ünnepi Könyvhétre jön a Líra kiadótól

"A székely menekül a határról, melyet ezer évig védett. „Könnyen” védhette, mert volt fegyvere, most nincs. S öreg emberek, asszonyok, gyermekek a menekülők. Fiatal férfi nincs köztük. Ezek mind az olasz meg az orosz fronton védik a – székely határt.
Komor kedvvel indulok hazafelé. A hegytetőn, a templom előtt megállok. Visszanézek a „fejér és fekete magyarok” szép, szinte városias falujára. Tekintetem megakad az átelleni hegyen: kis templom tornya csillog felém. Ez az oláhok temploma. Tizenöt oláh család a faluban, s temploma van. Kövét, tégláját, fedőcserepét a kálvinista fejér és fekete magyarok ajándékozták s hordták ide, székely szokás szerint. Éppen, mint az én házam köveit. S ennek a jólelkű, más hite iránt türelmes népnek menekülnie kell!
Már a kertemben vagyok, megyek, mendegélek a hegy kanyargós útjain, s egyszerre érzem, hogy megremeg alattam a föld, az édes anyaföld szíve. Hallani vélem, hogy tehetetlenül nyöszörög, majd felsikolt rémesen, mint az az ember, akit szíven szúrtak. És követi ezt a fel-sikoltást borzalmas hördülés, melynek a gyarló ember szókincsében nincs neve. A gyermek is tudja, hogy a Föld forog, de én e pillanatban érezve érzem, hogy szédítő hirtelenséggel megáll a forgásában, s a Nap, az áldott Nap, mely megszámlálhatatlan millió esztendők óta mozdulatlan, most rémülten száguldja be az eget: hol keletre, hol nyugatra, hol délre, hol északra látom száguldani. Leheletnyi szellő sem mozdult, s láthatatlan hullámokon végtelen fájdalmas, szívet hasogató, elmeháborító hangok, megrendítő melódiák zúgtak, hömpölyögtek a levegőégben. Lángostorok verdesték testemet, s minden ostorcsapásnak egy szava, egy értelme volt: Ez a föld már nem a tied! Ezeket a fákat nekem ültetted! Ez a paradicsom az enyém!
Ki az a Nekem?! Ki az az Enyém?! – hallom lelkem felhördülését. Bódultan támolyogva indulok a házam felé, s ím, jobbra-balra dülöngél, mint a részeg ember. Egy élő lelket sem látok magam körül, csak hallom az ostorcsapásnál kegyetlenebb szavakat, s szavak nyomán a durva kacagást. Oh, jaj – sír fel a lelkem –, így csak az ördög kacaghat!
Ne mosolyogjatok le, ti bölcs, felvilágosodott elméjű emberek. Nyilvánvaló, hogy én akkor így láttam, amit láttam; így hallottam, amit hallottam. Nyilvánvaló, hogy nekem tehetetlenül rengett a föld; hogy nekem fel is sikoltott; fel is hördült. Nyilvánvaló, hogy hallottam azokat a végtelen fájdalmas, szívet hasogató, elmeháborító hangokat, megrendítő melódiáknak a zúgását. És tudtam már akkor, hogy az édes anyaföld megrendülése az én lelkemnek megrendülése volt. De kérdem én, hol van a lélek megrendülésének legvégső határa, ha nem ott, azon az emberi szemmel láthatatlan ponton, amikor a lélek megrendülni érzi a Földet, holott az millió meg millió esztendők óta egyforma forgását zavartalan végzi?
Egyszerre csak száguldani kezd a lelkem, s végigszáguld gyermekkoromnak, ifjúkoromnak, férfikoromnak ezer meg ezer nagy és jelentéktelen eseményén. Nem csuda, hogy a száguldás a templomnál kezdődik, mert a templommal párhuzamos kerti úton szeretek sétálni („Szépen idehallik, mit ott énekelnek!”), most is ott járok fel s alá, utolszor, bizonyosan utolszor... Egyszerre csak ott állok az Úrasztala előtt, szépen meghajtom magamat, elszavalom a Megfagyott gyermek-et, amin könnyeznek a nénik, a bácsik, aztán egy néni nagy hirtelen kiönt a templom földjére egy zsák aszalt körtét, hurrá! a gyerekek rávetik magukat, öklelőznek, csak én állok a pad szélén, egyedül. Megelégedéssel állapítom meg magamról, hogy akkor sem tudtam dulakodni, de hopp!, már Udvarhelyen száguld a lelkem, csak úgy zeng a folyosó, amint magolom: amo, amas, amat, s hallom, amint egy kisdiák belekiált: szeretem az almát! Egyszerre elevenednek meg rég elporladt professzorok, nyomon követi őket Szabó Dániel uram, a főzőasszonyom ura, hallom a kesergését: Mi lesz a világból, mi lesz, már csak hat tojást adnak egy piculáért! Bár halálraítéltnek érzem magamat, még föl is nevetek ezen az emléken, de nem időzhetek, mert már nagydiák vagyok, éppen most ültetem át magyarba egy Zamphirescu nevű oláh poéta versét, a Szél balladáját, és most írom meg első versemet, mely nyomdafestékre érdemesült, s amelyben sehogy sem tudom megérteni, hogy ideálom haja az esőben barnáról vörösre változott. Az emlékezés e megvillanásával egy időben villan meg az a kultúrtörténeti adalék is, hogy diákkoromban a nők vörösről barnára festették a hajukat, s lám, azóta mekkorát változott az ízlés: most barnáról vörösre festik. De Isten veled, diákélet, már Pesten vagyok, tanulok, firkálok, nagy terveket szövök, fényes jövendőről álmodozom, a földjeimet eladogatom, mert ugyan mi keresnivalóm van abban a kicsi faluban? Meglátok egy szép szőke leánykát, meglátni s megszeretni egy pillanat műve, már ott is állok vele a Kálvin téri templomban, a szűk pesti lakás folyton tágul, mert jönnek a gyermekek, a gondok; jönnek a harcok az életért, emberekkel az emberekért; és jönnek nagy csalódások, kiábrándulások, s egyszerre csak elemi erővel tör ki: Vissza a faluba! Még van idő, ültess fát, öreg! Nem magadnak – a gyermekeidnek, az unokáidnak."

