Szeretem az orvostudományt, imádom, ha egy könyvben olvashatok orvosi témákról, eredményekről, és ha ehhez még egy különös és érdekes életrajz is társul, akkor az a könyv nekem egy főnyeremény.
Épp ilyen főnyereménynek nevezném Rebecca Skloot Henrietta Lacks örök élete című művét.
El sem tudom mondani, mennyire vágytam erre a kötetre...A Park Kiadó pedig lehetővé tette a számomra, hogy hozzájussak, s hálás köszönet illeti meg őket ezért.
Hogy mért is szerettem volna olyan nagyon elolvasni ezt a történetet?
Fura, de nem szoktam hallgatni azokra a mindig hízelgő beharangozó 1-2 mondatokra, amelyeket a könyvek címoldalára, vagy elejére, esetleg a hátsó borítójára nyomtatnak. Most azonban másként történt. Hallgattam a The Guardian-re, "aki szerint": "Halott nő többet még nem tett az élőkért. Szívszorító történet, fontos könyv."
Ezt olvasva biztos voltam benne, hogy tetszeni fog. Hogy a halott nő emlegetése tette? Lehet, de én ettől a mondattól már beleszerettem a sztoriba, melynek főszereplője egy fekete asszony, akit senki, vagy mindenki ismer. Én személy szerint még sosem hallottam róla, szégyen, vagy sem. Pedig imádtam a biológiát, de ott sosem beszéltek nekünk a HeLa sejtekről, melyeket Henrietta Lacksból nyertek ki halála előtt...úgy, hogy nem tisztázott, vajon beleegyezett-e ebbe a mintavételbe. Vagyis ebbe beleegyezett, csak arra nem igazán kértek engedélyt az orvosok, hogy a rákos sejtjeit tovább tenyésszék. Mert bizony Henrietta Lacks rákos volt, méhnyakrákja volt, ami ellen manapság elég jó hatékonysággal védekezhetünk a HPV vírus elleni injekcióval.
Az ötvenes években viszont Henrietta sok mással együtt belehalt a betegségébe. Nem mintha azóta olyan sokan életben maradtak volna, de azért egy human papilloma vírus által okozott, időben felfedezett, kezdeti stádiumban lévő méhnyakráknál elég jók a túlélési esélyek szerencsére.
Akkoriban is persze megtettek mindent az orvosok, de be kell látnunk, hogy a tudomány még nem állt a helyzet magaslatán. (Bár szerintem még most sem ... de mindenhez idő kell...)
Henriettának nem volt, talál nem is lehetett esélye a rákkal szemben. Nem elég, hogy beteg volt, ráadásul színes bőrű is, egyszerű ember, pénze sem igazán volt. Talán nem is foglalkozott úgy magával és az állapotával, ahogy azt manapság a betegek általában teszik.

Forrás: www.solidarity-us.org
Henriettának eljött az ideje, alig túl a 30-on kicsi gyerekeket hagyva maga mögött szörnyű állapotban, és kínok között meghalt.
Ám sejtjei tovább éltek, sőt egyre jobban és jobban szaporodtak, az orvosok adták vették őket, kísérleteztek vele, s a HeLa sejtek alapoztak meg egy csomó kutatást, fellőttké az űrbe őket, részt vettek a klónozásban, a géntérképezésben, s számtalan betegségre a HeLa sejtek segítségével találtak gyógymódot. A sejtek mindenesetre "csodás karriert" futottak be. Csak kár, hogy Henrietta hátrahagyott családja semmit sem érzékelt ebből a csodából. Sokáig nem is tudtak semmiről, majd mikor kiderült, hogy Henrietta sejtjei tovább élnek a nő halála után is, hirtelen nem is értették, hogy mi történhetett... Hiszen egyszerű emberek voltak.
A szerző, Rebecca Skloot még középiskolában hallott először a sejtekről, majd nyomozásba fogott évekkel később, mert meg akarta ismerni Henrietta és a Lacks család életét.
A könyv tanúsága szerint nem volt könnyű dolga, de mégis véghez vitte a dolgot. Megismerkedett Lacks-ékkal, elsősorban Deborah-val, H. lányával, aki nem is ismerte szinte az anyját. Közösen nyomoztak, lépésről lépésre fedték fel a múltat, s közben súlyos etikai kérdések is felmerültek az orvosok viselkedésével kapcsolatban.
A kötet sokáig készült, alapos, tényszerű, de mégis elbeszélő jellegű, olvasmányos és érdekes mű. Sajnos Deborah Lacks nem érhette meg a megjelenését, én viszont nagyon örülök annak, hogy megismerhettem a HeLa sejtek történetét.
Annyit még meg kell jegyezzek, hogy véleményem szerint nagyon sok mindent tanítanak az iskolában, de jó volna, ha a biológia órák  keretében megemlítenék a HeLa sejteket is...Értékelném, ha a jövőben nem csak én mesélnék a lányomnak Henrietta Lacks-ról, hanem a biológia tanára is, hiszen sokat köszönhetünk neki...