Kíváncsi Szerda 28.

8:00 0 Hozzászólás
Forrás: www.journality.hu
Jön a tavasz - talán most már tényleg - itt a kirándulások, a szabadtéri sportok ideje. Ti sportoltok valamit, esetleg jártok a családdal túrázni, kirándulni, biciklizni? Tudtok ilyen témájú könyvet ajánlani, akár túraútvonalakról, kerékpáros útikalauzokról vagy edzéstervekről, sportelméletről?

Niki: őszintén szólva egyikőnk se nagy sportember, de természetesen amikor beköszönt a jó idő, szeretünk nagyokat sétálni, kirándulni.
Könyvek terén nem vagyok ilyen téren képben, de az egyik ismerősöm nagyon dicséri EZT a könyvet.

Ani: Sajnos rendszeresen nem sportolok, viszont amikor tudok, akkor biciklizek és túrázok - lehetőleg együtt a családdal. Idén megyünk először a picurival, remélem, jó lesz a plusz súllyal is :)  Könyvben nem nagyon olvasok ilyesmiről - ez szerintem olyan valami, ami sokkal érdekesebb a gyakorlatban...

Adri könyvmoly: Danci baba születése előtt sokat jártam konditerembe. Hastáncoltam, ami szintén remek mozgásforma. Jelenleg egyik sem megoldott a baba mellett.  De most sokat sétálunk ebben a szép időben és minden nap bicajra is ülünk.

2013. április 16., kedd

Hilary Mantel tarolhat

17:19 0 Hozzászólás
kép forrása

Hilary Mantel lehet az első olyan írónő, akinek sikerül elnyernie a 3 fő brit irodalmi díjat. Ugyanis a Man Booker díjat (2009., 2012.) és a Costa Book Award-ot (2012.) már megnyerte, most pedig jelölték a Women’s Prize for Fiction award-ra.

A győztes neve június 5-én fog kiderülni. A listán szerepel még Kate Atkinson, AM Homes, Barbara Kingsolver, Maria Semple és Zadie Smith neve is.

Hír forrása

Daniel Glatteur: Örökké tiéd

9:50 0 Hozzászólás

Összeköt bennünket a szerelem. Egymáshoz forraszt az örökkévalóság. Te vagy az én fényem, én a Te árnyékod. Már egyikünk sem létezhet a másik nélkül....

Daniel Glatteur könyve úgy kezdődik, mint egy igazi romantikus történet: Judith a harmincas éveiben járó, magányos nő, aki egy lámpaüzletben dolgozik. Egy bevásárlás alkalmával felbukkan az életében egy férfi, Hannes. Eleinte minden tökéletesnek tűnik, a férfi a tenyerén hordozza a nőt, sőt, még a családja is megkedveli. Ám egy idő után a túlzott figyelmesség kezd picit idegesítővé válni Judith számára. Hannes ugyanis annyira beférkőzik a nő életébe, hogy szinte levegőt nem hagy neki, és ez egyre csak fokozódik. Judithot kezdi mindenki őrültnek nézni, nem értik meg, mi a baja. Hiába kér segítséget, mindhiába! Még szerettei is Hannes pártjára állnak. Közben már hangokat hall, kényszerképzetei lesznek, olyannyira, hogy pszichiátriai kezelésre szorul. És hiába tűnik el Hannes az életéből, a nő addigra már annyira belebolondul az egészbe, hogy még ő kezdi el keresni. A férfi tehát elérte, amit akart. Egyedül a lámpaboltban dolgozó gyakornok, Bianca érti meg valamelyest főnökasszonyát, és a pasijával még nyomozni is kezdenek a rejtélyes dolgok után.

Érdekes, izgalmas és mondhatni kétségbeejtő volt olvasni az egyes fázisokat (a könyv ugyanis nem fejezetekre, hanem ún. fázisokra van osztva), ebből is látszik, hogy az író nagyon jól ábrázol, és újabb apró kis mozzanatokkal mindig tudja fokozni a helyzetet. Majd jön a fordulat, feltűnik egy-két váratlan szereplő, és mindenre fény derül.
A könyv igazi thriller, és bár nem folyik benne vér, ugyanúgy rémisztő. Nem kell ugyanis tettlegesség ahhoz, hogy egy férfi félelemben tartson és őrületbe kergessen egy nőt.

 
Daniel Glatteur (1960) osztrák újságíró, író. Korábbi könyvei, amelyek világsikerek lettek: Gyógyír északi szélre (2006), A hetedik hullám (2009).
Az Örökké tiéd című könyve 2013 márciusában jelent meg a Park Könyvkiadó gondozásában.



Friss megjelenések

9:10 0 Hozzászólás





Sir Steve Stevenson: Agatha nyomoz – A fáraó rejtélye


Agatha Mystery tizenkét éves, egy hatalmas házban él Londonban világutazó szüleivel (akik egyébként szinte sosincsenek otthon), kedvenc macskájával és Mr. Kenttel, az egykori ökölvívóval, aki komornyikként szolgál a Mystery családnál. Agatha igazi jó tanuló, ráadásul kivételes emlékezőtehetséggel bír; felnőve híres detektívregény-szerző szeretne lenni. Nem így unokabátyja, Larry, az Eye International detektíviskola trehány és lusta diákja. Egy nap, mikor Larry új vizsgafeladatot kap az iskolától, kétségbeesetten felhívja Agathát, hogy a segítségét kérje. Meg kell találniuk egy igen értékes egyiptomi írásos táblácskát, melynek titokzatos módon nyoma veszett. A kis kompánia nem késlekedik, repülőre szállnak, hogy Agatha Christie regényhőseinek módszerét alkalmazva, csavaros eszüket használva rátaláljanak a rejtély nyitjára.

Megjelenése: Április 16
Kiadó: Manó könyvek
Fordította: Ungváriné Simon Nóra
136 oldal
Ára: 1790 Ft

2013. április 15., hétfő

Laurie Halse Anderson: Jégviráglányok

10:19 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Wintergirls (2009.)
Kiadta: Ciceró Könyvstúdió (2011.)
Oldalszám: 277
Ára: 2990
Forrás: könyvtár
Értékelésem:
"Ordítanak velem, mert nem vagyok képes azt látni, amit ők látnak. Senki sem tudja elmagyarázni, miért működik az én szemem másképp, mint az övék. Senki sem képes leállítani."


Mi a fenéért vártam ezzel a könyvvel én ennyit? Pedig többen is ajánlották, hogy olvassam el minél előbb, de valahogy nem jött meg a kedvem hozzá, meg igazából maga a téma se hozott annyira lázba. Evészavarral küszködő fiatal lány- gondoltam, hogy majd agyba-főbe koplal, adja ki magából a dolgokat és ez nem volt valami vonzó számomra.
Aztán legutóbb amikor könyvtárban jártam, szó szerint a kezembe esett a könyv. Történt, hogy megálltam egy polc előtt, kihúztam egy könyvet és mivel eléggé be volt szegénykém szorítva, így egy kicsit a polc megingott. Ez a könyv pedig a fölötte levő polcon volt, rajta a többi könyv tetején, csak úgy lazán "odavágva". Így történt hát, hogy szerencsére a polcot nem rántottam magamra, de a Jégviráglányokat röptében elkaptam. És ha már így esett, akkor beletettem a kosaramba és hazahoztam. ;o)
Már csak 1 hetem volt a kölcsönzés végéig, ilyenkor 1 vagy max. 2 könyv azért bele szokott férni, viszont 2 megkezdett és 2 olvasatlan várt még rám. A megkezdetteket valahogy folytatni nem akartam, így a kérdés az volt, hogy a még nem olvasott 2 könyv közül melyiknek álljak neki. Végül a Jégviráglányok mellett döntöttem, hála az égnek! Egy teljes nap alatt befejeztem, letenni se tudtam. Elkezdtem reggel (na jó, tegyük hozzá, hogy lehetőségem is volt a nap jelentős részében olvasni) és este tíz órakor olvastam el az utolsó sort. Miután befejeztem a könyvet, feküdtem az ágyban és csak szorítottam magamhoz. Döbbenetes olvasmány volt.

A tartalomról röviden: Lia 18 éves és evészavarral küzd.
kép forrása
A története valahol ott kezdődik, hogy amikor kislányként balettozott és elkezdett serdülni, egy picit kikerekedett, amit a balett tanára szóvá tett. Ráadásul akkoriban a szülei is fasírtban voltak, majd el is váltak, a lány pedig az édesanyjával maradt, akivel annyira felhőtlen sose volt a kapcsolata. Egy jó barátnője volt csak Cassie, aki szintén evészavarral küszködött. Lényegében együtt csinálták, versenyeztek, hogy ki tud a legvékonyabbra fogyni.
Lia az ételt tagadta meg, anorexiás. Éhes volt mindig (érthető módon), legszívesebben tömte volna magába az ételt, és bár az agya azt üzente neki, hogy egyen, a keze és a szája nem engedelmeskedett. Mert kövérnek látta magát és fogyni akart. Megvonta magától az ételt, folyamatosan számolta a kalóriákat, hazudott annak érdekében, hogy ne bukjon le és mindeközben még 44,9 kg-osan is kövérnek látta magát.
Cassie bulimiás volt, akinek a szervezete egyszer csak felmondta a szolgálatot. Egyedül halt meg, magányosan, kínok közt.
A könyv ott kezdődik, hogy Lia már 2 szanatóriumi időszakon is túl van. Jelenleg az apjánál, a mostohaanyjánál és a mostohatestvérénél lakik, akit nagyon szeret. Eljátssza, hogy meggyógyult, de mindez hazugság. Aztán jön a hír: Cassie meghalt. Lia innentől kezdve úgy érzi, hogy kísérti a barátnője szelleme és egyre inkább fogyni akar. Elfogyni, eltűnni, láthatatlanná válni. ... Mi lesz mindennek a vége? ...


A véleményem:

Az evészavarok mögött mindig van egy probléma, ami kiváltja, ami elindítja lefelé a lejtőn a beteget. Nagyon sokszor elgondolkodtam azon, hogy a szülők miért nem vették észre időben? Mit kellett volna tenniük? Hol hibáztak? Meg lehetett volna mindezt akadályozni? Én úgy érzem, ha legalább annyi energiát fordítottak volna a lányukra, mint a karrierjükre, akkor észre kellett volna venniük hogy baj van még azelőtt, hogy a lánynak kórházi kezelésre lett volna szüksége. Egyszerűen látni kell, hogy a gyerekünk elfogy, miközben egy fedél alatt élünk vele! Vagy úgy telnek el napok, hogy rá se nézünk? A reggeli újságból csak mormogunk neki egy "jó reggelt" és annyi is? Hogy történhet meg mindez? Rendben, elismerem, rohanó Világban élünk, a szülők dolgoznak látástól mikulásig, kihajtják a belüket is, elismerem. De akkor is, ez nem mentség arra, hogy egy ilyen hatalmas problémát ne vegyen észre egy édesanya, egy édesapa. Őszintén szólva nem is csodálkozom, hogy Lia beteg lett. Vezessünk csak mindent vissza a szülő-gyermek kapcsolatra és meg is van, hogy tudott elindulni a lejtőn!
Lia nagyon beteg. Ahogy elképzeltem egy 160valahány centiméter magas lányt 44 kg-osan, a hideg is kirázott. Ez a lány bármikor összetörhetett volna egy szélfuvallattól is. Lelkileg jó ideje már darabokra hullott és épp emiatt egyszerűen nem tudom felfogni, hogy a környezete, az orvosok, hogy hagyhatták, hogy átverje őket és mindeközben folytathassa az önsanyargatását? Hogy tudta a több év tapasztalattal a hátuk mögött rendelkező szakembereket egy 18 éves lány átverni? Arról nem is szólva, hogy a saját szüleit is. ... (Na jó, tény és való, hogy az anyja a vége felé kezdte kapizsgálni a dolgokat, de azért nem lehet felmenteni őt.)

Ami tetszett benne:
  • Hogy felhívta a figyelmet az ebben a betegségben szenvedőkre. Nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fog fogni a téma, mert mint ahogy említettem is, annyira nem érdekelt, de mégis így lett.
  • Nagyon jól be tudta mutatni az evészavart, nagyon jól tudta érzékeltetni, hogy mi jár a fejükben azoknak, akik szenvednek ettől.
  • Tetszett az is, hogy az ételek után oda volt írva zárójelben a kalóriaértéke, így jobban át lehetett látni, hogy Lia mégis mit tesz.
  • Tetszett amikor amolyan kis blogos szöszöket lehetett olvasni más betegektől.
  • Tetszett, hogy jól volt ábrázolva a szülő-gyermek kapcsolat, érezni lehetett a miérteket, nem lógott a levegőben.

Ami nem tetszett (bár ez nem a történet és a könyv hibája, inkább csak magához a betegséghez fűződik):
  • Egyszerűen nem birom felfogni, hogy nem vették észre a szülők időben Lia betegségét? 
  • Hogy tudott mindenkiből hülyét csinálni a környezetében?

Kedvenc szereplő: Lia, Emma
Kinek ajánlom a figyelmébe?: mindenkinek. Szülőnek, gyereknek, fiatalnak, idősebbnek, mindenkinek! Laurie Halse Anderson újra velős témához nyúlt, mint a Hadd mondjam el ... esetében is. Felkavaró, döbbenetes olvasmány, ajánlom a figyelmetekbe! És beszéljetek róla!


Laurie Halse Anderson 51 éves amerikai írónő.
Ifjúsági regények, gyermekkönyvek és történelmi regények írónőjeként ismert.
Az egyik legnagyobb sikerét az első regényével, a Hadd mondjam el ...-el érte el.
Sok díjat bezsebelt az írónő az évek során, aki ifjúsági regényeiben olyan témákat dolgoz fel, amik nagyon valósak félelmekre épülnek.
Az írónő hivatalos oldala

2013. április 14., vasárnap

Az örökség

1:00 0 Hozzászólás
Nevil Shute: Az örökség

Régóta kerestem már ezt a könyvet az antikváriumokban, a borító és a fülszöveg ugyanis felkeltette a kíváncsiságomat.
Nevil Shute könyve egy fantasztikus nőről szól, aki egyszerűsége ellenére igen nagy dolgokra hivatott, azt mondanám rá, hogy nem ijed meg a saját árnyékától. 
Egy bizonyos örökség mozgatja a szálakat, mely főhősnőnk, a nem mindennapi Jean Paget ölébe hullik, pedig nem is számít rá. Jane gyermekkorát Malájföldön töltötte, majd testvérével és édesanyjával tinédzserkorában költözik vissza Angliába. Fiatal felnőttként visszaköltözik Malájföldre, ahol utoléri a II. világháború. Más britekkel együtt hadifogságba kerül Panongban. A férfiakat egyből hadifogolytáborba internálják és munkára fogják a japán megszállók, a nőket és a gyerekeket azonban nem tudják használni. Így útnak indítják a 32 fős társaságot Panongból Malájföld más városaiba, és azzal hitegetik őket, hogy női fogolytáborba kerülnek. A hónapokig tartó "gyalogtúra" során azonban többen is meghalnak közülük, mígnem a talpraesett Jean, a legfiatalabb és az egyetlen egyedülálló nő a csapatban, magához veszi a vezetést, és igyekszik biztosítani a túlélést a kis szerencsétlenül járt csoport számára. Útjuk során két ausztrál férfi hadifogoly botlik a csontig lesoványodott, kimerült nők és gyermekek csoportjába, megpróbálnak rajtuk segíteni. Egyikük, Joe Harman, az ausztrál marhahajcsár, az életét sem félti akkor, amikor a hölgyeknek és a gyermekeknek igyekszik tápláló ételt szerezni...

Történetünk második fele az ötvenes évek Ausztráliájában játszódik. Jean, miután letelepedett Angliában és gyors-és gépírónőként tengeti mindennapjait, ölébe hullik a szerencse: alig ismert nagybátyjától hatalmas összeget örököl. Rögtön arra gondol, hogy visszatér Malájföldre... 
Innen elég kalandos úton Ausztráliába repül, ahol Queensland egyik eldugott, porlepte városkájában keresi a szerelmet, mígnem érdekes ötlete támad: saját vállalkozásba kellene kezdeni Willstown-ban... A vakmerő Jean páratlan terve nyomán a halódó Willstown fejlődésnek indul... embereke százainak, ezreinek változik meg az élete...

Volt itt minden, mi szem, s szájnak ingere: történelem, izgalom, kaland, szerelem, merészség, szerencse, egzotikus tájak, önfeláldozás, bátorság... Minden egyes mondata lekötött. Teljesen kikapcsolt, szórakoztatott, igazából ilyennek  tudok elképzelni egy igazán jó könyvet. Nem túl romantikus, nem túl realista, nem esett túlzásokba.

A történet első fele, mely a II. világháborúban játszódik, sok igazságot hordoz magában: tényleg létezett egy nőkből és gyermekekből álló hadifogolycsoport, akiket városról városra meneteltettek a japánok hónapokon keresztül, ám ez nem Malájföldön, hanem Szumátrán történt. A többi azonban az író fantáziáját dicséri.

A könyvből film is készült A Town Like Alice címmel először 1956-ban, majd egy ausztrál minisorozat 1981-ben.

Nagyon jó könyv, csak ajánlani tudom! Nálam kedvenc lett!




2013. április 13., szombat

Gyereksarok 28.

7:28 0 Hozzászólás

Bartos Erika: Bogyó és Babóca jelmezbálban

Kiadta: Pozsonyi Pagony Kft. (2012.)
Oldalszám: 46
Ára: 1750
Igaz, hogy már minden oviban megvolt a farsang, így annyira nem aktuális a mese, de ettől függetlenül aranyos olvasmány lehet az ovisoknak, felelevenítve az ő farsangjukat. ;o)
Gyerkőcöm kiscsoportos, így nálunk most először került szóba, a "Mi szeretnél lenne a farsangon?" kérdése. A válasza nem ért váratlanul, még csak meg se döbbentem, "Thomas". Így hát beszereztük a Thomas jelmezt, volt nagy örömködés, de az már egy másik történet, hogy szegénykém pont lebetegedett, így kimaradt belőle.
Amikor böngészgettem a könyvtár polcai közt, ez ugrott be és emiatt került a kosárba a könyvecske. Gyerkőcnek tetszett, az első este meg is hallgatta, de a további estéken, már más könyvet kért az esti felolvasásra, így annyira nem hatotta meg. :o)
A kötetben 2 mese szerepel. Az első a jelmezbálos, a másik pedig az erdei tornaversenyes.

írta: Niki

2013. április 12., péntek

Szabó Magda: Az ajtó

8:00 0 Hozzászólás
Érdekes könyv ez. Előrebocsátom, az Abigélen kívül nem olvastam még Szabó Magdát - ja de, még kiskoromban a Sziget-kéket - és gondoltam, ideje csatlakozni a művelt többséghez, és elkezdeni. Az ajtót is. A barátnőmtől kaptam kölcsön a Házirenddel együtt, ezért egymás után olvastam őket, hogy együtt visszaadhassa.
Eleinte nem értettem, mitől vannak úgy oda ezért a könyvért. Semmi különösebbről nem szól, az írónő háztartási alkalmazottat keres, a stílus, a szöveg olyan, mintha most mondaná tollba, ritkán központozott, hadaró mondatok követik egymást. Aztán olvasom tovább, és elkezd megmozgatni, és olyan érzelmeket pedzegetni, amiket a legtöbb olvasója ismerhet a saját életéből. Mert megtalálja Emerencet, aki a maga ura, akiből jóval több lesz, mint egyszerű háztartási alkalmazott, aki pótol, ad és elvesz, de mindenképpen része lesz az életüknek. Maga a mondanivaló nem olyan, ami röviden leírható, összefoglalható, hiszen nincs is igazán hagyományos értelemben vett, kerek története. Ez egy kapcsolat elbeszélése, az írónő és Emerenc életének összefonódása, sok mellékszereplővel, egy kutyával és rengeteg érzelemmel és azok boncolgatásával. Nagyon naplószerűen hat, nem könnyű elképzelni, hogy kitalált történet lenne, pedig lehet, hiszen egy regényről van szó, nem dokumentarista. De ahogy meg van írva, az olyan, mintha most, itt, velem szemben ülve mesélné Szabó Magda, és dőlne belőle a szó. Nagyon, nagyon érdekes és mély, sokkal inkább kibontakozik és megérint annál, ahogy az elején látszott. Köszönöm, hogy olvashattam.
Azóta megírták, és utána is olvastam, hogy valóban nem kitalált történet, tehát tulajdonképpen egy naplórészlet, gyakorlatilag tényleg tollbamondás saját magának. Így aztán számomra írói fantázia szempontjából csökken kicsit az értéke, hiszen az nem sok akad benne. Az intimitása, a kitárulkozása azonban tiszteletre méltó, és maga az írásmód, a megfogalmazás, az irodalmi érték nem függ attól, hogy fantázia terméke-e vagy inkább napló jellegű.
Viszont nem egy könnyű nyári szórakoztató irodalom, meg kell kívánni szerintem, hangulat, elmélyedés kell hozzá, tehát nem ígérem, hogy most rohanok a Szabó Magda összest beszerezni. De ha szembejön, szívesen fogom olvasni.

2013. április 10., szerda

Kíváncsi Szerda 27.

10:52 0 Hozzászólás
Nem olyan rég olvastam Marieluise Von Ingenheim-től a Sissy sorozatának első 3 részét. Ennek az egyik kötetében az írónő kitért a a neuschwansteini kastélyra, ami már nagyon rég óta rajta van a bakancslistámon. :o) Egyszer mindenképp szeretném élőben is látni.
Innen adódik a kérdésem:
Van olyan valós helyszín, amiről könyvben, könyvekben olvastatok és szeretnétek élőben is látni?

Márti
Igen nekem ilyen volt a kanadai Prince Edward-szigeti Avonlea az Anne sorozatból. De Gödöllő is nagy szerelem Sissi miatt, illetve az Egri csillagok alapján vonzott már gyerekként is Eger. Szeretem, ha valós helyszínekre kalauzol az író.

Ani: Rengeteg ilyen helyszín van :) Távoliak és közeliek egyaránt. A Prince Edward-sziget nálam is az elsők között van, de emellett Új-Zéland, India és egy csomó más hely is - csak hogy a legközelebbieket említsem :)

Timi: Nekem is Új-Zéland jutott eszembe, A fehér felhő földjén miatt.  De örök szerelem Skandinávia, mondhatnám, hogy Andersen miatt, mert már ültem a szobra ölében és jártam A kis hableánynál Koppenhágában :) De sok olyan hely van itthon is, ahol olvasmányélményeket felidézve valami nosztalgikus hangulat fog el, mintha már a regényben is jártam volna ott. A Margitsziget a Boldog Margit miatt, Látrány környéke A koppányi aga testamentuma miatt, és így tovább


SzaMárti: Nekem az a legnagyobb problémám, hogy túl sok lenne az ilyen hely, fel se tudnám sorolni, de nem az olvasnivalóim sokasága miatt, hanem amiről olvasok és valós hely, oda mindig szeretnék eljutni. A legközelebbi hely,  ami vonz az Erdély , a Maros völgye, a  Funtineli boszorkány miatt. A legtávolabbi az Amazonas partvidéke Molnár Gábor Kalandok a braziliai őserdőben című útleírása miatt

2013. április 9., kedd

Kérdezd a blogírót! 2.- Márti

23:06 0 Hozzászólás

Eltelt egy újabb hónap, és  új interjút hozok nektek a Könyvfalók íróival.
Most Márti került a tollam célkeresztje elé.

 - Mesélj egy kicsit a családodról.
Egy Kecskemét melletti kis faluból származom, hárman vagyunk testvérek. Egerben végeztem szociálpedagógiát 2003-ban, és Cegléden kezdtem dolgozni családgondozóként illetve ifjúságvédelmi felelősként egy középiskolában. Jelenleg GYED-en vagyok, négy gyerekünk van. 5, 4, 2.5 és fél évesek. Az egész családra jellemző a könyv-szeretetet, azt hiszem teljesen helytálló, ha azt mondom, mindenki szereti könyveket nálunk.

 - Ki miatt vettél előszór a kezedbe könyvet? Van aki gyerekként egyengette az olvasási kultúrádat?
Szüleim egyengettek, de elég volt az is, hogy láttam ők olvasnak. Szerintem először a Rakéta újságokat és Füles évkönyvet "olvasgattam" - nagyon tetszettek. Emlékszem alig vártam, hogy megtanuljak írni-olvasni-számolni.

 - A gyerekek, háztartás mellett hogy jut időd olvasni? Hogy tudsz lopni időt a blogírásra?
Mióta a gyerekeim megszülettek csak és kizárólag az alvásidejüket használom magamra. Tény, hogy ebből jelenleg nem sok van, most konkrétan csak este, de nem panaszkodhatom, hiszen általában este 7-8 órától reggel 7-8 óráig alszanak. A legkisebb persze ébred még enni, de alszik is tovább. Az elmúlt hetekben viszont az okos telefonomat is bevetettem egy kis netezésre, így előfordul, hogy vele együtt főzök.

 - Mennyire nehéz a nagyobb család élete, mint egy kisebbé?
Ez nézőpont kérdése. Én nem érzem, hogy nehezebb lenne nagyobb családként, mint kisebbként volt. Sőt, sokkal könnyedebben veszem most a pici fejlődési ugrásait, mint amikor első gyerekes anyuka voltam. Megörökölt sok ruhát, a játékokról nem is beszélve és kétszer annyi figyelem, szeretet árad felé, hiszen a tesók is imádják.

 - Mit gondolsz a gyerekeid fognak szeretni olvasni?
Nagyon remélem. A legnagyobb szokott is már mesélni fejből a képek alapján a testvéreinek. 

 - Akinek még csak most születik a babája, milyen tanácsot adnál, hogy a babát tudatosan nevelje a pici olvasásra? Te hogy kezdted? Már kicsi korukban felolvastál nekik, kaptak saját kis mese könyveket? Vagy elég, ha látják, hogy te sokat olvasol?
Szerintem két dolog számít sokat, hogy olvasok, mesélek Nekik könyvből. Már az is nagy élmény tud lenni egy 10 hónapos babának, hogy a képekről mesélnek. A lapok zörgéséről nem is beszélve. A másik pedig nyilván, ha elég gyakran látja, hogy én is olvasok a saját szórakoztatásomra.

   -Megvannak már azok a könyvek, amiket szívesen a kezükbe adsz majd és azok amiket sosem?
Biztos lesznek olyanok, amit majd ajánlok Nekik, de nyilván ez attól is függ, hogy mi után érdeklődnek.

 - Mennyi könyved van a polcon és mennyi a gyerekeké?
Hát az enyémen több van.

 - Milyen a könyves elrendezésed? Szép sorban betűrendbe sorakoznak a kötetek a polcon, vagy minden sarokba van könyv, kupacokban? Mi alapján teszed őket sorrendbe?Szín, Abc rend?
Nálam téma alapján vannak rendezve. Pedagógia, pszichológia,  ezotréria, szép irodalom, regények, krimik, történelmi könyvek, életrajzok. Magasság szerint rendezve.

 - Milyen könyveket olvasol szívesen? Van olyan műfaj, amit kihagysz?
Korszakaim vannak. Most épp az ezotérikusat élem. Volt idő, amikor szívesen olvastam thrillereket is, ezekről azt gondolom, hogy egy jó időre biztosan kihagyom. 

 - Kedvenc író, könyv?
Fekete István, Jules Verne, Robin Cook, Müller Péter, Vámos Miklós - Ők azok akiktől bármikor bármit. Ha csak egy könyvet kellene vinnem lakatlan szigetre, akkor Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését vinném.  

 - Hobbi?
Fotózás, tánc, utazás és persze olvasás-írás.

 - Legemlékezetesebb olvasmányod, ami hatott rád?
James Redfield - Mennyei Prófécia

 - Legutóbb olvasott könyved?
Még mindig olvasom - Eric Berne: Sorskönyv

 - Amit ajánlasz másoknak hogy olvassanak el, pedig nem népszerű?
Mérei-Binét: Gyermeklélektan. Ezt azért tartom fontosnak, mert a saját gyermeki világunk megértésében is sokat segít. Egyszerű és hasznos önismereti kalauz

 - Melyik könyv az, aminél nem értetted a nagy rajongás okát, mert neked nem tetszett?
Csernus Imre - Ki nevel a végén? - Többen dicsérték, de nekem nem sok újat mondott.

 - Hogy találtál rá a Könyvmolyokra?És magára a molyra, a blogokra?
Molyon nem vagyok fent. Niki első toborzására ugrottam a könyvfalókhoz, bár egy időre kimaradtam.

 - A blogod nagyon színes és változatos. Te magad is ilyen színes egyéniség vagy? Miért pont ilyen a blogod? Miért nem mondjuk gasztro blog?
Azért nem gasztro-blog, mert nem tudok írni főzésről. A blog épp 5 éves, és mióta elhatároztam magam az írásra sokat változott. Próbáltam keresni egy igazán nekem való irányvonalat  Nem sikerült, így aztán lett benne ez is az is, számomra fontos kikapcsolódási ponttá vált
A blogot itt megnézhetitek:  http://csoppdodom.freeblog.hu/

Nagyon szépen köszönöm, hogy elvállaltad az interjút és kívánom, hogy írj még sokat a Könyvfalók blogjára.



                                                  Márti és a gyönyörűségesen szép családja

Follow Us @soratemplates